Tekintetekbe kapaszkodik, s szembenézett már magával

Debrecen - „Semmiben nincs ilyen kitartásom, mint a színházi munkáimban.” Interjú Feke Pál musicalszínésszel.

Nem bölcs mondatok, hanem büszke tekintetek kísérik a pályán, amiket elkap a színpadról, és tudja, a hozzá legközelebb állók sem tudnák szavakban elmondani, amit lát a szemükben. Feke Pál így vallott, amikor szerkesztőségünkben járt. Sokak tekintetére számíthat november 18-án, 19-én Debrecenben is, ahová Webber remekművének, a Jézus Krisztus Szupersztárnak főszerepében érkezik a Madách Színház társulatával.

Nagyon fontos az otthonom, családcentrikus vagyok.

Feke Pál

A Társulat című műsor óta könnyű nyomon követni a pályáját, számos szerepben láthattuk a színpadon. A műsorig vezető útról viszont keveset tudunk…

Feke Pál: Azelőtt sok éven át játszottam, közel harminc musical főszerepének tapasztalatát tudtam magam mögött, de nem voltam ismert. Nyolc évvel ezelőtt, amikor még nem voltak ennyire divatosak a tehetségkutatók, jött az István, a király 25 éves jubileumának alkalmából a szereplőválogató showműsor. Mindenki életében vannak pillanatok, amikor komoly döntéseket kell hozni. Számomra a jelentkezés ilyen volt, mert, ha akkor nem teljesítek az elképzeléseim szerint, nagy kudarc ért volna. Akkor föltettem mindent egy lapra, és nagyon sokat köszönhetek a lehetőségnek. Büszkén és boldogan emlékszem erre az időszakra.

Mondják, hogy a musicalt az tartja könnyű sikernek, aki nem csinálja. Ön szerint mi a nehézsége ennek a műfajnak?

Feke Pál: Régen így volt, ma már a nézők és a szakma is komoly, teljes értékű színházi műfajként ismeri el. A musical hihetetlen nagy közönséget vonz, sok magas minőségű produkció készül, ami bizonyított a színházba járóknak. Ugyanolyan színészi teljesítményre van szükség, mint egy prózai előadásnál, csak pluszban még marha jól kell énekelni. Egy jó zenés előadást pont olyan mélységgel kell játszani, mint egy prózait. A musicalnek van egy követelményszintje, és értékelési szempontsora. Kedvenc példám, hogy Jack Nicholson nagyszerű színész, de senkinek sem jutott még eszébe, hogy felküldje a színpadra Pavarotti helyett Nessun dormát énekelni. Nem ugyanaz, de ugyanolyan minőségű.

Úgy nyilatkozott korábban: amilyen nehéz volt eljutni addig, hogy István karakterében helytálljon, ugyanolyan nehéz volt levenni akkor, amikor szólókarrierbe kezdett. A színházon belül skatulya a musicalszínészség?

Feke Pál: Voltak olyan fellángolásaim, amikor megpróbáltam ebből kitörni, de rá kellett jönnöm, hogy nekem a színház az életem. Ebben érzem jól magam, ezt tudom a belőlem fakadóan legjobban művelni. Több musicalt játszom, amelyben sok a prózai szerep. A musicalnek szerves része a zene; egy prózai jelenet fokozásának kell lennie a dalnak. Egy ideig voltak bennem kérdések. Bizonyítási vágy feszített: színész is vagyok, nem „csak” énekelek. Ma már a nézők tudják és értékelik a musicalben nyújtott alakítást. Köszönöm, jól vagyok abban, amit csinálok.

Honnan veszi a kapaszkodókat ahhoz, hogy letisztuljanak a kételyek és a mostani harmóniájában tudjon dolgozni?

Feke Pál: A kritika érdekel, de nem mindegy, hogy kitől érkezik. Kevés ma az értő színházi kritikus. A nagy színházi ikonoktól, mesterektől származókat szívesen veszem. Fontos visszajelzés a Varga Miklósé vagy Sasvári Sándoré, akiktől gyerekkoromban autogramot kértem, ámulva. Fontos nekem, ha Szinetár Miklós vagy Alföldi Robi mond egy építő mondatot. Vagy az, hogy Cserhalmi György, akivel a székesfehérvári színházban találkoztam legutóbb nagyszerűnek találta a játékom. A legfontosabb vélemény a Rosta Mari produceré, néha makacskodva ugyan, de feldolgozom, amit mond. És nyilván a családom szavai fontosak. Édesanyám a világ legaranyosabb anyukája, de tudom, hogy más szemüvegen át néz rám. Hosszú idő volt, míg leszoktam az internetes kommentek magamban hordozásáról. Ma akkor olvasok el ilyet, ha elér egy szintet, ami túlmutat a személyi pitiáner sértegetésen, és szakmai véleményt ír egy-egy előadásról. Évek kellettek a pályán és sok különböző helyzet, ahhoz, hogy mára megtanultam: nem lehet mindenkinek tetszeni, így van rendjén.

Az 56 csepp vér című darabban Lőrinc páterként élhette meg a forradalom következményeit. Mit jelent önnek a szabadság?

Feke Pál: Nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehetett akkor, amikor határok voltak, és Bécsig is lehetetlen volt eljutni. Más generációk tagjai elmesélik, hogy nem tudták azt csinálni, amit szerettek volna. Mi pedig azt csinálunk, amit akarunk. Gyerekkoromban azt álmodtam meg, hogy egyszer színész leszek, és ma minden egyes alkalommal úgy megyek próbára, úgy lépek a színpadra, hogy hálát adok a Jóistennek, amiért ezt csinálhatom. Amikor bemegyek a Madáchba és ott Haumann Péter vagy Gálvölgyi János öltözőjében készülődök, akkor nem kell többet mondanom a szabadságról. Ezektől élek, ezek motiválnak, ettől tudok úgy dolgozni, ahogy azt elvárom magamtól. Szerintem minden ember arra vágyik, hogy akkor és azt csinálhassa, amit szeret, amiben elhivatott.

A darabban tíz évvel ezelőtt Kaszás Attila játszotta a papot, és más műveknél is gyakorta lép nagy elődök után egy-egy szerepbe. Ki tudja zárni az emlékeket a játékukról?

Feke Pál: Nem akarom utánozni őket. Kinyitom a lelkemet, a szívemet, meghallgatok egy dalt, elolvasok egy szövegkönyvet, és megcsinálom, ahogyan belőlem jön. Ekkor tud hiteles, őszinte, egyszerű lenni a játék. Láttam a csodált elődöket, de engem ez nem befolyásolhat, mert magamból és egy adott rendezői koncepcióban dolgozom. Most Szirtes Tamás elképzeléseit kell megvalósítani a legjobb tudásunk szerint. Hála Istennek eddig olyan szakemberekkel működtem együtt, akikben megbízom. Bár többször előfordult a pályámon, hogy nem úgy csináltam volna, ahogyan kérték tőlem, de a művészet iránt alázatos emberként lejátszom magamban ezeket a meccseket. Nem könnyű, mert nagyon érdekel a színház egésze, odafigyelek olyan részletekre is, amik kézben tartása nem kifejezetten az én feladatom. Magam ragasztom fel a mikroportom, ügyelek a hangosításra, és például a sminkre, mert az is én vagyok, az is a karakteremhez tartozó részlet.

Zajlanak a Jézus Krisztus Szupersztár felújító próbái. Milyen új tapasztalatai vannak a három éve „letett” musical kapcsán?

Feke Pál: Meghatódottsággal tudok beszélni róla, mert ez is a hozzám nőtt darabokhoz, szerepekhez tartozik, egyek vagyunk. Lelkem minden bugyra tele van most ezzel a rockoperával, mert emlékek, élmények, élethelyzetek, sikerek kötnek hozzá. A Szupersztárt 22 évesen játszottam először a szegedi Dóm téren, Molnár László rendezésében. Őrületes teher, megfelelési kényszer volt, és örök élmény maradt. Azóta sok rendezésben álltam vele színre és egészen más ma megfogalmazni egy-egy sort, mint 13 évvel ezelőtt. Fantasztikus élmény megélni, hogy mit jelentett a „Uram, csak annyit mondanék, ha van rá mód még…” mondat a fiatalos hévvel, lendülettel, felelőtlenséggel trehánysággal jellemezhető énemnek és mit a mai egy fokkal érettebb, átgondoltabb, tapasztaltabbnak. Ugyanúgy éneklem, csak más a töltet. Kicsit tartottam tőle, de nagyon jó, izgalmas most próbálni.

- Megyesi-Horváth Borbála -