2016.08.06. 20:10
Egy helyen a világ
<em>Papa! – kiabálta a kétéves, Angliában élő rokonom, amikor a birminghami reptéren meglátta a repülőgépet, amivel hazautaztak néhány hétre. Számára a járat jelenti a kapcsot a szigetország és a nagyszülők között. Akárcsak sok más Nagy-Britanniában élő magyarnak. Csak ők nem kiáltják önfeledten a szülők, nagyszülők nevét, amikor megpillantják a gépet. Esetleg magukban</em>. Szilágyi Magdolna írása.
Papa! – kiabálta a kétéves, Angliában élő rokonom, amikor a birminghami reptéren meglátta a repülőgépet, amivel hazautaztak néhány hétre. Számára a járat jelenti a kapcsot a szigetország és a nagyszülők között. Akárcsak sok más Nagy-Britanniában élő magyarnak. Csak ők nem kiáltják önfeledten a szülők, nagyszülők nevét, amikor megpillantják a gépet. Esetleg magukban. Szilágyi Magdolna írása.
Nem tudnék hosszabb távon Angliában élni. Ezt már akkor megállapítottam, amikor egy rövid időre meglátogattam őket. Nem azért, mert ottlétem alatt folyamatosan szakadt az eső, egyszerűen nem tudnám otthon érezni magam egy olyan világban, ahol mindenki más kultúrából érkezik. Ahol turbánban vezeti a sofőr a buszt, fejkendőben szolgál ki a bevásárlóközpontban az eladó és egy arab kéri el a beszállókártyámat a reptéren. „Olvasztótégely”, ahogy nevezik. Kicsit olyan, mintha egy helyre zsúfolódna a világ. És Brexit ide, vagy oda, egyre többen vágynak ide. Egy alacsonyan szálló járat húz el felettünk, itthon. A kislány kétségbeesetten mutat felfelé, nagyapjára néz. Az megnyugtatja, még nem kell hazamenni. Azóta elérkezett az indulás pillanata, decemberig pedig hiába figyeli a repülőket, nem lesz rajta a papa, addig marad a Skype.
