Miért (is) a barna énnékem?

A meglehetősen jópofa egykori politikustól hallottam a mondást, amely most eszembe jutott. Viszont nem idézem, mert a tartalmánál még érdekesebb az, hogy valaha még voltak jó humorúnak, kedélyesnek nevezhető közembereink. T. Szűcs József írása.

Ő anno néhány hasonlatot eresztett meg (szűk körben), amelynek lényege, hogy felelősségteljes munkánkban, az övékben meg miénkben, hírlapírókéban két azonos hangzású szó véletlen felcserélése vagy egy ékezet elhagyása milyen galibát okozhat. Idézném szavait, de mi tartjuk magunkat a nyomdafesték tűréshatárához.

A régi eset aktualitását számomra pedig manapság az új és régi magyar papírpénzek egynémelyikének kinézete adja. Amelyek, akárhogy nézem, színükben úgy hasonlítanak egymásra, mint a nem nevesített politikus nem idézett példái. Nyilván különböznek, ám néhány ismerősömmel már megesett, hogy készpénzzel történő fizetéskor összekeverte a régi kétezer forintost, s az új ötezrest vagy a régi ötszázast. Nyilván amiatt, mert színárnyalatuk erős rokonságot mutat. Persze leginkább akkor esik meg velünk, ha a régi beidegződések okán csak egy fél pillantást vetünk a kiadandó bankóra. Igaz, nyilván sokan vannak, akiknek olyan kevés jut minden hónapban bármely címletű forint bankjegyből, hogy háromszor megnézik a bankóra írt számokat. Bár megszokásokkal ők szintén rendelkeznek, ha túl sok pénzzel nem is.

Ezért sem hagy nyugodni az a szlogen, amelyet minden festékgyártó cég hirdet magáról. Amely szerint akár ezerféle színt képesek kikeverni. Erősen valószínűsíthetően olyanokat úgyszintén, amelyek távolról sem hasonlítanak egymásra. Közelről pedig végképpen nem. Pénzeink barnás árnyalatai természetesen szintén nem egyformák, de minden feltételezhető, s erre vonatkozó szakmai magyarázat ellenére a gyakorlatban mégis különösebb erőlködés vagy szándékosság nélkül viszonylag könnyen összekeverhetőek. Főként halványabb világítás, avagy szabadban szürkület idején. Pedig ha, a legkisebb értékűt, hogy ne mondjam törpét, hupikékre, a legértékesebbet meg aranyszínűre festették volna, mindig képben lennénk. Hogy mégsem így lett, annak talán technológiai okai lehetnek. Esetleg a barnás, sárgás-barnás festékek olcsóbbak, mint a zöldek vagy bordópirosak. Holott erre a két színre az ország igazán szegény korszakában is futotta. A zöld tízest senki sem tévesztette össze a kék húszassal, avagy a már pengőkorában bordópiros százassal.

Persze nem lenne olyan nagy gond, ha minden papírpénzünk akár tök egyszínű lenne, csak a mostaninál valamivel (jóval) több lenne többségünknek belőle. Elvégre a dollár címletek színeiken és grafikai megoldásaikban ugyancsak eléggé hasonlítanak egymásra.

Nem csoda, hogy magam sem bánnám, ha valamelyik nap arra ébrednék, hogy az a pár darab barnám „zöldhasúvá” változott. S forint helyett dollars felirat olvasható rajtuk. S a továbbiakban alighanem egyáltalán nem zavarna, hogy miért választottak ilyen szűken az új magyar bankjegyek küllemét illetően a világ szinte végtelen színskálájából.

- T. Szűcs József -