A Szent Jakab-út megváltoztat

Spanyolország - Ha hív az út, akkor menni kell. Így volt ezzel Kürthy Éva is, aki vállalkozott arra, hogy végigmenjen az önismeret útjának is nevezett El Caminón. Szerette volna ő is elhelyezni a zarándokút végén azokat az eddig cipelt „köveket”, amelyek lelki teherként nehezedtek rá. Csak ő volt és a magány mint útitársa, ezért bőven adódott ideje gondolkodni, átértékelni, könnyebbséget lelni. Erről mesélt kollégánknak a közelmúltban.

Mindenki más okból indul el, de egy közös: megérzed, hogy hív az út – mondja a debreceni Kürthy Éva, aki lánya emlékére indult el, és járta végig teljesen egyedül a fizikailag és lelkileg egyaránt megterhelő utat.

A Szent Jakab-út zarándoka

– A dél-nyugat franciaországi St. Jean Pied de Port buszállomására megérkezve egyetlen leszálló voltam. Szinte elveszettként kerestem az utam első zarándokszálláshelyem felé. Regisztráció után másnap indultam a több mint 810 kilométeres kihívásra, mely hegyen-völgyön, kietlen ösvényeken, országutakon, parányi falvakon és nagyvárosokon keresztül vezetett az észak-nyugat spanyolországi Santiago de Compostelába. Indulás után pár órával már jól elboldogultam a jelzésekkel, megéreztem az út ízét, a fésűskagyló és a sárga nyilak vezettek. Általában reggel nyolckor indultam, és a napi penzum tükrében délután három-négy óra körül értem el az áhított települést – emlékezik vissza. A szinte elérhetetlennek tűnő santiágói Szent Jakab katedrálist 24 nap után pillantotta meg.

– Világossá vált számomra, hogy a peregrino (zarándok) legféltettebb kincse a zarándokútlevél, melyet minden nap le kell pecsételtetni a szálláshelyen. Az út végén a santiagói zarándokirodában ezzel ad tanúbizonyságot az út megtételéről, és ez alapján állítják ki a compostelát ,a tanúsítványt.

A lélek útja

A zarándokút legfontosabb állomása a Cruz de Ferro volt, ami nem más, mint egy faoszlop, tetején vaskereszttel. A hagyományt követve a peregrinek köveket helyeznek el a tövébe. Ez a rituálé jelenti a lelki terhek elhagyását. Mára már kisebb domb alakult ki az odahordott kavicsokból, az oszlopot különféle zászlók és fényképek díszítik.

Itt helyeztem el én is kislányom fényképét – mely abban a pillanatban számomra a világot jelentette.

Az út végén megérkezni a katedrálishoz egy leírhatatlan katarzis. Gyaloglás közben sokszor gondoltam erre a pillanatra, és lábadt könnybe a szemem az érzés elképzelésétől. Aztán egyszer csak ott voltam a téren számtalan zarándokkal együtt, és kiszabadult a lelkem. Meghatódva vettem részt a misén, átöleltem Szent Jakab szobrát, és kívántam valamit… – így Éva.

Néhány nap és kialakul a napirend – tudtuk meg. A korai ébredés és fekvés elengedhetetlen, hiszen a holnap újabb kemény kihívások titkait tárja majd elénk. Az első két hét megtépázza a zarándok testét, izomzatát. Aztán ahogy fogynak a kilométerek a talpunk alatt, úgy simul testünk egyre inkább az embert próbáló szakaszokhoz. Aztán az út egyre inkább a lélek utazásává alakul. Ha van merszünk belenézünk belső bugyrainkba, kérdéseket teszünk fel és keressük a válaszokat. Sokszor könnyáztatta arccal rójuk a kilométereket, az érzelmek katarzisában. A test és a lélek gyötrődése gyúr minket át.

Fotó: Magánarchívum

Az utat egymagad járod

– Ez az út még most, a XXI. században is megtanít arra, hogyan lépj ki a komfortzónádból. A hátizsákodban az „életedet” viszed heteken keresztül nap mint nap. Ami itthon még könnyűnek tűnik, az ott pár óra gyaloglás után mázsás súllyá nehezedik. Rájössz, hogy ami a hétköznapi életben alapvető, és azt gondolod, hogy nem tudnál nélküle élni, teljesen mellékessé válik az út során. Nem kell gondolkoznod rajta, hogy mit vegyél fel reggel, és hogy az frissen mosott-e, mert csak egy váltás ruhád van. Nem keresed reggel sem a sminkkészletet, sem a parfümöt, a hajsütővasat, mert nem számít. Az első napokban hátrahagysz mindent, ami nem létfontosságú a mindennapi életedhez. Rájössz, hogy egyedül mindent meg tudsz oldani, többé már nem vársz külső segítséget: megtanulsz bízni magadban, és átértékelődik minden – jött rá.

Éva az út során megtanult felülemelkedni a hétköznapokon és azzal az érzéssel tért haza, hogy számára nincs többé lehetetlen – ezért volt élete egyik legmeghatározóbb élménye az El Camino.

- Máté Flóra -