Novella: Transz

Debrecen - Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától.

Az első olyan tavaszi nap volt, amikor már késő este is langyosabb a szél. Anna munkából tartott hazafelé, élvezte a kellemes fuvallatot. Könnyű ballonkabátját össze sem gombolta, annyira jól esett a langymeleg, de mégis friss tavaszi szellő.

A buszmegállóba érve csak egy másik nő álldogált még ott, ő is nyilvánvalóan az utolsó járatot várta. De ő inkább buliba igyekezhetett, szórakozni valahová, nem úgy, mint Anna, aki holtfáradtan alig várta, hogy végre beessen az ágyba.

Anna kicsit irigyen méregette a neki háttal álló nőt, aki szintén egy divatos ballonkabátot viselt, színben is hasonlót, mint az övé. Magas volt, karcsú, a tökéletes, derékig érő szőke fürtjei finom loknikba rendezve.

Egyik kezében egy klassz kis táskát tartott, a másikban a mobilján olvasgatott valamit.

De jó neki – gondolta Anna, idejét sem tudom már, mikor buliztunk egy jót a csajokkal. Mindenki más időbeosztásban dolgozik, olyan nehéz összehozni.

Vajon a barátnőivel megy valahová? – morfondírozott tovább Anna. Vagy randija lesz? Elég csinosan van felöltözve: tűsarkú, miniszoknya… és eszméletlen jó lábai vannak – méregette kíváncsian tovább a nőt. A cipője meg egyenesen gyönyörű! Klasszikus, fekete bőr tűsarkú, de minőségi, kecses darab.

Viszont jó nagy lába van… hű, tényleg, mekkora lába lehet? Negyvenkettes? Negyvenhármas? Elég magas csaj, de azért ekkora lábakon élni… hol vehette erre a hatalmas lábra azt a csinos tűsarkút?

Anna egyre kíváncsibban méregette a nőt. Nem akarta megkerülni és megnézni elölről is, az túl feltűnő lett volna. Így jobb híján csak hátulról, kissé oldalról fixírozta tovább.

Közben a megálló melletti járdán három fiatal, alig húszéves srác haladt el, hangoskodva, röhögve, egymást lökdösve, sörösüveggel a kezükben, láthatóan részegen. Anna alig vett róluk tudomást, továbbra is a lányt vizslatta.

Feltűnt neki még valami: a haja. Nem igazi haj volt, hanem valamilyen szintetikus paróka, de első pillantásra a megtévesztésig hasonló az eredeti hajhoz.

Most már nem bírta tovább, előrébb lépett, hogy megnézhesse magának a nőt. Mintha csak azt nézné, jön-e már a busz, óvatosan a parókás lány arcára pillantott.

Nem lány volt. Hanem egy férfi. Egy, talán a harmincas évei közepén járó, szép arcú férfi. Finom, simára borotvált arca diszkréten volt sminkelve, egy leheletnyi pink rúzzsal a száján.

Annából ambivalens érzéseket váltott ki a látvány. Az első benyomás a csinos, magas, karcsú, jól öltözött szőke nőről, aztán a döbbenet, hogy valójában egy férfit lát női ruhában, most valahogy összekeveredett benne.

Természetesen tudta, mi az, hogy transznemű valaki, de arra gondolt, hogy a transzszexuálisok valahogy mindig eltúlozzák az általuk megélt nemük külső személyiségjegyeit. Olyan harsányan és ízléstelenül öltöznek… De ez a transz nő nem ilyen volt. Egyszerűen tökéletes volt az outfitje, finom és méltóságteljes a tartása, a megjelenése.

Az utcán hőbörgő srácoknak hamarabb leesett, mint Annának, hogy mit, hogy kit látnak. Harsány részegségükben és a hordaszellem bátorságot adó erejével, azonnal kikezdték a nőt. A férfit? Anna maga sem tudta, mit gondoljon, amikor az első durva beszólás pattant a lány irányába:

- Hű, a kurva anyját… Azt nézzétek! – ordította az egyik.

-Te… ez nő, vagy férfi? - röhögte a másik.

- Cicabogár! Most akkor te mi vagy?

- Azt a betyár... hogy tudsz ilyen cipőben járni? Nézd már azokat a hobbitlábakat! – a fiúk hangosan röhögtek, ujjal mutogattak a lányra.

De ő rájuk sem nézett. Annának olyan érzése volt, hogy simán lecsaphatná a kis mitugrászokat, hiszen jó egy fejjel magasabb volt náluk.

Még akkor sem fordult meg, amikor trágár és obszcén dolgokat kezdtek kiabálni neki.

Az egyik hirtelen odaugrott a transz nő elé, alig egy apró lépésre állt meg előtte. – Na, húzzál innen haza, vagy valamilyen kigyógyítóba, te beteg állat! – sziszegte az arcába, majd a kezével a nő parókájához kapott, kissé meglebbentette annak tincseit. – Azt hiszed, ha így kimázolod magad, majd felcsíp valaki? – röhögte, miközben hátrafelé pillantgatva megerősítésre várt a haverjaitól. Meg is kapta tőlük. Azok óbégatva helyeseltek a jelenet láttán.

Ezen felbuzdulva a fiú a kezében szorongatott maradék sörét lassan a lány pompás cipőjére kezdte csurgatni. Szép lassan öntötte, a sör fröcsögve, csapkodva patakzott, felcsapódva a nő harisnyájára és világos tavaszi kabátjára is.

A lány továbbra is mozdulatlanul állt, szenvtelen, kifejezéstelen arccal nézett vissza a fiúra.

Annának először görcsbe rándult a gyomra… aztán elöntötte a düh. A lejátszódó jeleneten nagyon felháborodott. Az igazságérzete tombolt. Sajnálta a lányt, és a kis szarzsákokat legszívesebben jól pofán vágta volna. De azok hárman voltak, ők meg csak két lány…

Hirtelen előkapta a telefonját, és lefotózta a fiúkat. Jó néhány képet elkattintott, mire feltűnt az egyiknek, hogy mit csinál.

- Te meg mi a francot csinálsz? – ordított rá Annára az egyik. – Fényképezel? – hörögte, miközben megindult Anna felé.

Anna nagyon megijedt, de próbálta megőrizni a lélekjelenlétét.

- Igen. Kettőt már el is küldtem a pasimnak. Rendőr – hazudta mosolyogva, pedig vadul kalapált a szíve. – Ha itt most történik valami, egy pillanat alatt megfognak benneteket, fiúk! Nem tudom, láttátok a térfigyelő kamerát itt, a ház falán?

- Mi… hogy mi?! – a srácok összenéztek, a nem várt beavatkozástól zavartan toporogtak.

A hirtelen támadt csendet Anna törte meg:

- Menjetek haza fiúk, aludjátok ki a piát.

- Húzzunk innen, haver - bökte oldalba végül az egyik a még mindig a transz nő előtt befeszülve álló társát.

- Szerencséd van, te korcs – szólt az oda a lánynak – te meg ne fotózgassál! – ordította Annának.

A fiúk aztán hirtelen megindultak, futva siettek át az úttesten a túloldal felé. A transz nő előtt álló srác még egy gúnyos pillantást vetett a lányra, aztán ő is nekiiramodott, hogy a társai után szaladjon.

A lány csak most mozdult meg. Anna épp az arcát fürkészve figyelte, azon csodálkozott, hogyhogy nincs semmi érzelem, sem félelem, sem ijedség, sem fájdalom a lány arcán, de most, mintha… mintha megijedt volna… hirtelen egy lépést is tett a fiú felé, rekedten kiáltott utána: – Várj!

Anna ekkor hallotta meg a borzalmas csattanást. Ahogy hátrafordult, mintha egy film lelassított képkockáit látta volna: egy autó hatalmas fékcsikorgással farolt félre. De késő: az ütközés már megvolt. Az iménti fiú fent a levegőben lassan pördült meg a saját tengelye körül. Az autó mögött az épp érkező busz is begördülne a megállóba, de az elé kanyarodó autóba ütközik…

Üvegcsörömpölés hallatszott, a betört szélvédő üvegcserepei, mint gyémánteső szálltak lassítva a levegőben. Aztán tömegével pattogzva hullottak alá a nyirkos aszfaltra.

A test hatalmas puffanással ért földet.

Ettől a pillanattól visszagyorsult minden. A lány a megállóban eldobja a táskáját, az épp sikítani készülő Annára kiált:

- Hívd a menőket!

Miközben az elgázolt fiúhoz szalad, látja, hogy Anna nem tárcsáz. – TELEFON! MENTŐK! – öblös férfihangon ordít Annára, aki hirtelen magához tér, lenyomja a torkába feltüremkedő sikolyt, és hívja a 112-t.

Közben, mint egy háttérjelenet filmkockái, úgy égnek az agyába a történések. Most már észvesztő gyorsasággal zajlik minden. A transz lány most a fiúknak kiabál: - Lassítsátok le az autókat, mert több baleset lesz!

Az úttesten fekvő fiú mellé térdel, aki alig egy perce még sörrel locsolta a cipőjét. Miközben kitapintja, hogy van-e pulzusa, és ellenőrzi a légzését, a fiúkra is ráordít: - CSINÁLJÁTOK!

A srácok azonnal engedelmeskednek, intenek az arra járó autóknak, hogy lassabban haladjanak.

- Nincs légzés, nem tapintok pulzust! - kiáltja Annának, aki továbbítja a telefonba az információt. A lány megkezdi az reanimációt, és egészen addig csinálja, amíg a kiérkező rohammentő orvosa át nem veszi tőle az ellátást.

Anna egész idő alatt szinte megdelejezve bámulta a lányt, ahogy az mindent beleadva küzdött a fiú életéért. Teljes lélekjelenléttel, tökéletes szakmaisággal csinálta végig az egészet.

A szürreális jelenet, mint az instant karma reklámfilmje, Annában örök emléket hagyott. A lány félrecsúszott parókában, szájból orrba lélegeztette az iménti támadóját, lábán csak egy fél pár tűsarkú cipő, a másik valahogy leesett, elkeveredett…

Az újraélesztés sikeres volt. A srácnak jó néhány csontja tört, és komoly agyrázkódást szenvedett. De végül maradandó sérülés nélkül felépült.

A lábadozás időszakában, a kórházban számtalanszor hallotta a kezelőorvosaitól, hogy milyen szerencséje volt, mert amikor elütötték, épp egy traumatológus szakorvos volt az egyik szemtanú.

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.