Perbeszéd a miértről Istennel: Ráckevei Anna másfél órás monodrámája

Debrecen - A Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámát az általa vezetett színházban adta elő Ráckevei Anna.

Visky András írása, Szabó K. István rendezése és Ráckevei Anna színészi játéka: ez a hármasság adja az alfáját és az ómegáját annak a feledhetetlen színházi élménynek, amelyben a Csokonai Színház közönsége május 22-én, illetve 23-án részesülhetett. Az eredetileg a Pesti Magyar Színházban készült produkcióval Ráckevei Anna idén január óta kápráztatja el országszerte a nézőket, s most a saját színházában e darab kapcsán is lehetősége nyílt megmutatni, milyen csodákra képes a színpadon.

A hármasság egyik pillére: a mű

A siker egyik kulcsa természetesen az a monodráma, amelyet a szerző édesanyjának, Júliának a sorsa, valamint a saját gyermekkora ihletett: az 1956-os forradalom után vagyunk, amikor Visky már korábban, a II. világháború után a családjával Romániába menekülő lelkész édesapját börtönbe zárják, az édesanyját pedig a hét gyermekével – köztük Andrással – a Duna-delta gulágjába telepítik. A kegyetlenül nehéz élethelyzet az anya állhatatosságát: a férje iránti feltétlen hűségét és szerelmét, a gyerekei iránti szeretetteljes felelősségérzetét, a halál közelében, Halálasszony ölelésében való „mégis-morálját” mutatja meg számunkra. Mindezt a lelkész férjétől is „öröklött” Istenbe vetett hite, mellett az Úrral való folyamatos perlekedése, a számonkérés cizellálja. A vissza-visszatérően feltett „Itt vagy?” kérdése azonnal újabb kérdést szül az asszonyban: „Ha itt vagy, hogy engedheted meg mindezt???”

A második oszlop: a rendezés

A monodrámában megfogalmazott rendkívül nehéz élethelyzet ábrázolásához Szabó K. István rendező épp a szövegbe foglalt kérdéseket hívja segítségül. Koncepciójában Júlia, miközben folyamatosan kérdezi az Istent, állandó párbeszédet folytat vele, válaszok híján egy másik síkon próbálja értelmezni a velük történteket. Retrospektíve emlékezik mindarra, amit a férjével és a gyerekekkel addig átéltek. Az életeseményekben igyekszik az Istennek feltett kérdéseire feleleteket találni, azonban mindez csak arra lesz jó, hogy további kételyek ébredjenek benne. A felidézett szituációkból ugyanis, abból, ahogyan ő és a párja egyek, egységet alkotnak, egyáltalán nem következik az, hogy mindezt át kelljen élniük. A földi, férje iránt érzett rendkívül erős szerelme, amely még a középiskolában kezdődött, amikor Shakespeare Rómeó és Júliája szerelmespárját alakították, s amely műből épp ezért a szemfüles néző ki is hallhat bizonyos szöveghelyeket, elvileg nem kéne, hogy szenvedésre predesztinálja őket.

Fotó: Molnár Péter

A Teremtőt megszólító kérdéseire tehát sem az Istentől, sem az eddig átéltekből nem kap magyarázatot a szenvedéseikre, s ez a kétségbeesett helyzet az, amely – ha csak ideig-óráig –, de Halálasszony karjai felé löki. Angina Pectoris ölébe, aki – ha magához ragadná – minden földi szenvedésétől megfosztaná és megóvná. De eltépné sok egyébtől is. A férjétől – akiről azt sem tudja, hogy életben van-e –, s a gyerekeitől, a „verebecskéitől”, akik sokszor csak egy nézésükkel is életben tartják, és akiket szintén nem akar elveszíteni.

A kételyek kohója

Az előadásnak ezen pontján elhangzik a rendkívül hatásos hitcsőd, avagy a csőd-hit kifejezés. Amikor már a gyerekek létének értelme, száma is megkérdőjeleződik: ha ekkora szenvedésen kell keresztülmenniük, akkor miért adott neki hét gyermeket? „Én nem vagyok Jób, felfogtad? Kinek adsz te hetet, kinek?” – hangzik a szívbemarkoló pörlekedés, ám épp Jób felemlegetése, a bibliai történés megidézése ad újabb löketet ahhoz, hogy a Halálasszony karmai felé közeledő asszony visszaforduljon, s a továbbélést válassza. A Biblia mint forrás, amelyet szintén a férjével olvastak fel minden reggel és este, amikor még együtt lehettek, válik itt a legfontosabb éltető erővé.

A színészi játékról

Ráckevei Anna kilencven perces teljesítménye azért is lenyűgöző, mert amellett, hogy érzelmei minden húrját megpendíti: hol keservesen sír, hol kínjában kacag, hol cinikus, hol ironikus és önironikus, hol pedig végtelenül kedves, állandóan kettős, hármas szereposztást visz – egymaga. Perlekedései során nemcsak Istent látjuk magunk előtt, akibe a kételyei ellenére ugyanúgy szerelmes tud lenni, mint a férjébe, hanem a férfit is, annak kopaszra nyírt fejét, bilincsbe vert kezét, és a hét gyereket is, ahogy például Lupu kutyának kiabálnak. Júlia történelemtanára, dr. Géza és a belé szerelmes osztálytársnője, Gézáné Gabika szintén ott áll előttünk, ahogy azok a rendőrök is, akik annak idején a férjét elvezették. S ezen szereplők megjelenítése mellett mindezt ez a csodálatos művész egy „bibliaóra” keretében teszi. A végsőkig elkeseredett Júlia utolsó mentsvárát ugyanis valóban azok a bibliarészletek jelentik, amelyekben analógiát talál az élethelyzetükre.

Ha már Istentől nem jön válasz, s ha a felidézett családi történések nem segítenek, támaszt ad az égő csipkebokor képletes értelme, a pusztába vezetett nép kálváriája, ami számukra jelen esetben a román pusztával azonosítható, a zsidókhoz írott levelek közül pedig a vendégszeretetről szóló rész. Mert ezáltal tudja – férje bibliai műveltségét és bölcsességét átvéve – a hozzájuk érkező rendőröket angyaloknak látni, ezért érti meg, hogy Isten miért nem cserélte le időben a népét, a nép pedig miért nem váltotta le nehéz helyzetében az Istent. „Mert szerelmes” – hangzik a férj megidézett válasza, s azt hiszem, ez a magyarázat mindenre. Ez a válasz az előadás alatt eddig feltett összes kérdésre. A szerelem. Az égi, Isten iránt érzett, és a földi, férj iránt érzett szerelem. Ami Júliát életben tartja. S ami mögött Halálasszony elbújhat, és ami elől nyugodtan elbujdokolhat.

- Gyürky Katalin -

Alkotók

Az érzelmeim mindig jóval előrébb vannak, mint a hideg értelem

Szeretné folytatni a megkezdett munkát a Csokonai Színházban, 2018-ban újra indul az igazgatói pályázaton. Interjú Ráckevei Annával, a Csokonai Színház igazgatójával, Jászai Mari-díjas színésznővel.