Alkoholisták megrendítő vallomásai a Kenézyben

Debrecen - A Minnesota Modell által munkát, barátot és jobb életet is nyertek a szenvedélybetegek.

Antal ötven éven át az édesapja által alapított szeszfőzdében dolgozott. Elmondása szerint ez idő alatt egyszer se ivott alkoholt. Amikor azonban nyugdíjba vonult, hirtelen feleslegesnek érezte magát, és értelmetlennek találta az életét. Akkor kezdett el inni.

A Kenézy-kórház addiktológiai részlegén az alkoholbetegeket segítő Minnesota Modell bevezetésének 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen sorra vallottak az életükről a vendégek, akik mind egykori kezeltek. Nem kevesük többször is visszaesett. Antal is a programnak köszönheti az élete jobbra fordulását, és ma már boldognak érzi magát, amiért megszabadult az alkoholizálás végtelen terhétől.

A szigorú rituálé szerint zajló, hasonló összejöveteleken a felszólalók bemutatkoznak, és a nevük után mindig azt is mondják, hogy „alkoholista vagyok”. A többiek ilyenkor a nevét kimondva viszonozzák a köszönését, amikor pedig azt is elmondja, hogy mióta nem iszik, a hallgatóság rendre megtapsolva gratulál a teljesítményéhez. Teljesen meggyógyulni sohase fognak, és ha nem akarnak visszaesni, akkor már soha többé nem ihatnak egy korty szeszt se. A csütörtöki ünnepség résztvevői között ilyen visszaesők is beszéltek magukról.

[related-post post_id="3682734"]

Zolinak például, aki 2011-ben került a pszichiátriára, tizenhét „gyógyult” zárójelentése volt már. Bevallása szerint nemcsak alkohol-, hanem kórházfüggő is. Több évtizeden át nem szerette magát, menekült, ám a program révén immár újra nem iszik, sőt lett egy igazi barátja, és négy éve párkapcsolatban él. Úgy érzi, a piát arra használta, hogy kiigya magát a való világból. Az összejövetelen sajnos hölgyek is sokan jelentek meg, és osztották meg a gondolataikat a többiekkel. Kata hangsúlyozta: neki a józanság legnagyobb ajándéka maga az élet. A három legfontosabb dolog, amiért érdemes élni, számára a családja, a barátai és az álmai. Az egyik leghőbb vágya az, hogy még megélhesse az unokái világrajövetelét. Immár szégyen nélkül tud beszélni az élete mélységeiről, s tudja: bárki eleshet, ám igenis, van kiút.

[related-post post_id="3673170"]

Egy másik nő, Gizi szintén 2011-ben került be. Addig szinte az egész életét végig itta. A program eredményeként már van munkahelye, együtt maradt a családja, a gyereke megházasodott, és boldogságban él velük – újságolta a könnyeivel küszködve. Megindító történetet mondott el Imre is, aki a megfogalmazása szerint már több mint öt éve van szabadlábon. Leszázalékolták, de talált dobozhajtogató munkát, és már gyógyszert se kell szednie. Az egyedüllétet nem szereti, de így is elégedett a sorsa jobbra fordulásával. Az egyik legmegrázóbb vallomást egy másik férfi tette.

Ahogy említette, ő már 1277 napja józanodik. Egyedül ivott, most azonban Isten kegyelméből és másokkal közösen józanodik. A fia azt mondta neki:

Bárcsak a Tiszába döglöttél volna. De így jobb, mert nem kell eltakarítani utánad a sok szemetet, amit okoztál!”

Ám ez a szeretet hangja volt, hiszen a legtöbb segítséget éppen a fiától kapta a felépüléséhez.

HBN-VA