Koncertszínház a Nagyerdőn a Kiscsillag jóvoltából

Debrecen - Legtöbbször az összes ki nem mondott feszültség, azaz a minden húzódik meg a kimondott semmi mögött.

Augusztus 17-én, a virágkarneváli hét „bulizós” hangulatára csatlakozva sajátos műfajjal: az art-rock zenét színpadi látványelemekkel és dramaturgiával kevert „koncertszínházzal” találkozhatott a Kiscsillag együttes jóvoltából a debreceni Nagy­erdei Szabadtéri Színpad közönsége.

Az „egyszerű” lemezbemutató koncert színházasításának igénye nem újkeletű a zenekar vezetője, Lovasi András részéről. Hiszen ő – ahogyan arról már több helyütt nyilatkozott –, amikor dalokat ír, mindig képeket, alakokat lát sürgölődni a nóták körül, de ezeket csak ő látja. Ezért már 2011 azaz az Idáig tudom a történetet óta – amely esten dalokban és dalok között meséltek el történeteket, verseket, novellákat – célja, hogy dramaturgiai szálat alkosson a koncerteken elhangzó nótákhoz, hogy azok egy sztori fénytörésében másképpen (is) csilloghassanak. A Semmi konferencia tulajdonképpen ennek a törekvésnek a folytatása, amelynek életre hívásában nagy szerepet játszott – mint társszerző és mint a koncertszínházi est rendezője – Földes Eszter.

Az ötlet kiváló

A dramaturgiai ötlet, mely szerint Lovasi András egy tizenegy éves kisfiú, Péter bőrébe bújik – akinek komoly fejtörést okoz megérteni, hogy az anyja miért szomorú folyton –, kiváló és sajnos rendkívül aktuális. Hisz a konyhában magába roskadva ücsörgő nő állandó válasza gyermeke „Mi a baj, anya?” kérdésére, azaz a semmi, alapvetően tükrözi a hétköznapi kommunikációnk egyik legnagyobb problémáját.

Amikor ugyanis akár a felnőttek közötti, akár a felnőtt-gyerek közötti interakcióban ez a válasz elhangzik, az bizony nagyon sok mindent takar. Legtöbbször az összes ki nem mondott, felgyűlt feszültség, azaz a minden húzódik meg mögötte. A kisfiú, Péter, épp ezért jogosan akarja megérteni, mint mi mindannyian, amikor ilyen választ kapunk, hogy vajon mi rejlik a semmi mögött? Ehhez a hajléktalan, felnőtt barátja, Jónás segítségét kéri, akivel úgy döntenek, hogy szerveznek egy konferenciát a semmiről, ahová az erről a fogalomról véleményük szerint legtöbbet tudó szakemberek lesznek hivatalosak. Az űrhajós, aki a semmiben lebeg, a kötéltáncos, aki a semmi felett, a fizikus, aki állítja, hogy a valami végén mindig ott a semmi, a Nirvánát jól ismerő buddhista szerzetes, a politikus, akinek a beszéde maga a semmi, s a halált képviselő lány, Ramóna.

A probléma a színházzal van

A „koncertszínházat” megtekinteni érkezők számára nyilván újdonság a műfaj, ezért egy ilyen est esetén a „hívószót” minden valószínűség szerint a Kiscsillag együttes és zenéje jelenti, amelyet kamaszkortól egészen aggastyán korig nagyon lehet szeretni. S az esten a muzsikával nincs is semmi baj. Ám azt kell mondjuk, a „suszter maradjon a kaptafánál”, azaz egy zenész ne akarjon „átmenni” színészbe, ne akarjon prózában megnyilatkozni, mert abból – s erre a Semmi konferencia sajnos a legjobb bizonyíték – nem sok jó sül ki. Úgy meg pláne nem, hogy a produkcióba meghívnak egy vérbeli színészt is, Péterfy Borit, akinek profi és rendkívül erős színpadi jelenléte és megnyilatkozásai kontrasztot képezve még inkább rávilágítanak arra, hogy a Jónást alakító Leskovics Gábornak, s a kisfiút megtestesítő Lovasi Andrásnak mennyire nem áll jól, ha szöveget akar előadni. Olyannyira nem, hogy Leskovics beszédét sokszor alig érteni, s ezért csak nagy nehezen áll össze a hallgatóságban a hármójuk által elmesélt történet, amely az anya szomorúságának, illetve Jónás félresiklott életének az alapja. Tehát az, hogy ki is az a Péter, akivel annak idején az anyának viszonya volt, hogy Jónás valójában Kornél, akinek valaha szintén köze volt az anyához, s hogy a kis Péter valójában nem is vér szerinti gyermeke a szomorú asszonynak.

Fotó: Molnár Péter

A zene hozza meg a fordulatot

Az igencsak vontatott, „nyögvenyelős”, dalokkal meg-megszakított, de sajnos a prózai rész esetlensége miatt a nótákkal szervülni képtelen első – rendkívül hosszúnak tűnő – háromnegyed óra után az esten a „konferencia” beindulása képes meghozni a fordulatot. Amikor sorra érkeznek a színpadra a semmi szakértői, élükön a polgármesterrel, aki ugyan még szóban nyitja meg az eseményt, de legalább a politikust játszó Varga Liviusnak nincs problémája a verbális megnyilvánulással (sem). Hogy azután szerencsére már „csak” daloljanak a konferencia résztvevői a semmiről, mindenki a saját szemszögéből. Kötéltáncosként ezt remekül teszi Németh Juci, Falusi Mariann énekhangja is csodálatos, még akkor is, ha borzalmasan áll rajta a szkafander, amibe űrhajósként belekényszerítik. Hiteles a buddhista szerzetest megtestesítő Likó Marcell vagy a fizikust alakító Busa Pista is, de a legkiválóbb Földes Eszter a halott Ramóna képében, aki, lévén, hogy színész, tud élni a jelmeze és sminkje adta lehetőségekkel, s énekesként is remekül megállja a helyét.

Be is indul a buli

Az előadásnak ezen a pontján – amikor tulajdonképpen megfeledkezhetünk arról, hogy színházat (is) jöttünk nézni – beindul a buli: a nóták sorjázásától a közönség felszabadul, s már igazából senkit sem érdekel, még a kisfiút se nagyon, hogy a semmi mibenléte a szakértők törekvése ellenére továbbra is eléggé homályban marad, ráadásul a konferenciát még az eső is elmossa. De legalább a második háromnegyed órában minőségi zenét és énekhangokat hallgathatunk, szemben a korábbi beszédhangok fülsértő artikulálatlanságával.

- Gyürky Katalin -

Alkotók

Szereplők:

A Semmi Konferencia szakértői:

[related-post post_id="3586168"]