„Jelenetekben gondolkodunk”

Debrecen - A Kőműves Kelemen rockballadával a szabadtéri színpadon debütált a Csokonai Színház. Interjú a Kőműves Kelemen alkotóival, Mészáros Tibor rendezővel és Katona Gábor (Baka) koreográfussal.

A darab alapját képező Sarkadi-mű két emberöltővel korábbi. A leghíresebb feldolgozása, a Szörényi-Bródy-Ivánka Csaba-féle rockballada is 1981-es. Tibor, miért érezted úgy, hogy ma is aktuális a mű, s elő kell venni?

Mészáros Tibor: Ez váratlan helyzet volt, a színház vezetése választotta a színművet. Azért örültem neki, mert alkalmas arra, hogy ezen keresztül érzékeltessük, egy prózai színész is tud zenés darabot csinálni. Ugyanakkor kiélezett helyzetet ábrázol, úgymond végstádiumban égő emberek történetét mondja el, ami egy színésznek mindig kihívás. Döntéshelyzetekről szól, s a mai világunkban számtalan olyan szituáció van, amikor akár a mások kárára is, de döntést kell hoznunk.

Azt gondolom, hogy a Sarkadi-dráma születése – de még 1981 óta is – sokkal egoistábbá és individualizáltabbá vált a világunk, s ez tette lehetővé számotokra, hogy az adaptációtokban ne csak Kelemen vakhitét ábrázoljátok, hanem minden kőműves egója, minden kőműves élethelyzete, s az abból adódó szemléletmódja is érvényesülhessen.

Mészáros Tibor: A darab tökéletesen alkalmas arra, hogy bemutassuk: az ember meddig képes elmenni – akár a vakhite, akár az önzése által vezérelve – anélkül, hogy megállna egy pillanatra, és körülnézne. Érzékeltetni tudjuk vele, hogy az ember milyen könnyen hivatkozik okokra, összeesküvés-elméletekre, hogy igazolja a sokszor csak banális, de akár szélsőséges cselekedeteit is. Az eredeti műben Kelemen a vezéregyéniség, de csak rá helyezni a hangsúlyt, az számomra túl egyszerűnek tűnt. A mellette lévőknek a maguk szempontjából ugyanúgy igazuk van. Ezért itt Kelemennek meg kell harcolnia az igazáért, s nem csak kinyilatkoztatnia a véleményét, hiszen a többiek egyenrangúak vele.

Aztán az egók sokasága ellenére mégis hoznak egy közös döntést…

Mészáros Tibor: Igen, ez nagyon fontos, hiszen könnyű kimenteni az embernek magát bármi alól, ha azt mondja, hogy egy elhatározás közös volt.

Aztán a végén mégis azt mondják: „gyilkos vagy, Kelemen.”

Mészáros Tibor: Igen, a gyilkosság felelősségét is közösen rázzák le magukról. S ez egyébként nagyon jól jött nekünk dramaturgiailag: ez is az egyik olyan pontja a darabnak, ahol három szemvillanással lehet érzékeltetni az ebből adódó feszültséget a színpadon. Meggondolatlanul tesznek valamit, aztán amikor felfogják tettüket, gyorsan keresniük kell egy bűnbakot. S ez négy mondatnyi feszültséggel kifejezhető a színpadon.

Igen, a feszültség végig érzékelhető a darabban, s ez már nyilván a koreográfián is múlik. Baka, hatott-e rád bármelyik korábbi feldolgozás, vagy teljesen a saját elképzeléseidre támaszkodtál?

Katona Gábor: Tudatosan nem néztem színpadi adaptációkat. Az 1981-es kapcsán, van egy emlékképem Szakácsi Sándor, Hegedűs D. Géza energikus játékáról, vagy arról, ahogy Páger Antal a Vándort alakította. Általában véve is azt mondhatom, hogy akármin dolgozunk, inkább nem nézem meg a korábbi feldolgozásokat, mert nem akarom, hogy behúzzon, magával ragadjon egy, már meglévő koncepció. Ezért az Alföldi Róbert-féle művet is már csak a bemutatónk után láttam. Ugyanakkor – mivel mégiscsak rockballadáról van szó –, a Szörényi-Bródy alkotásnak nagyon erős a népzenei alapja, és ezt felesleges lett volna stilárisan kikerülni. Ebből az alapból ugyanis rengeteg előnyt tudtunk kovácsolni.

Amúgy is köztudott, hogy mennyire közel áll hozzád a népzenei világ.

Katona Gábor: Igen, a néptáncos múltam miatt ez így van, illetve az előadás stílusa se akart más irányba menni. Ez a zenei világ ezeknek a kőműveseknek a világa, ők ebben léteznek. Az pedig közös szándékunk Tibivel, hogy ne zárt kis zenei egységek – némi mozgással színesítve – jöjjenek létre a színpadon, hanem hogy egy adott szituáció épp a mozgás által még dinamikusabban, még erőteljesebben „kifogalmazódhasson”.

Mészáros Tibor: Végig arra törekedtünk, hogy a népzene olyan pluszt képezzen, ami a szereplőknek is közös alapot jelent. Hogy ha valaki elkezd táncolni, a mozdulataival magával tudja húzni a többieket, s a közös mozgás a darab szűkös prózai jellege miatt a közös döntést is elősegítse. Azt szerettük volna, hogy olyan ősi dologként működjön itt a zene és a tánc, ami akár a beszédet is tudja helyettesíteni: vannak olyan helyzetek, amikre nincsenek szavak, amiket nem is kell magyarázni, úgyis mindenki tudja, s kitáncolja, kitombolja magából.

Ilyen értelemben az ősi ösztöneinket is megmozgatja a mű: a táncmozdulatokon keresztül ösztönből támadnak olyan energiák, amelyek agyból nem jönnének.

Mészáros Tibor: Egy-egy döntés végiggondolatlansága itt a táncban jelenik meg. Már-már sámánisztikus ereje van a mozdulatoknak, sokszor egy összenézés többet jelent bármely kimondott szónál.

Kíváncsi vagyok a szereposztásra, te döntötted, dönthetted el, Tibor, hogy kikkel dolgozol, Baka, te beleszólhattál-e, vagy készen kaptátok a színháztól a szereplőket erre a darabra?

Mészáros Tibor: Keresgéltünk, hogy a legtöbb szerepet belülről, a színházból oldjuk meg, de nyilván nincs ennyi ember, ezért kellettek külsősök is. Viszont az alapkoncepciót, hogy Kelemen a mi adaptációnkban nem abszolút hangadó, úgy tudtuk érzékeltetni, hogy a szereplők életkora között óriási különbségek vannak. Ott van például Bicskei István vagy Bakota Árpád az idősebb színészek közül, akiknek a jelenlétével plusz feszültségeket is ki lehetett hozni: alapvető emberi hierarchiák lépnek ugyanis működésbe az idősebb korosztály bevonásával.

Hisz nyilván nem mondjuk – már csak a kora iránti tiszteletből sem – egy idősebb embernek, hogy amit gondol, az ostobaság. Baka, a munkádat mennyire nehezítette meg, hogy itt a színészek egymástól korban jócskán eltérnek?

Katona Gábor: Alapvetően ezt a problémát nem akartuk semmisnek tekinteni, sőt. Inkább azt mondanám, hogy az ebből adódó feszültségeket ki akartuk használni. Ezekre épülnek bizonyos koreográfián belüli és dramaturgiai fordulatok is. De például Bicskeivel, aki mozgásművészként dolgozott, a kora miatt egyáltalán nem kellett kesztyűs kézzel bánni.

Ráadásul itt neki a mozgásából az is érzékelhető, hogy mivel nincs felesége, és elment fölötte az élet, a közös döntésről is másként vélekedik.

Mészáros Tibor: Így van, az ő szerepe ebből a szempontból is rendkívül érdekes. Bár idős, eljárt felette az idő, számára is rendkívül fontos, hogy álljon a vár: egy egész életében elszalasztott lehetőség van itt előtte karnyújtásnyira, amiért ő is küzd. Tehát kora ellenére még mindig reménykedik, neki is megvan a maga sorsa, ami a mozdulataiból is látszik.

Katona Gábor: Persze, hiszen a zenés-táncos részek is beszédesek, megvan a maguk története: alátámasztják a prózai mondanivalót.

Mészáros Tibor: Jelenetekben gondolkodunk. Nem prózai betétekben és zenés egységekben külön-külön, hanem jelenetekben. Amelyekben egymást erősítik a prózai és a táncos elemek.

Ősztől az előadás a Víg Kamarában látható. Mennyire kellett a nyári, szabadtéri színpadi bemutatóhoz képest – a kisebb tér miatt – átalakítani az előadást?

Katona Gábor: Adottak voltak azok a paraméterek, amikbe bele kellett helyezni az előadást úgy, hogy a dramaturgiai feszültsége ne gyengüljön. Ez volt a cél. A koreografált részeknél egyébként mindössze egy-két olyan térviszony volt, amit a helyszűke miatt át kellett komponálni.

Mészáros Tibor: Nem a nagyerdei színpadra, s nem a Víg Kamarára tervezünk egy előadást, hanem van egy alapkoncepció, amelynek bármely térben működnie kell. A kisebben más gesztusrendszerrel dolgozunk. S most a Vígben végre lehet olyan mikrorezdülésekre is koncentrálni, amiket a nagyobb tér nem tett lehetővé.

Az elején arról beszéltünk, hogy prózai színészek játszanak zenés darabot. Ilyen szempontból mennyire váltották be a hozzájuk fűzött reményeiteket?

Mészáros Tibor: A színészeknek van egy alaptartása, ha zenés darabról van szó. Nagyon szeretik, amikor megérzik, hogy nem egy táncbetétet kell csinálniuk, hanem az adott mozgásos jelenet is szól valamiről. S nagyon fontos, hogy Baka nem úgy dolgozik, hogy otthon kitalál három mozgásformát mindentől függetlenül, hanem a szereplőkre tervez.

Baka, azt mondtad a Színházak Éjszakáján, hogy egy idő után mindenki tud mozogni.

Katona Gábor: Igen, ezt a véleményemet fenntartom, s vallom, hogy a társulaton belül ilyen szempontból fejlődnek a színészek. Nyitottan, érdeklődően, a munkára készen érkeznek meg egy-egy próbára. Mondhatjuk: bíznak bennünk, tudják, hogy nem akarunk rosszat nekik. Sőt, attól a mozgássortól, amit egy-egy jelenthez megtanulnak, nem kevesebbek lesznek, hanem sokkal többek, jobbak a jelenetben.

- Gyürky Katalin -