Egyedül a plüssmacikkal

Nyíracsád - Anna 19 éves volt 1956-ban. Oklevelén, amit egy évvel korábban kapott a Püspökladányi Óvónőképző Intézetben, még alig száradt meg a tinta, máris állást kapott Hajdúsámsonban, ahol Csapó Edit vezető mellett beosztott óvónőként kezdett dolgozni. A törékeny, reményekkel teli, ambiciózus teremtést nemigen érdekelte a politika, ő a világot akarta megváltani. Minden vágya volt, hogy oktathassa, nevelhesse az apróságokat. A történelem azonban akaratlanul is olyan nyomokat hagyott életében, amit nem lehet elfelejteni.

Hűlt helyek az asztalnál

Vallásos családban nevelkedett, ezért 1955-ben még azt is megkockáztatta, hogy vasárnaponként elmenjen a templomba. Már akkor lehetett valami a levegőben, mert alig kezdődött meg a tanév, hívatta a párttitkár, és azt mondta: – Tudomásomra jutott, hogy maga templomba ját. Ha meg akarja tartani az állását, ne menjen többet!

Ennyit közölt a párttitkár, nem csinált belőle nagyobb ügyet, hisz saját felesége is mélyen vallásos asszony volt. Évekkel később tudódott ki, hogy az éj leple alatt az asszony saját gyermeküket kilopta az ablakon, hogy megkeresztelhesse a parókián.

Az októberi forradalom szele egy hétköznap délelőtt érkezett el Hajdúsámsonba. Anna ma is emlékszik, gulyásleves volt az ebéd az óvodában. Egyszer csak megjelentek a szülők, fogták a gyerekeket és hazavitték. Azt mondták, háború lesz. A gulyásleves mind ott maradt.

Csapó Edit szerdánként hazautazott Debrecenbe, így a fiatal lány estére már teljesen egyedül volt a hatalmas épületben. Az óvoda másnap is néptelen maradt, hiába várták a gyerekeket. Egyedül marad a bútorokkal, a plüssmacikkal a polcon, és azzal a megmagyarázhatatlan csenddel, félelemmel a levegőben, amitől ma is megfagy ereiben a vér.

Az óvoda már akkor is a Kossuth utca sarkán állt. A csoportszoba nevelői asztalát az ablak elé húzta és rákuporodott. Innen kilátott a műútra, ahol egyszer csak feltűntek a tankok. Számolni kezdett. Egy, kettő,….hét,…kilenc… Egy darabig folytatta, aztán összefolyt szeme előtt a kép, összeszorult a torka, gombolyagba kuporodott. Nagyon félt. Legszívesebben gyalog indult volna bele a világba, de nem mert egyedül az utcára lépni. Édesanyjára gondolt, a nyírábrányi kicsi házra, ahol talán éppen akkor tették asztalra a levest.

A gyötrelmes éjszaka után másnap mégiscsak kimerészkedett. Hallotta, ahogy a tanácsháza erkélyéről egy Gál nevezetű pap szónokol. Eljutott hozzá a tömeg zaja, egyedül mégsem mert odamenni. Amikor napnyugtakor leszállt a csoportszoba asztaláról, bement az aprócska szolgálati lyukba, a fal mellé húzta az ágyat, és felkuporodott a sarokba. Feszülten figyelte a neszeket. Két éjszakát töltött így.

Harmadnap érkezett a „megváltás”. Csapó Edit, aki nagyon aggódott fiatal beosztottjáért, vállalta a kockázatot, visszament érte Sámsonba. Összepakoltak és azonnal indultak Debrecenbe, gyalog. Hamarosan felvette őket egy szekér.

Olajoshordók között

Amikor kitört a forradalom, a nyírábrányi házban is lett a riadalom. Anna édesanyja, Julcsa néni szíve majd beleszakadt a fájdalomba, hogy gyermeke egyedül van a felfordulásban. Egy Antal Kálmán nevű embernek volt motorkerékpárja, pedig akkor az nagy szó volt. Julcsa néni arra kérte, hozza haza Annát – Antal 200 forintot kért a fuvarért (Annának ekkor a havi fizetése 700 forint volt). Az édesanya lelke összefacsarodott bánatában, amikor a sofőr a lány nélkül tért haza. Napokig nem hallottak hírt felőle, s csak az imádság éltette őket.

A két nő közben megérkezett Editék szabadságtelepi lakásába, ahol Anna már biztonságban érezte magát. Megpihent, aztán indult Nyírábrányba. Az egyik utcasarkon egy teherautóra lett figyelmes, petróleumot rakodtak a platójára, orral Vámospércs felé állt. Felkérezkedett. Soha ilyen illatosnak nem érezte még a lámpaolajat. Vámospércstől gyalog indult tovább, azonban csakhamar utol érte egy kerékpáros. Megismerte földijét, megállt. Vízhordónak csúfolták, asztalos legény volt Nyírábrányban. Anna felült a csomagtartóra, és szinte repültek a falu felé.

Langyos őszi nap simogatta az arcát, amikor otthon lenyomta a korhadt fakapu kilincsét. Szigorú tekintetű apja és törékeny anyja tengerit válogatott az udvaron. Mikor meglátták, alig mertek hinni a szemüknek, sírva borultak egymás nyakába.

Anna két hétig volt otthon, majd értesítették, hogy utazzon vissza és álljon munkába. A gyerekek édesen köszöntötték, de Annának soha többé, semmi nem volt már ugyanolyan, mint azelőtt. Még aznap délután elköltözött az óvodából egy kedves, idős házaspárhoz albérletbe. Nem akart többé egyedül lenni.

- Kedves Zilahi Enikő, Nyíracsád (a történet 79 éves édesanyja emlékei nyomán született) -

Olvasói pályázatunk

Az írások a Hajdú-bihari Napló Forradalmi emlékezet elnevezésű olvasói pályázatára érkeztek. A legjobbnak ítélt pályamunkát több másikkal együtt az október 22-ei lapszámban olvashatták, most pedig folytatjuk a hozzánk érkezett írások közlését. Minden pályázónak hálásak vagyunk a munkáért!