Csaknem ötven éve a cipők gyógyítója

Földes - A cipészszakma szinte már kihalófélben lévő mesterségnek számít.

Cipészt találni a Sárréten ma egyre nehezebb, pedig egykor a falvakban suszterek dinasztiái vallották: ennek a szakmának szépsége van, mondhatni, varázsa.

Ma már utolsó mohikánnak számít Földesen Bíró Lajos; jövőre köszönti a cipészszakmában az ötvenedik évfordulót. Rákóczi úti kis műhelye már kevésbé idézi az egykori „suszteráj” hangulatát. Az íves suszterszék helyét forgószék vette át. De a panglit (cipészasztal) pótló asztalon és mellette még fellelni a régi cipészeszközök sokaságát: kalapácsok, cipészfogók, kaptafák, kaptavas, cipészkalapácsok, bőrfeszítő fogók, rádli, cipészár, bőrvágó kések, lábszíj és két koros Singer varrógép idézi a szakma gazdag múltját.

A legjobbaktól

– 1970-ben végeztem el a cipésztanulmányokat. A véletlen vezetett ide. Asztalos szerettem volna lenni, de az akkori körülmények úgy alakították, hogy cserépkályhás, ács-állványozó vagy cipész szakmák közül választhattam. A cserépkályhás szakmában nem láttam jövőt, hiszen akkor tört be a gázfűtés lehetősége, a magasban végzett munka sem vonzott, ezért ezt választottam. Debrecenben tanultam, a gyakorlatot meg itthon szereztem meg – kezdte a történetet.

– Életem meghatározó emlékei közé tartozik, hogy olyan mestereim lehettek, mint Molnár László, majd Bojtor Sándor. Laci bácsi édesapja, Márton bácsi kiváló cipészmester volt, 1937-ben Budapesten a szakma aranyérmével is kitüntették. Mindketten kiváló sportemberek voltak, a labdarúgás és a sakk szerelmesei. Molnár Laci bácsi édesapjától tanulta meg a suszterszakmát, és tanított engem is. A helyi Vegyesipari KTSZ-ben dolgozott, de az egykori Bene-féle házban is volt egy kis cipész­műhelye. De ez a műhely nemcsak a cipők javításáról vált híressé, hanem kissé kulturális központ is volt, ahová be lehetett ülni, beszélgetni, esténként sakkpartikra is sor kerülhetett. Laci bácsi nyugdíjas korában a Dobó utcai lakásán lévő cipészműhelye is emlékezetes sakkpartik helyszíne volt. Bojtor Sándortól is sokat tanultam. Ő nemcsak labdarúgóként tett sokat a helyi sportban, de szakmájának is kiváló képviselője lehetett.

Csizmákat, cipőket alkottak

– Akkoriban még nem csak apró javításokból álltak a tanulóévek. A műhelyben szorgalmasan dolgoztunk, lábbeliket, cipőt, csizmát is készítettünk méretre, megrendelésre. Sok sarkalást, talpalást is rám bíztak mestereim. Bojtor Sanyi bácsi utasítása szerint a talpalásnál mindig be kellett kaptafáznom a csizmát vagy cipőt. Papírból pontos mintát kellett készítenem. A bőrtalpat e minta alapján vágtam ki. A technológia aztán az volt, hogy a pangli alatt lévő lavórban áztattam a talpat, úgy félórát, aztán kivettem a vízből, és megkalapáltam. Ha jól emlékszem, mestereim klofolcnak hívták azt a nagy márványtéglát, melyen kalapáltuk a talpat. A kalapálás hatására a talp sűrűbb, erősebb lett. A talpat ezután ráhelyeztem a cipőre, majd faszeggel rögzítettem. Vizes kefével a faszeg tetejét bedörzsöltem, hogy megdagadjon. Ezután egy üvegdarabbal lecsiszoltuk, majd talppolitúrral, meleg vassal, méhviasszal kifényesítettük. A cipő úgy nézett ki, mintha új lett volna…

Nem hagyta el

– Ma ezek már javarészben csak emlékek. A gojzervarrott lábbelik kora is lejárt. Az olcsó tömegáru, a kínai cipők korát éljük. Ezeket meg már csak ragasztásokkal lehet javítani. Műhelyem sokszor ad otthont tanyázó barátaimnak. Sokat beszélgetünk, a sportról, a világról. Kisállatokkal: nyúllal, galambbal is foglalkozom. Egyidőben kacagó gerléim is itt voltak a műhelyemben, sokszor rászálltak kuncsaftjaim vállára. Talán emiatt is, sok gyerek látogatóm lett, s ők később szüleikkel munkát hoztak nekem. Sok barátom van, itthon, de másfelé is. Debrecenben az alkalmazott ragasztók miatti orvosi ellenőrzések hoztak baráti kapcsolatba a sajnos korán elment dr. Dalmi Lajos főorvos úrral. Ma kis műhelyemben cipészként már mindennel foglalkozom, ami bőrből van. Ragasztok, foltozok, cipősarkakat javítok, festek, bélelek, cipőfejeket tágítok – rákényszerített az élet. Volt úgy, hogy elhagyom a pályát, mint a szomszéd falvak cipészei. Terveztem is, hogy elmegyek sofőrnek. Amikor cipész lettem, tudtam, hogy e szakmából soha nem lehet meggazdagodni. A Vegyesipari Szövetkezetben sokat kellett dolgoznunk aprópénzért. De aztán onnan hazajöttem, és – mint a példa mutatja – itt maradtam.

- Péter Imre -

Még emlékeznek rájuk

Egykor Földesen is több ügyes suszter, cipészmester gyakorolta iparát. A siketnéma Nagy József, Molnár Márton, Molnár László, Bojtor Sándor, Gonda Sándor, Kádár Gábor, Füleki Lajos, Jenei Imre, Joó Imre, Szántó Imre és Vogl András ügyes kezére, munkáikra, csizmáira, cipőire ma is sokan emlékeznek. A szomszédos Sápra is sokan átjártak Illés János cipészmesterhez, aki híres volt új lábbelik készítéséről.