2016.08.20. 15:12
Pósán László: Agyrém, hogy István a multikulti előfutára volt
Debrecen - Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő agyrémnek nevezte, hogy az uniós nemzetállamok, így Magyarország érdekeivel is ellentétesen cselekvő brüsszeli bürokraták és pénzemberek hazai kollaboránsai I. Istvánra hivatkoznak olyan uralkodóként, aki baráti politikát képviselt általában a betelepülők kérdésében.

A király fiához, Imre herceghez intézett intelmeiben valóban említést tesz a „a vendégek befogadásáról és gyámolításáról”, mondván, „az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő”, ám Pósán László szerint ez nem a más vallású és kultúrájú idegenekre vonatkozik, hanem kizárólag a nyugati keresztényekre. – Agyrém, hogy I. István a multikulti előfutára lett volna, hiszen még a bizánci keresztényekre sem gondolt úgy, mint akiket le kellene telepítenie az országban – említette. A politikus az eurokraták és a konkrétabban nem jelölt üzletemberek szemére vetette annak a „tudatos elhallgatását”, miszerint „a Római Birodalom bukását a barbárok beengedése és letelepítése okozta.”
A politikus a Déri téri Szent István király dombormű megkoszorúzása során mondott beszédében újra megismételte azt a kormányzati álláspontot, mely szerint megengedhetetlen, hogy Brüsszel a magyar nép véleményétől függetlenül döntsön idegen kultúrájú migránsok magyarországi befogadásáról, miközben azok szerinte „nem integrálódni kívánnak, hanem párhuzamos társadalmat létrehozni, illetve rátelepni az európai szociális ellátórendszerre”.
HBN-RaL