„Most már nem égetem két végén a gyertyát…”

Budapest, Debrecen - A fizikai állóképesség és a megnyugtató családi háttér is szükséges a jó munkához. Beszélgetés Balogh Tamással, az év rendezvényszervezőjével.

Budapesten minden év februárjában átadják a turizmushoz kapcsolódó szakmák elismeréseit. Az idei gálán Az év rendezvényszervezője kitüntető címet Balogh Tamás, a debreceni Club Service kft. ügyvezető igazgatója vehette át.

Honnan vezetett az út e rangos kitüntetés eléréséig?

Balogh Tamás: Világéletemben magam köré gyűjtöttem a barátokat, már gyerekkoromban is többnyire én kezdeményeztem minden játékot. Általános iskolában pedig ügyeletes mesemondó is voltam: ha lyukasóra volt valamelyik osztályban, és éppen nem ért rá egyik tanár sem, akkor engem küldtek be az osztályba, hogy meséljek. Általában indiántörténeteket olvastam akkoriban, így ezeket mondtam el nekik. Később, amikor a szakmába kerültem, 1980. május elsején, azaz 37 éve, már „hivatalból” űztem a szervezést. Azért emlékszem ennyire pontosan a dátumra, mert többen akkor léptek be éppen a cégemhez – az azóta már megszűnt Expressz utazási irodába. Velük azóta is jó barátságban vagyok, évente többször találkozunk, s ennek már messze nincs semmi köze a kollegialitáshoz. Kezdetben tehát utazásiiroda-vezető voltam, közben elvégeztem az egyetemen a népművelés szakot, mivel úgy gondoltam, hogy az valahol összekapcsolódik az utaztatással is. Nemsokára a közgazdasági egyetemen idegenforgalmi szakközgazdász diplomát szereztem – gyakorlatilag ezekből a tanulmányokból és az élettapasztalataimból táplálkozom. Szentül hiszem, hogy majdnem minden szakmára születni kell, ha mesterévé akar válni az ember. Úgy gondolom, én is hordozok a génjeimben valamit, ami alkalmassá tesz erre a munkára, ahol egy-egy új kolléga kiválasztása is rendkívül felelősségteljes feladat.

A magánéletben mi a fontossági sorrend?

Balogh Tamás: Az én életem elég változatos. Sokan kérdezik, hogyhogy 37 év után még mindig nem untam meg ezt a szakmát. Nem, hiszen mindig más emberekkel, feladatokkal, kihívásokkal kell szembenézni, azoknak kell megfelelni. A magánéletem is változatos. A lányom két gyönyörű unokával ajándékozott meg, akik erősen hozzám nőttek, sőt élénken érdeklődnek a „szakma” iránt. A nyár a legkedvesebb időszakunk, ilyenkor irány a természet és a Tisza. Fontosnak tartom megismertetni velük a természet szépségeit és az ország történelmi emlékeit. Nálam emellett még a halak „szeretete” is szerepet játszik, azokat szeretem ugyanis megfogni, megpucolni, megfőzni és természetesen megenni. A horgászat fantasztikus kikapcsolódás számomra, néhány barátom nem is akarja elhinni, hogy egy ilyen nyüzsgő ember, mint én, órákig ül a vízparton. Ilyenkor azt mondom, jöjjön el velem horgászni, főleg ősszel, amikor a bot reggeltől estig a kezemben van. Ezen túl, hogy formában tartsam magam, régóta sportolok, a kosárlabdától a kispályás fociig mindent kipróbáltam, mostanra már kevésbé veszélyes sportot űzök: ez a tenisz. A fizikai állóképesség is nagyon fontos a mi szakmánkban. És nem utolsó sorban: ahhoz, hogy az ember jó munkát végezzen, szükséges egy olyan megnyugtató családi háttér, mint az enyém, ahol a feleségem mindig levette a vállamról a terhek egy részét.

Jó pár évvel ezelőtt még úgymond a két végén égette a gyertyát. Visszafogott már abból a tempóból?

Balogh Tamás: Voltak időszakok, amikor egyszerre két céget is vezettem. Akkor úgy éreztem, van rá elég energiám, egészen addig, amíg a lányom kétségbeesve nem kért meg arra, hogy lassítsak, mert látta, ha így folytatom, az az egészségem rovására megy. Magam is kezdtem rájönni, hogy a teljesítőképességnek bizony vannak határai, amelyek főleg a kor előrehaladtával szűkülnek, s azóta csak a rendezvényszervezéssel foglalkozom, immár 20 éve. Emellett néhány társadalmi szervezet tagja s a Hajdúsági Gasztronómiai Klub elnöke vagyok – úgy érzem, ez még belefér. Az operatív napi folyamatokból azonban már kezdek kivonulni. A nyarat pedig szinte mindig a Tisza partján töltöm. Talán azért szeretem annyira, mert Vásárosnamény mellett, egy Tisza-parti kis faluban születtem, ahol a nagyapám református lelkész volt.

- Kenyeres Ilona -