​Így festett a Körhinta rendezője

Debrecen - Ez is ember műve – meg a szellemi örökség közkinccsé tétele is.

Az erőszak szituációját a legtöbb esetben a történelem teremti meg. A körülmények válnak olyanná, hogy kialakul a félelem légköre, egyes emberektől kívülálló okok következtében. Az viszont rajtuk múlik, hogy döntési helyzetekben a lehetőségek közül mit választ; mit bír ki; egyáltalában ember tud-e maradni vagy nem?”

Fábri Zoltán filmrendező az átlagos, semmiben sem különlegesek tűréshatárára irányította a kamerát. Bár e mondatot a 20. század viszontagságaira, szélsőséges történelmi szituációira értette, sosem tud szépiaszínűre kopni e bölcselet. Minden korban a kisemberek teszik ki a társadalom legnagyobb részét, s a nap csaknem minden percében döntési helyzetben vagyunk: emberek maradunk-e, vagy legalábbis olyan emberek, akik életük filmjét sok év múlva is nyugodt szívvel mernék visszatekerni, akár másoknak is megmutatni.

Effélékről beszélgettünk Fábri Péterrel, a háromszoros Kossuth-díjas és kétszer Oscar-díjra jelölt legendás filmrendező festményeinek, illetve hozzá kötődő dokumentumoknak kiállításán, amely kedden nyílt a Kölcsey Központban, „Ez is ember műve” címmel. A száz éve született művész unokája szólt arról, hogy meglepetés volt neki a nagyapja ilyen mértékű sikere. Kisgyerekként a sok időt a dolgozószobájában töltő férfi képe maradt meg benne a művészről, akkor még kevésbé érdeklődött a munkássága iránt. Édesapja halálakor, 2010-ben feladatának érezte a hagyaték gondozását, külföldről hazatérve csodálkozott rá, hogy micsoda szellemi örökség felelőse lett, és micsoda kaland felfedezni egy életművet, mely néhány doboznyi személyes tárgyban, 47 festményben, jegyzetekkel tűzdelt rendezői forgatókönyvekben, díszlettervekben, levelekben, fotókban, beszédek átirataiban, egyetemi tanítási anyagokban, előadások szövegeiben testesül meg. Valamint egy egész nemzet által – sőt nemzetközileg – ismert és elismert filmjeiben.

Vászonról vászonra

Fábri Péter a tárlat nyitányán elmondta: nagypapája bár festőnek készült, a 20. legkifejezőbb és legnagyobb művészi szabadságot nyújtó műfajának a filmet tartotta. Ezért nemet mondott Réti István nagybányai mester megtisztelő felkérésére, hogy tanársegédjévé váljon a Képzőművészeti Főiskolán. Orson Welles Aranypolgár című alkotása akkora hatással volt rá, hogy otthagyta a főiskolát, és filmrendezőnek állt. Huszonegy filmet alkotott harminckét év alatt. 1984-ben visszavonult, és újra festeni kezdett. „Ezek a festmények különböznek ifjúkori képeitől, a filmes életmű meghosszabbításai. A vásznon folytatta tovább a filmezést.” Az alkotásokat a háború, a fasizmus, a holokauszt és általában az emberi erőszak témájában készítette. Ezekből válogattak a december 10-ig látogatható kiállításra, amelyet két éve a fővárosban is bemutattak. A tárlaton vetítések, műhelybeszélgetések felvételei segítségével ismerhetjük meg még inkább a művészt.

(Filmes) példakép

A keddi eseményen Janisch Attila filmrendező – betegsége okán személyes jelenlét helyett videóüzenetben – idézte fel emlékeit a Fábri Zoltán tanítványaként eltöltött évekről, s azok hozadékáról. Elhangzott, négy hónapig tartó felvételifolyamatban kellett helytállnia, annak, aki Fábritól kívánt tanulni. Szigorú, távolságtartó volt a diákjaival. Janischban a leginkább az ragadt meg, mestere mindig hagyta, hogy megvalósíthassa a terveit, azokat is amelyekben kezdetben nem hitt. S ha sikere volt egy-egy ilyen műnek, azt mondta, örül, hogy tévedett. Így fogalmazott: „Ellentmondásos figura volt. Felnéztünk rá nagy hatású, drámai erejű mesterségbeli tudása, szinte tévedhetetlen filmes érzékenységgel, tehetséggel és látásmóddal elkészített filmjei miatt. Igaz, hogy filmes oktatóként talán nem kaptam többet, mint, amit mástól kaphattam volna, mégis jóval többet kaptam Fábri Zoltántól, mint amit egy szaktanár adhat egy főiskolai hallgatónak. Emberséget, tartást, korrektséget, nyíltságot, játszmák nélküli viselkedést a különböző helyzetekben, kapcsolatokban, a véleményéért és meggyőződéséért való határozott és nyílt kiállást, becsületességet. Maga volt a példa arra, hogyan kell a fentiek szerint élni. Nem mondom, hogy ez a tudás segít létezni ebben a világban, sőt ezek az értékek a legkevésbé sem segítik az érvényesülést, az eredményességet. De ez nem számít. Az a fontos, hogy az ember bármikor önmaga szemébe tudjon nézni. S hogy nekem remélhetőleg nem kell önmagam előtt sem filmesként, sem emberként, sem tanárként lesütött szemmel járnom, abban nagyon nagy szerepe van egykori tanáromnak, Fábri Zoltánnak.”

Dolgozik a digitalizáción

A hagyaték őrzője szólt arról is, hogy dolgozik az „ölébe hullt” kincsek közzétételén. Digitalizálni szeretné a dokumentumokat, méghozzá kereshető formában. Ehhez előbb „be kellett tanítania” az olvasóprogramot nagyapja betűinek beolvasására. A programozást követően jöhetett a beszekennelés, a várható 12 ezer oldalból egyelőre 4500-at sikerült ily módon számítógépbe vinni. Az elmúlt hét év csaknem 2500 munkaórájának eredményeképp, ma már elérhető a Fábri Zoltán Digitális Archívum.

HBN–Megyesi-Horváth Borbála

Főbb filmjei: Körhinta (1955); Hannibál tanár úr (1956); Édes Anna (1958); Két félidő a pokolban (1961); Húsz óra (1964); Isten hozta, őrnagy úr! (1969); Az ötödik pecsét (1976); Magyarok (1977).

A kiállítás ingyenesen nézhető meg, naponta 9-18 óráig, esti rendezvények idején 19 óráig a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, ám november 16–19. között egy zártkörű rendezvény miatt nem látogatható.