Földes Eszter: kétcsúcsdíszes karácsony minden nap

Debrecen - A felszínes darabokban nem talál kapaszkodót, ösztönösen épít szerepet, mint „Popper varázslója”.

A vidámság a legerősebb érzés, ami a harmincéves színésznő közelében csak úgy körülöleli az embert. A második pedig a különös kettősség: szárnyaló színes szitakötő olykor lekötöző önkritikával. Olyannyira, hogy a színművészeti után, bár hívták, nem szerződött a Nemzetibe. Ma élvezi a szabadságot, és az első – már szinte biztosan nem az egyetlen – rendezése sikerét, ízlelgeti a tanulságokat, több helyen játszik. A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon három műben láthatjuk: a Primadonnákban, A bolond lányban és a Kiscsillag zenekar lemezturnéjának beillő Semmi konferenciában.

Kétféle Semmi konferencia készült. Az első sokszereplős, a másodikban minden karaktert te alakítasz. Utóbbi könnyebben utaztatható vidékre, ám olvastam egy meglepő értelmezését a kamara-verzió elkészültének. Egy kritikában azt írják, az első bicsaklásait felmérő, okos rendezői újragondolás eredménye az új változat. Tisztán gazdasági vagy szakmai okok is indokolták az új mű megalkotását?

Földes Eszter: Mindkettő. Gazdasági érv, hogy a sok szereplővel nehéz időpontot egyeztetni, nagyok, nehezen szállíthatók a díszletek, így nagyon drága volt az előadás, kisebb városokban nem tudták megfizetni. Szerettük volna minél több helyszínre eljuttatni, mert tulajdonképpen ez egy Kiscsillag-lemezturné. Közben éreztük az igényt, hogy legyen „színházibb” ez a produkció. Elkészült a Semmi konferencia kamaraelőadás, amit dalos színháznak is szoktunk nevezni. Úgy néz ki, hogy ezt a verziót az Átrium Film-Színház felveszi a repertoárjába. Kettőzött szereposztásban játsszuk majd Scherer Péterrel. Eredetileg is őt kértük fel, de annyira elfoglalt volt, hogy vele nem tudtuk volna idén bemutatni. Mivel az album megjelent, a zenekarnak játszani kellett, jött az ötlet, hogy gyorsan csináljam én meg, mert a fejemben úgy is ott van az egész.

Szakmai szempontból pedig azért kellett változtatni, mert nagy teher Andrisnak és Leskovics Gábornak is végigcsinálni a nagy előadást. Ők nem színészek, ezért pluszkoncentrációt igényel a szövegeket színpadképesen – beszédhibák nélkül, jó tempóban, érthetően – elmondani. Még azzal együtt is, hogy nem törekedtünk arra, színészként szólaljanak meg. Inkább az izgalmas történetelmesélés volt az elvárás tőlük, de ezen dolgozni kellett. Megkönnyebbülés volt nekik, hogy a kamaraelőadásban tudtak csak a zenélésre koncentrálni. Marad mindenki a kaptafánál. A nézők pedig komplexebb színházélményt kaptak, mert van egy érdekes újítás az eredetihez képest: a konferencia szakértőit egy Márkus Sándor, a Nylon Group alapító tagja tervezte hatalmas bábruhából „varázsolom elő” és élőképes vetítéssel van megspékelve ez a rész. Az előadásban nincsenek nagy színészi pillanatok, de katarzis van, amit a történet és a zene el tud érni a nézőknél. A márciusi premier óta azt tapasztalom, szeretik ezt a verziót.

Rendezőként ez volt az első munkád. Milyen kihívásokkal szembesültél? Hasonló feladatra a jövőben „van-e szándék”?

Földes Eszter: „Szándék van!” Elfogadták a rendezői koncepcióm a Rendíthetetlen ólomkatona című gyerekdarabra a fővárosi Hatszín Teátrumban, így a tervek szerint ezt színpadra állathatom a következő évadban. Az első rendezés úgy alakult, hogy a zenekarnak már volt korábban egy kétrészes irodalmi koncertestje, az Idáig tudom a történetet. Egy alkalommal, egymás után adták elő a MOM Kulturális Központban, amikor kitaláltam, hogy húzzuk össze a két anyagot és legyen kissé színházibb hatása. Olyan jól érezték ebben magukat a zenészek, hogy végül azt mondták: legközelebb is szeretnék, „ha én lennék…”.

Akkor én nagyon megijedtem. Aztán nagyon megörültem. Aztán megint nagyon megijedtem, majd abba akartam hagyni. Végülis nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy elkezdtünk próbálni. Onnantól kezdve, meglepetésemre jól ment, könnyű volt a munka. Péterfy Boritól például kicsit tartottam, mert ő színésznő és erős karakter, ráadásul fiatalabb is vagyok. Hála Istennek mindannyian elfogadtak, izgalmas próbafolyamat volt. Ebben a feladatban a komplexitása érdekel igazán. Minden az én kezemben van: a látvány, a darab, a szerkezet, hogy melyik prózai rész után, mely dal jön. Az álmom szerint valósítottuk meg, segítségemre volt Vereckei Rita díszlettervező.

Érdekes volt megélni, mennyire pozitív hatással volt ez a munka rám: szétszórtabb típus vagyok, de most nem engedhettem meg magamnak, hogy dekoncentrált, vagy szeles legyek, mert a produkcióban szereplő rengeteg embert, a sok és sokféle energiát egyben kellett tartanom. Ráadásul nem volt, – mint a kőszínházakban – külön ügyelő, állandó fényes stb. Mindent rekordidő alatt kellett csinálni. Érdekes utazás volt. A kamaraverzió könnyebben ment, mert egyedül csináltam azt, ami a fejemben már megszületett. A nehézsége annak a külső kontroll hiánya volt. Az asszisztensem igyekezett tanácsokkal ellátni, de kihívás úgy színpadra vinni a bábrészt például, hogy soha nem láttam még a nézők szemszögéből. Ha majd az említett úriember átveszi a szerepet, akkor lesz lehetőségem a korrekcióra, külön várom ezt.

A Színház és Filmművészeti Egyetem végeztével nemet mondtál a Magyar Nemzeti Színház szerződésére. Súlyos döntés, érett önreflexív gondolkodásra vall. Nem bántad meg?

Földes Eszter: Elég súlyos önkritikám van. Akkor azt éreztem, hosszú ez a pálya, szépen lassan szeretném végigjárni a lépcsőfokokat, hogy eljussak valahová. És persze végig kérdéses, hogy eljutok-e egyáltalán oda. Az sem biztos, hogy, ha rögtön a nemzetiben kezdek, akkor földob a hab a tetejére, mert az akkori bizonytalan, érzékeny személyiségemmel talán megtörtem volna és még lejjebb csusszanok azon a bizonyos lépcsőn. Hál’ Istennek eddig nem érzem, hogy rosszul döntöttem volna. Valahol talán ennek tudható be az igényem, hogy komplex módon foglalkozzak a színházzal, ne csak színészként.

Mit felelnél, ha most jönne egy ilyen ajánlat?

Földes Eszter: Darabszerződéssel mennék, de társulati tagnak nagyon meggondolnám. Nyilván a határozott válaszadáshoz abban a helyzetben kellene lennem, és a konkrét felkérést ismernem. Én most élvezem a kötetlenséget, amiben vagyok, azzal együtt, hogy bizonytalanabb a szakmai helyzetem így. Ebben az évadban például a Semmi konferencián kívül nem volt bemutatóm színésznőként. Persze sok előadásban játszom, van szinkronmunkám, és folytatjuk a Válótársak forgatásait, plusz elindultak a korábban említett folyamatok. Ha nincs az elmúlt premiermentes egy év, akkor talán nem találnak meg a rendezői feladatok. Hiszek a gondviselésben, remélem jól érzem, hogy van helyem ezen az úton.

Közösségi oldaladon rendszeresen olvashatunk a várható fellépéseidről. Az egyik, a Primadonnák című darabban való alakításodat dicsérő posztra úgy reagáltál, hogy szerinted, ebben vagy a legügyetlenebb. Mit kell ahhoz a színpadra vinned, hogy elégedetten gyere le onnan? Miben érzed jól magad?

Földes Eszter: Mindent, amit csak tudok. A mostani szerepeim közül, úgy érzem, ez a legkevésbé meggyőző, de a közönség lehet, hogy másként látja. Ez vígjáték inkább, és nincs lehetőség a lelki rétegződések, emberi jellemfejlődések megélésére benne. A bolond lányt kedvelem a leginkább, azokon az estéken mindent ki tudok adni magamból, amit szeretnék. Sűrű érzések, történések és iszonyatosan jó humor jellemzi a művet. Az elmélyültebb darabok jobban érdekelnek, úgy tapasztalom ezekben erősebb vagyok. A felszínesebbekben nehezebben találom a fogódzókat, valószínűleg azért, mert nem vagyok egy technikás színész. Nem rendelkezem azokkal a panelekkel, amelyeket előrángatva könnyedén meg tudnék csinálni egy ilyet. A lelki kapaszkodók engem jobban segítenek. Popper Péter úgy fogalmazta meg, hogy kétféle színész van: a varászló és a komédiás. Én inkább előbbinek vélem magam, ösztönösen építek szerepet és ahhoz kapcsolom a tudatot, nem pedig fordítva. Az ideális az lenne, ha e kettő egészséges módon keveredne. Egész életünkben ennek az egészséges állapotnak a közelítésére törekszünk.

A párod, Lovasi András gyakran dicsér?

Földes Eszter: Nem szórja két kézzel, de szokott dicsérni. Tőle minden jól esik, még a kritika is, mert tudom, hogy jót akar vele. Igénylem is, mert nem elfogult.

Az Életművész című műsor 2013-mas adásának hála felvétel őrzi a megismerkedésetek első óráit. A hírek, s a magatokról megosztott információk szerint sokat változtatok azóta, formálódtatok egymáshoz. Mi a legfontosabb, amit tanultatok egymástól a férjeddel?

Földes Eszter: Azt szoktuk mondani egymásnak, hogy te vagy a példaképem; az életem csúcsdísze. Ez utóbbit én mondtam neki, és született is már belőle egy dal. Nekem fontos és építő a személyiségemre nézve, hogy Andris segít a föld felé közelíteni, s ott két lábbal állni; abban, hogy összeszedettebb legyek és valami keveset tudjak az élet materiális oldalával kezdeni. Ne csak repkedjek a lelkem hatalmas szárnyain, mert abban zuhanás és fától-fáig csapódás is van. Emiatt biztonságérzetet is ad, utoljára akkor éreztem magam ennyire kiegyensúlyozottnak, amikor gyerek voltam: otthon, a családi fészekben, a felelősség, iskola, különösebb elvárások nélkül életben. Tulajdonképpen óvodásként éreztem ennyire kereknek a világot. András nehezebben beszél az érzelmeiről, de talán én abban segítek neki, hogy könnyebben tudjon repülni. Bizonyos szempontból az ellentétei vagyunk egymásnak és ettől tökéletesen kiegészítjük egymást.

- Megyesi-Horváth Borbála -

A Semmi konferenciát Debrecenben augusztus 17-én adják elő Busa Pistával, Falusi Mariannal, Likó Marcellel, Németh Jucival, Péterfy Borival és Varga Liviusszal a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.