Olvasói levél: Velünk (bennünk?!) élő történelem…

Debrecen - Gróf Tisza István szobrának a Debreceni Egyetem előtt történt felavatásakor (október 31.) az hangzott el, hogy tisztázatlanok (azzá tették!) annak az államférfiúnak meggyilkolási körülményei, aki – a francia parlamentben elhangzottak szerint is – egyedüli olyan személyiség volt Európában, aki ellenezte „őfelsége” (nem magyar király!) háborús szándékát.

A minap, amikor utam újból ott vezetett el a felújított szobor előtt – a csodálkozóan-szigorú tekintet – kérdőre vont: „Elfeledtétek életem utolsó perceinek tragikus végkimenetelét?!”

Íme a nyílt válaszom:

A vérlázító gaztett nem történt véletlenül: őt – a mélyen vallásos hazafit – az alulról indíttatott zendülés tette mártírrá. A 7083-as (1919-3677/38-39-ik) számú bűnvádi eljárásban ez áll: „Gróf. Károlyi Mihály bűnrészessé vált abban, hogy 1918. évi október 31-én délután, gróf. Tisza Istvánt a Hermina út. 35. szám alatti lakásán több egyén meggyilkolta. Rálőttek: Pogány József és Horváth-Sanovics Sándor többször is. A tett színhelyére egy egész különítmény tört be. (Kéri, Gärtner, Csernyák, Láng, Kundacker, Dobó fegyverrel, Hüttner, Sztanyovszky fegyverrel). Gróf Károlyi Mihály tudott a Tisza István elleni merényletről; ezt nem, hogy meg nem akadályozta, de sőt, az előbbiek szerint elősegítette (…)”

A tragikus sorsú gróf nyíltan vallotta: „… soha sem bujkáltam életemben, s úgy akarok meghalni, amint éltem” – számoltak be az őérte aggódó kortársak.

A nyomozás több mint két évig (!) tartott. A főbűnösöket külföldre menekítették – s onnan „élvezhették” a Magyarországot tönkretevő győztesek által biztosított menedékjogot!

Talán, azért (?!) sem annyira ismertek a fentebb nyilvánosságra hozott bizonyítékok, mert a „kiemelt munkásmozgalmi perek” iratcsomói között „rejtegették” azokat.

Érdemes még szóvá tenni a Hírlap által megemlített párbajt is, amely bizonyára közrejátszódhatott – hisz a felek sosem békültek ki – az egymás iránti hangulat-érzelmek váltakozásához. Az összecsapás alkalmával – amely 55 percig tartott, 32-szeri pengeváltással – Károlyi gróf harcképtelenné vált. A segédek: Pallavicini György őrgróf, Hadik János gróf, valamint id. Molnár Viktor és Vojnich Sándor báró – félnehéz lovassági kardok használata mellett döntöttek.

Az egész: aljas politikai-gyűlölet-gyilkosságról R.E. és szaklapok is „tudósítottak”.

Én, ezután emelt fővel tekintek rá – a számomra immár megelégedettséget sugárzó – szoborra.

Sokan ellenzik a múlt megismerését, feltárását – ez annyit jelentene, mintha nem lenne talaj a lábunk alatt. Az „érem” mindkét oldalának megismerésével viszont örököseink számára megalapozódna a magyar jövő útjának építése.

- Hutzler Vilmos, Debrecen -