A múlt-ágba kapaszkodó leveleket nehezebben sodorja el a szél

Debrecen - Öt évtizednyi színészi pálya egyik kiemelkedő pillanatának lehetünk tanúi a Csokonai Színházban. Interjú Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel.

– A szélfútta levél számomra hatalmas színészi lehetőség – megrendítő ezt hallani Szilágyi Tibortól, tudván, hogy életének nagyobb részét ezen a pályán töltötte el, és a kezdetektől fogva legendákkal játszott együtt. De könnycseppnyi kétség sem fér a kijelentés őszinteségéhez, ha látjuk a Kossuth-díjas színész arcát a darab zárójelenetében.

Márpedig az igazság mindig kiderül – ezt ma már bölcs nyugalommal vallja, de nem tudhatta, amikor tinédzserkorában a szétlőtt szobából a pincébe költöztek, sem akkor, amikor a becsapódó nagykapu hűvös hangja felváltotta a Kanadába költöző édesapja búcsúszavait.

Miért döntött úgy, hogy Debrecenben emlékezik az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára?

Szilágyi Tibor: Több oka is van. A darabot rendező Csikos Sándorral osztálytársak voltunk a főiskolán, ez az 52. szezonunk a színen, tavaly kaptuk meg az aranydiplomát. Boldogan mondtam igent, amikor felhívott a dokumentumdráma ötletével. Nyáron, egymástól nem túl távol pihentünk a Balatonnál, így többször összejöttünk, és formáztuk az addig összegyűlt tudáshalmazt, illetve a szöveget.

Minden hazai kulturális és oktatási intézmény megemlékezik az évfordulóról, de Debrecen kivételes helyzetben van, mert az ország egyik legnagyobb színészével, Mensáros Lászlóval itt történt meg az a tragédia, hogy irigységből és helyi betartásból elítélték. Két hónappal tudatosan toldották meg a kétéves börtönbüntetését, hogy ne kaphasson amnesztiát. Darvas Iván szintén rács mögé került, neki annyi volt a bűne, hogy az adott helyzetben hivatalosnak számító papírral kiszabadította a bátyját a rabságból. A művészeti és kulturális életben máshol is voltak börtönbüntetések, sőt akasztások a megtorlás időszakában. Földes Gábor győri színigazgatót halálra ítélték. Az ő özvegye fodrász a Vígszínházban, a fia ma is kellékesként dolgozik. A Szélfútta levélben pedig a Csokonai Színház fodrásztárának vezetője mesél a Kossuth utcai sortűzben halálát lelő édesapjáról. Ács Ibolya másfél éves volt akkor. Speciális, hogy a természetes ünnepi megemlékezéskor egy országosan elismert nagy művész sorsával példaképet állíthat egy színház emberségből, tisztességből.

A tekintetében látható, hogy ez önnek, személyesen sem egy hétköznapi szerepvállalás…

Szilágyi Tibor: A színmű elejére írtam egy szöveget, ebből kiderül, hogy az összes hőssel, akit itt idézünk, játszottam együtt, Mensárossal, Tolnay Klárival, Téri Árpáddal, Darvas Ivánnal. Laci kilencvenéves lenne, fantasztikus ember volt, a szenvedését is elfogadta erős hitén keresztül. Neki emléket állítani különleges élmény. A börtönévek után előbb vidéken engedték színpadra őket, csak később a fővárosban. Mensáros például volt pincér, majd segédmunkás is. Rengeteg személyes élményem van velük.

Rendkívülivé emeli ,még számomra a mostani alkalmat, hogy Csikos Sándorral együtt dolgozhatok, mert az ötven év alatt egyszer sem alakult így.

A darab egyik jelenetében fiatalok átszellemülve éltetik Rákosit. Az itt megjelenített hév ma is változatlan az ifjakban, ám most mások a bálványok. Mit érdemes megtanítani nekik, hogy ha valaha – Isten óvjon tőle – hasonló helyzet alakul ki, ne ilyen elvakultan reagáljanak?

Szilágyi Tibor: Remélem, sosem ismétlődik meg ez országunkban. De sajnos tudható, hogy a világ egyes részein súlyos gondokkal küzdenek. A menekültek ügye, tulajdonképpen egy háborús szituáció. Ilyen értelemben a fiataloknak most is szembesülni kell efféle helyzettel, ha nem is érzik annyira közel magukhoz, mint az 56-os események szereplői. Az oktatásnak óriási felelőssége van. Főleg azokban a forradalmi helyzetekben kell kideríteni és közvetíteni az igazságot, amelyeket különböző rendszerek a maguk céljára felhasználtak. Az igazság azért mindig kiderül. A műben szereplő adys diákoknak említettem is, hogy ez egy rendhagyó történelem óra. Ilyen előadásokra érdemes elvinni a gyerekeket, akár iskolai szervezett körülmények között. Ezen túl, a munkában igyekeztünk példát mutatni. Mi nyitjuk és zárjuk a színház ajtaját. A tanulóknak – akik tehetségesek, ambiciózusak – pontosnak kell lenniük, nem lehet a próbára beesni.

Egy emlékezetpolitikai témájú beszélgetésen hallottam, hogy a múlthoz való viszonyunkat nagyban befolyásolja a családi történetünk. A színházban pedig lehetőség van az egyéni sorsok, szubjektív érzelmek kifejezésére. Mi a színház feladata egy történelmi esemény megmutatásában?

Szilágyi Tibor: Hogy ismeretet terjesszen, érzelmeket közvetítsen, több szempontra nyissa fel a szemet. Ugyanakkor a rendezőnek és az író Falusi Mártonnak rengeteg munkája van a háttér felkutatásában.

Egy ügy megértésében nem feltétlenül csak családi tradíciókból kell meríteni, érdemes minél inkább tájékozódni. Mindamellett, hogy nyilván nem zárható ki a személyes élmény, amit szinte a génjeinkben hordozunk.

Én első éves gimnazistakén voltam szemtanúja az eseményeknek, ezért élénk emlékeim vannak róla. A szüleim elváltak, hétvégi gyerek voltam. Édesanyámmal és a nagyszüleimmel éltem, a Corvin köz környékén, az egyik szobánkat szétlőtték, pincében bújtunk meg egy ideig. Az ötvenes évek végén apám az új családjával elment az országból. Soha nem felejtem el, amikor eljött elbúcsúzni. Nem hívott magával, mert tudta nem hagynám itt az anyám. Kijárási tilalom volt, este tíz után nem lehetett az utcára menni, a kapukat bezárták. Azt az ölelést a kapualjban nem tudom feledni. Kanadában telepedtek le, a hatvanas évek közepén láttam legközelebb, ekkor mentem hozzá először.

Néhány osztálytársam a megtorlás nyomán vesztette életét, és ott volt eltemetve a téren. Ezek mind eszembe jutnak, amikor játszom. De remélhetőleg nem minden család érintett, ezért van szükség a még az emlékeinkben, vagy irattárakban fellelhető ismeretek terjesztésére.

A műben elhangzik, két helyen lehet szabad az ember: a templomban és a színházban. Mit jelent önnek a szabadság?

Szilágyi Tibor: Sok mindent. A hitnél maradva: vallásos katolikus családban nőttem fel, bár apám után református vagyok. A vallási eseményekre való rendszeres látogatásokból megtanultam a pontosságot, a tisztességet ebben a nagyon nehéz háború utáni időben. Ma rendszeresen nem gyakorlom a vallásom, de nem múlik el úgy templomba lépés – bárhol legyek a világon – hogy ne gyújtanék gyertyát a családomért, és kérem Isten segítségét színpadra lépés előtt vagy nehéz helyzetekben. A hitben megélten túl, a gondolatok szabadságát tartom fontosnak. Óriásiak a Shakespeare-idézetek: "Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá."

- Megyesi-Horváth Borbála -

Nem akarják eljátszani, csak megidézik

Debrecen - Mensáros László sorsán át idézték meg az 1956-os debreceni eseményeket a Csokonai Színházban pénteken bemutatott Szélfútta levél című dokumentumdrámával. Az ifjabb Mensárost Janka Barnabás, az idősebbet Szilágyi Tibor alakította.

Szélfútta levél címmel tart bemutatót Csokonai Nemzeti Színház

Debrecen - Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából mutatja be péntek este a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata a Szélfútta levél című színdarabot, amely a Debrecenben történt eseményeket idézi fel - közölte a színház szóvivője.