A Kismama-kaland folytatódik

Debrecen - A Csokonai Színház népszerű színészházaspárja, Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor ismét babát várnak.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy rám egyáltalán nem jellemző módon bulvárhírt szeretnék közölni, megnyugtatásul jelzem, hogy ismét színikritikát olvashatnak: a művészek ugyanis első gyermekük érkezéséhez hasonlóan, a mostani, második csöppségük jöttét is egy színdarabban tudatják a nagyérdeművel. A 2015-ös Kismama-kaland után október végétől itt a Toljad, kisanyám!, azaz a Kismama-kaland 2 a debreceni teátrum Horváth Árpád Stúdiószínházában.

Már a cím is figyelemfelkeltő

Az egyszemélyes, Krajcsi Nikolett játszotta, s férje, Mészáros Tibor rendezte színdarab egyáltalán nem egy a témához illően bájos címmel invitálja a színházba a nézőket. A Toljad, kisanyám! kapcsán ugyanis sokkal inkább valamiféle szülés körüli orvosi beavatkozás történetének elmesélését várnánk, mintsem a várandósság és a kisgyermekes szülői létforma fejtegetését. Ám a durva mondat mindössze egyszer hangzik el az előadásban, s szerencsére az sem az egészségügyben dolgozók lejáratására szolgál. Krajcsi Nikolett ezt akkor mondja ki, amikor első szülése, azaz kislánya, Boróka érkezése előtt a szülőszobában eszébe jutnak a „már szült” barátnőktől hallott történetek, melyek egyikének főszereplője arra biztatta a szülés előtt álló kismamát: „Szóval kapd össze magad, és toljad, kisanyám!” Máskülönben az a gyerek nem jön ki onnan…

A humor most is főszereplő

Már ennek a történetnek az elmesélése közben is érezzük, hogy Mészáros Tibort mint rendezőt, s rövidesen kétgyermekes apukát most sem hagyta el a humorérzéke, amikor a családja gyarapodásának eseményeit színre vitte. Ahogyan azt az első előadásban is megtapasztalhattuk, Mészáros Tibor találó verbális fordulatokkal igyekszik egészen első gyermekük, Boróka megszületésétől kezdve „Nikivel” elmeséltetni a mostani, már eléggé előrehaladott várandóssággal bezárólag a „kálváriájukat”. Ennek egyik eklatáns példája, amikor Krajcsi Nikolett a kislányuk világra hozása közben felvehető pózokat illusztrálja, s felhagyva mind a vízben szülés, mind pedig a hatalmas labdán való vajúdás lehetőségével, felveszi az úgynevezett „hanyatt esett büdös bogár”-testhelyzetet.

A kellékek is ismerősek

Nemcsak a mulatságos szófordulatok emlékeztetnek bennünket az első előadásra, hanem az ott alkalmazott szórakoztató kellékek is. Ismét az „üdvözöljük önöket a fedélzeten” szófordulatot halljuk, azaz egy repülőgépen érezhetjük magunkat, az anyává válás repülőjén, ahol Niki az egyik jelenetben ismét stewardessként mutatja be a szülés szükséges és kívánatos lépcsőfokait. Vagy az a bizonyos hatalmas labda, amely szülési alkalmatosságként is szolgálhatna, egyszerre jelképezi a várandós kismama pocakját, vagy épp a frissen szült anyuka mellét, amely idejekorán be is gyulladt a szoptatástól…

Fotó: Matey István

Nem problémamentes

A mell begyulladásával a szülői lét kevésbé „rózsaszín” árnyalatai is előkerülnek. Niki kendőzetlen őszinteséggel beszél első gyermekük havonta vissza-visszatérő, magas lázzal, és emiatt folyamatos kórházba szaladgálással járó húgyúti fertőzéséről, s arról is, hogy a most születendő piciért volt olyan szakasz, amikor már a pocakban is aggódniuk kellett. Hiszen az egyik vizsgálaton addig nem hallott orvosi kifejezések kerültek elő, kellően megrémítve ezzel a szülőpárt. A diagnózist követő természetes anyai és apai „pánikról” is hallunk, amely persze az egész család életére kihatott, s arról is értesülünk, hogy ebből sajnos Boróka is többet érzékelt a kelleténél.

Ami más

Talán éppen azért, mert már van egy babájuk, és a következő várásával is van épp elég gondjuk-bajuk, ebben a produkcióban jóval kevesebb hely jut a társadalom bírálatának: amíg a Kismama-kaland nagy része arról mesélt, hogy mi minden „ostobasággal” traktálja a környezete a várandós kismamát, aztán pedig a frissen szült nőt, most ez a „tematika” a Toljad, kisanyám!-ban sokkal szűkebbre szabottan kerül elő. Inkább csak a második kicsi érkezését türelmetlenül váró környezet pár „bugyuta” kérdésére, és arra korlátozódik, hogy jóval azelőtt, mielőtt az egyértelművé válna, mindenki azt kérdezgeti a házaspártól, vajon az új jövevény fiú lesz-e vagy lány. Nos, Niki ezt is elárulja nekünk, én viszont nem vagyok hajlandó, hallgassák meg tőle önök ezt a „vallomást”. S nyilván arra is sokan kíváncsiak, hogy a második baba – közvélemény szerint gyors – érkezése után számíthatunk-e harmadik csöppség jövetelére, azaz, vajon lesz-e Kismama-kaland 3. a Csokonai Színházban?

Egy gondolat…

Az új jövevény várása köré felépített produkciót látva azonban nem hallgathatom el egy furcsa érzésemet, amit egyébként már az előző babaváró darab kapcsán is éreztem, csak akkor az abban erőteljes társadalombírálat „elhessegette” ezt a gondolatomat. Arra volnék kíváncsi, hogy vajon nincs-e itt „túltolva a bicikli”? Vajon szükség van-e arra, hogy egy művészházaspár ilyen szinten beavassa a magánéletébe a nézőket? Kell-e például a publikumnak a második baba fogantatásának összes részletét ismernie? A válaszom nem egyértelmű: mert persze, a szülés előtt lévő, várandós, vagy épp frissen szült kismamák, leendő kispapák s boldog nagyszülők számára talán jó hallani, hogy más fiatal pár is hasonló problémákkal küzd, de továbbra sem tudom, hogy egyébként ennek – színházi szempontból – mi értelme van? Hiszen Krajcsi Nikolettnek itt önmagát kell adnia, nem kell az előadás közben, úgymond, színészkednie, nem kell más karakter bőrébe belebújnia, s ez még akkor is így van, ha egyébként rendkívül tiszteletre méltó, hogy várandósan ekkora terhelésnek teszi ki magát. Mészáros Tibor pedig számtalan rendezésével bizonyította, s nyilván fogja is még, hogy remek produkciókat tud kivitelezni. Szóval, az egészben mindössze az öncélú jelleg zavar. Függetlenül attól, hogy Niki kedves jelensége az előadást nézve természetesen most is teljesen magával ragadott.

- Gyürky Katalin -

[related-post post_id="3651770"]

[related-post post_id="3654440"]