Közös térben, mégis külön

Debrecen - Az eszközök emberek közé ékelődésének egyelőre beláthatatlanok a következményei.

„Az együttlétet nem a közös fizikai teret jelenti, hanem a közös cselekedettel eltöltött idő.” Néhány évtizede nem számított bölcseletnek dr. Pálfi Sándor mondata, ma viszont érdemes volna egy kellemes naplementés fotót háttérként választva, kiposztolni a Facebookra. Úgy sokakhoz jutna el, s a családi ünnepi fénykép elkészültét követően szótlan egymás mellett ülő, a lájkolóknak válaszolgató szülők, gyerekek föltehetnék maguknak a kérdést: fontosabbak azok, akikkel az okoseszközön át kommunikálunk, mint azok, akiktől ez által elvonjuk magunkat. A szakember szerint ezt érdemes tudatosítani, persze nem az okos-jelzővel ellátott eszközök azonnali kiiktatásával.

Az okostelefonok, tabletek túlzott használatának egyre inkább észleljük a hátrányait, de azok teljes kivonása nem célravezető. Egyrészt, mert gyakran hasznunkra lehetnek, másrészt, mert az efféle korlátozással legfeljebb a „kütyühasználó” haragját vívjuk ki a figyelme helyett.

A tárgyak birtoklása minden korban stabili­tás­élményt adott.

Pálfi Sándor

– A példamutatás, a jó modell az egyik legfontosabb, hiába beszélünk gyermekünknek az internethasználat árnyoldaláról, ha közben mi folyton itt osztjuk meg életünk eseményeit, és így tartjuk a kapcsolatot másokkal – mondta dr. Pálfi Sándor, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Gyermeknevelési Tanszékének vezetője. Pedig volna mire figyelmeztetni őket: a digitális forradalom közepén a fiatalokat egyfajta, a technokrata jellegű inger éri nagy mennyiségben, rendszeresen, emiatt azonban bizonyos, a kiegyensúlyozott élethez szükséges ingerek nem hatnak rájuk megfelelően. Egy másik probléma, hogy csaknem a teljes kommunikáció az eszközök közvetítésével zajlik. A serdülők zárt kultúrákat hoznak létre így, amelyről, ha tudnak is, sem a nyelvét, sem a „szabályait” nem értik a felnőttek, nem lehet kontrolljuk fölötte. Ez a szubkultúra könnyen elvezeti a tagjait a szóbeli vagy fizikai abúzushoz. Mivel a fiatalok elszakadtak a természettől, a szabadban való játék adta kihívásoktól, – a klasszikus bunkerépítéstől, fára mászástól, fociban erő összeméréstől – új, veszélyes tétekre menő, irreális feladatokban versengenek, vagy a teljesítéssel igyekeznek a közösség szimpátiáját elnyerni.

A dékánhelyettes kiemelte még, hogy az internettel ugyan kitágul a világ, ám a közvetlen tapasztalás hiányában a telefonon, számítógépen át szerzett információk nem teljesek, szűrten érkeznek, így egy manipulált, átdolgozott párhuzamos valóságot ismernek meg a fiatalok. Ráadásul hamar a függőség jeleit veheti észre magán a felhasználó.

Netmentes időzóna

A játékpedagógiával, autogén tréninggel, differenciálással is foglalkozó, a családok és intézmények közötti együttműködés lehetőségeit is kutató szakember tanácsa szerint kiiktatni nem érdemes az eszközöket, de közösen meghatározhatunk az ünnep alatt – és a hétköznapokban is – internetmentes időzónákat, amikor együtt vagyunk, a szeretetkapcsolatot éljük meg. – Képes vagyok-e a teljes figyelmemet a másiknak adni, a fotózást, feltöltést mellőzve, eszközök nélkül vele lenni? A gyermekem elhiszi-e rólam, hogy ő őszintén érdekel? Benne vagyok-e a saját gyerekem életében annyira, hogy tudjam, miért ennyire eszközfüggő, és miért van szüksége az azokon érkező „álságos visszajelzésekre”? E kérdésekkel szembenézni legalább annyira izgalmas kihívás, mint egy „Facebook-challenge”. Ha van szerencsénk több napot együtt tölteni, akkor azt tervezzük meg együtt előre – javasolja a szakértő. Ha nem tesszük, akkor mindenkinek lesz a fejében egy forgatókönyv, ami konfliktusokat szül. A tervhez – amelyben legyen mindenki számára szabadon beosztható rész is – könnyebb tartani magunkat. Ebben az esetben a fiatal érezheti, hogy a családnak is fontos, de nincs elszakítva a kortársaitól, hogy helyette kényszerűen kizárólag velünk legyen – fűzte hozzá a háromgyermekes édesapa.

Belépni az ünnepbe

Ünnepelni persze csak akkor lehet, ha ünnepi térré tudjuk tenni az otthonunkat. Mindenkinek idegen a munkahelyi, hétköznapi teendőkből egyszer csak belelépni a befelé figyelés csendes perceibe. Különösen nehéz, ha ezért csak a családnak, és csak néhány tagja tesz – süt, főz, bevásárol – a többiek pedig kegyesen részt vesznek az ünnepi eseményen. Ha ez rendszeresen konfliktust generál, érdemes elgondolkodni egy mindenki számára szokatlan helyszínen, egy karácsonyi kiránduláson például, ami kiránt a meggyökeresedett, olykor bántó sémából.

Az ünnepet igazán megélni akkor lehet, ha a legapróbb cselekedettel is, de mindenki kiveszi részét az előkészületből, s ami még fontosabb, vannak közös programpontok. A terítés, fadíszítés, vacsora, rokonlátogatás, fényképnézés mind kommunikációra, kapcsolaterősítésre ad lehetőséget. Ennek megalapozását már óvodás korban kívánatos elkezdeni. A bölcsis utánoz, azonosul, az óvodás szintén, ám neki már a képességei is adottak rá, hogy feladatokat kapjon minden nap. Nagyon vágynak a felnőttek világának részesévé válni, így biztosan szívesen pakolják be a szekrénybe a cipőt, dobják a szennyesbe a ruhát. A legapróbb teendő is fontos. Természetesen egy kisgyerek gyakorta lassítja a számunkra rutinnak tűnő tevékenységet, de megéri az idő-, energiabefektetés, mert a „ne lábatlankodj!”, „ülj le mesét nézni, míg megcsinálom a dolgom!” hozzáállás nyomán nehezen kérhetjük számon a serdülőn a tennivalókat, vagy a megnyílást felénk. Fontos beépíteni a mindennapokba a cél­időket. Tartani olykor anya-, apa-, gyerekórákat, amikor az ő kedvencét főzzük, neki kedveskedünk, az ő kedvenc játékát játsszuk, valamint hibakeresés és elvárás nélkül örülünk neki.

HBN–HABE

A büntetésből más lesz

Pálfi Sándorral a tinédzserek hibás lépéseinek kezeléséről is beszéltünk.

"Bárki dönthet rosszul. A kérdés az, hogy vagyunk-e olyan viszonyban, hogy a hibázó őszintén, finomítások nélkül elmondja a történteket. Ezt ítélkezéssel, büntetéssel nem érhetjük el. A szobafogság például egyoldalú, és legfeljebb annyit tanul belőle a gyerek, hogy legközelebb észrevétlenebbül kell csinálnia. A bizalom elvesztésének helyreállítása két fél közös megegyezésén alapulhat. A jóvátevő folyamatban a gyerek és a szülő is ajánlhat valamit, amit mindketten elfogadnak, és amelynek teljesítése után rendeződik a kapcsolat."