Helyi közélet

2016.10.10. 16:50

Sámánok a Debreceni Egyetemen: kiállítás Hoppál Mihály fotóiból

Debrecen - Dél-Koreától kezdve Kínán át egészen Szibériáig és Kubáig tanulmányozta Hoppál Mihály néprajzkutató a népek és nemzetek sámánkultúráját. Fotóiból a Debreceni Egyetem Főépületében nyílt kiállítás.

Debrecen - Dél-Koreától kezdve Kínán át egészen Szibériáig és Kubáig tanulmányozta Hoppál Mihály néprajzkutató a népek és nemzetek sámánkultúráját. Fotóiból a Debreceni Egyetem Főépületében nyílt kiállítás.

Ötvennégy évvel ezelőtt még absztrakt festményeiből rendezett tárlatot Hoppál Mihály néprajzkutató a Debreceni Egyetemen, ahol 1966-ban szerzett diplomát. A samanizmussal foglalkozó kutató most az elmúlt évtizedek terepmunkáinak fotóanyagát mutatja be a Debreceni Egyetem Főépületének harmadik emeleti kerengőjében.

- A sámánokat nem érdekelte, hogy fotózzák őket, ugyanis amikor egy szertartás elkezdődik, a sámán a szellemekkel van elfoglalva, nem a messziről jött utazóval, aki kérdéseket tesz fel neki – mondta Hoppál Mihály az október 10-i kiállítás-megnyitón.

A professzor azt is elmondta, hogy Dél-Koreában kötelező volt részt is venni a szertartáson.

A Debreceni Egyetemen október 17-ig látogatható tárlatot a pekingi magyar intézetben mutatják be legközelebb.

- Debreceni Egyetem -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában