Egyensúlyba hozni az indulatokat

Debrecen - Sokat harcolnak egymással, de a végén megtalálják, amitől jó mindenkinek. Interjú Balanyi Szilárddal, a Quimby billentyűsével.

A nyáron láttalak benneteket, a harmadik sorból az arcotokat is figyeltem. Nemcsak profik voltatok, hanem örömöt, nagy energiát is hoztatok a színpadra. Számodra milyen lelki és technikai tényezőktől függ egy koncert sikere?

Balanyi Szilárd: Nagyon ritka az, amikor bajom van, alapjában is derűs magatartású ember vagyok. Pillanatokra kizökkenhetek, ha például elmegy az áram vagy más technikai zűr keletkezik. Ez utóbbi tavaly előfordult egy fővárosi koncerten, de egy dob show-t rögtönözve megoldottuk a problémát. Az esetleges érzelmi hullámok nem befolyásolnak, mert a fellépés olyan, mint mikor átöltözik az ember a koncert előtt. A ruhájával együtt a gondokat is az öltözőben hagyja.

Egy 26 éves zenekar számára kulcskérdés a megújulás igénye, és a Quimby ebben jól vizsgázik. Számodra mi a hajtóerő?

A siker a mi esetünkben járulékos pozitívum, ami csak úgy jött. Én 1994-ben szálltam be, amikor az együttes még nem volt népszerű. Az ember optimális esetben, s nálunk ez így van, nem a sikerért kezd zenélni, hanem a zene iránti szeretet, kíváncsiság, hév a meghatározó. Annak idején apámtól kaptam egy hegedűt, amivel ráterelt az útra. Zeneiskolába jártam, esténként pedig, mivel akkoriban a magyar rádiók még nem foglalkoztak friss számokkal, egy osztrák adó mellett kuksolva hallgattam a legújabb slágerlistákat. Inkább a pop hatott rám, az együttesben a mai napig én képviselem a legerőteljesebben ezt az irányzatot, míg a többiek a „koszosabb” rockot. Persze az ízlésünkben adódnak átfedések bőven. A hajtóerő számomra az, ha a próbán sikerül alkotni valami tök jót, vagy a koncerten lejátszani egy figurát, amit addig nem, vagy Faszival összenézünk (Gerdesits Ferenc, dobos), mert olyan remekül jön ki minden.

Előfordul, hogy valamiről azt gondolod, az üti majd a legnagyobbat, aztán a közönség egészen másra mozdul?

Hogyne, van ilyen, de nem fogok egy dalunkat se megnevezni, mert azzal lehúznám. (Nevet.) Sosem lehet előre kitalálni, hogy mire kattannak rá a hallgatók. Természetesen lehet érezni, ha valami jó, de hogy a széles tömegek pont azt fogják felkapni? Ez egyáltalán nem biztos!

Mondod, hogy te képviseled a könnyedebb műfajt a csapaton belül. De mennyire vagy hajlandó érvényesíteni az akaratodat?

Az alkotási folyamat alatt minden előfordul nálunk, az ajtócsapkodás is. Ennyi év után, ha valami nem tetszik, pacekba megmondod a társadnak, pedig lehet, hogy annak éppen nem esik jól. De ez szerintem normális. Harcolunk egymással a vélt igazunkért, aztán kisül belőle az elegy, amitől Quimby a Quimby. Közösen faragjuk a szobrot, és a végén megtaláljuk, amitől jó mindenkinek.

A billentyűs alakján túl is vannak fontos szerepeid az együttes életében?

Mérleg jegyű vagyok, aminek nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget. Mégis, a beszélgetések, nézeteltérések, viták során én vagyok, aki igyekszik egyensúlyba húzni a szélsőségesebb véleményeket. Ha nem lennék, olykor, legalábbis úgy érzem, robbannának az indulatok. Technikai szerep, hogy például végig segédkeztem a Micsodaország című ­DVD-nk keverésében, vágásában, egyéb háttérmunkáiban. Ez a hasonló jellegű produkciók esetében máskor is előfordul.

Kiss Tibi frontemberként nem fél megvallani a véleményét közéleti kérdésekben. Te mit szólsz ehhez?

Mindig meg szoktuk beszélni ezeket a kérdéseket. A tusnádfürdői fellépésünk körüli visszhangok alkalmával csak széttárt karokkal álltunk a minden oldalról érkező, bődületes mennyiségű hülyeség láttán. Szerintem mindenkinek megvan a joga azt gondolni, mondani, amit akar, ha azzal mást nem bánt. Szívünk joga kifejezni az érzéseinket arról, hol tart a világ. Arra vigyázni szoktunk, hogy túl mélyen ne másszunk bele a politikába.

Fesztiválidőszak vagy klubozás?

Mind a kettőt szeretem, hozzáteszem, a „klub” inkább művelődési házat jelent, annyira kevés van belőle. A fesztiválozás hozzám azért áll közelebb, mert szeretek megnézni másokat. A zenekar pedig jobban képes megmutatni magát látványban, hívni vendégelőadókat. Az orfűi fesztiválra járok, jól elvagyok a Volton, és a Szigeten is feltalálom magam.

Mennyi energiád van az egyéni pályádra?

Időszakonként elég sokat foglalkozom vele, de nem annyit, mint lehetne. Éppen erre az őszre terveztem beszélni az illetékesekkel a saját koncertezés érdekében. Ám két gyermekem is van. Erőt kellene venni magamon, hogy be tudjam szorítani a dolgaim közé. Meglátjuk, milyen sikerrel. (Nevet.)

Vannak más szenvedélyek is az életedben?

Idén letettem a vitorlásvizsgát, régi álmom volt. Minden alkalmat megragadok, hogy a zenén kívül mást is csináljak. E tekintetben inkább a sport felé húzok, járok síelni, szeretek úszni, imádok pingpongozni, ha van kivel.

Nyugodt, mosolygós férfiként látunk, rendszerető, tüchtig ember hírében állsz. Mi hoz ki a sodrodból?

A zenekarral együtt tényleg mindent megteszünk azért, hogy a legjobb tudásunk szerint játsszunk. Arra háklis vagyok, ha valaki nemcsak nem ért ahhoz, amit csinál, hanem láthatóan nem is érdekli. A nem akarás és a hozzá nem értés együttese, a slendriánság képes dühíteni. Ha valaki nem ért hozzá, nem baj. De akkor ne csinálja.

- Ratalics László -

[related-post post_id="3558933"]

[related-post post_id="3205250"]