Ilyen az igazi torkos csütörtök - A farsangi hagyományok nyomában

Debrecen - Mára a jelmezes bálok és a farsangi fánk alkotják az ünnepkör szerves részét.

A farsang rohanó világunkban gyakran csak a jelmezkölcsönzésre és a fánksütésre korlátozódik. Sokan február havába lépve már-már a tavasz közeledtében reménykednek, hiszen a szívmelengető karácsonyi ünnepkör végéhez érve testünk-lelkünk elfárad. A hagyományos közösségekben megkerülhetetlen volt a farsangi időszak jeles napjainak ünneplése, a farsanghoz kötődő rituálékból, tréfákból és mulatságokból mindenki kivette részét.

Egykor tiltott ünnepünk

De milyen történetiséggel bír télűző szokáshagyományunk, melyet csaknem két évszázadig tilos volt ünnepelni? A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó farsang hazánk egyik legkedveltebb ünnepe annak ellenére, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős egyházi ünnep. Gyökerei a kereszténység előtti időszakra nyúlnak vissza, bujaságot szimbolizáló szokásai miatt be is tiltották a 16. és a 17. században.

– A farsangi időszak utolsó három napjánál, a farsang farkánál tetőződik be, nem véletlenül rendezik ezekben a napokban a busójárást, és többek között a riói és a velencei karnevált is – mondta el a Naplónak Mátrai-Nagy Andrea néprajzkutató. Arról is beszélt, milyen az igazi torkos csütörtök, és hogy lehetett menyasszony a legényekből.

Az első „jelmezek”

A farsang nemzetközi hagyomány, és bár országonként másképp ünneplik, mindenütt ugyanazt jelenti: télűző, tavaszváró ősi szokást, mely vízkereszt napjától, január 6-ától a húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig tart.

A farsangi időszak az utolsó három napjánál, a farsang farkánál tetőződik be, nem véletlenül rendezik ezekben a napokban a busójárást, és többek között a riói és a velencei karnevált is”

– tudtuk meg Mátrai-Nagy Andreától. – Fontos tudnunk azt is, hogy hajdan nem volt más alkalom a böjt előtti dínomdánomra, ezért is rendeztek táncos mulatságokat, melyeknek a falvakban a fonó volt a helyszíne.

– A közösség tagjai ezekben a hetekben nemcsak a hagyományos, alakoskodó játékokhoz szükséges figuráknak öltöztek be, mint az ördög, a török vagy a huszár; hanem különböző állatoknak is, majd így, tréfásan beöltözve, csoportosan hangoztatták rigmusaikat, köszöntőiket, ami után fánkkal kínálták őket. Bár édes és sós fánkot már az 1400-as években fogyasztottak, húsvéti édességgé a XIX. században vált – emelte ki Mátrai-Nagy Andrea.

Torkos csütörtök, de miért?

A napjainkban újra reneszánszát élő torkos csütörtök szintén a farsang egyik fontos eleme volt. Nagy családi összejövetel volt ez, ahol a húsvétot megelőző böjtre készülve együtt lakomáztak, a hagyomány szerint minden maradékot elfogyasztottak, elsősorban olyan ételeket, melyeket a böjti időszak egyáltalán nem, vagy csak szűkösen engedett meg”

– fogalmazott Mátrai-Nagy Andrea.

– Elődeink februárban a párválasztás és a lakodalmak időszakába léptek – magyarázza a néprajzkutató. – Amikor nem volt valós esküvő, úgynevezett álmenyegzőket tartottak, ahol gyakran a fiúk menyasszonynak, a lányok vőlegénynek öltöztek. Szintén gyakori volt a tréfás temetés is, ami nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is ugyanazt jelentette: a szalmából vagy fából készült bábu elégetése, temetése vagy folyóba hajítása mind a tél temetését hivatott szimbolizálni – hangsúlyozta a szakember. – De nem csak a bábukkal tréfálkoztak farsang idején, hiszen – mivel hajdan fiatalon házasodtak – kicsúfolták azt, akinek nem jutott pár. Az efféle tréfás játéknak üzenete is volt: ideje legényt fogni – tudtuk meg a néprajzkutatótól.

Mit űztek el a busók?

A leglátványosabb téltemető népszokásunk minden bizonnyal a mohácsi busójárás. A Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi alakoskodása 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján.

A busójáráshoz egy népi monda is kapcsolódik, amely szerint a török hódítók elől a dunai mocsárvilágba menekült őslakos sokácok – megelégelve a török elnyomást – ijesztő, vérrel festett faálarcokba és birkabőrbe öltöztek. A maguk készítette zajkeltő eszközökkel, csónakokkal átkelve a Dunán az éj leple alatt elzavarták Mohácsról a törököket, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve, fejvesztve menekültek a városból – tartja a hagyomány.

SZD

[related-post post_id="4133669"]

[related-post post_id="4113517"]