Létezik igaz és örök?

Az élet szüntelenül felkészítő tanfolyamra invitál minket, még akkor is gyakorlati órán ülünk, amikor egyszerűen csak tengődünk a mindennapokban. Azt gondoljuk, minden csak játék, az irányítófülkében a koordinálás a mi kezünkben van, holott ez koránt sincs így. Nagy Emese írása.

Mindannyian bábuk vagyunk, porszemek, amelyeket a szél felkap és tovavisz, majd valahol elhagy, és magunkra maradunk.

Pontosan az egyedüllétünk pillanatában van saját magunkra a legnagyobb szükségünk, amikor nem a befolyásolásé a főszerep, hanem érzelmeink kerülnek az előtérbe. Abban a percben érezzük a legnagyobb biztonságot, viszont ez tévhit, akkor vagyunk a legnagyobb veszélyben.

Kicsapongó érzéseinknél nincs félelmetesebb: örökös vágyakozó funkcióba kapcsolunk, majd amikor a gépezet nem úgy működik, ahogy elképzeljük, azon nyomban meghátrálunk, és újra keressük a hibátlan felállást. – De vajon létezik makulátlan?

Természetesen fellelhető az eszményi, de nagyon sok erőfeszítést és munkát kíván tőlünk, ha azt akarjuk, hogy az is maradjon. Helyettünk nem tud más időt szakítani a kedvesünkre, nem várhatjuk el senkitől, hogy gondolatainkat szavakba öntse, majd azt továbbítsa olyan lelkesedéssel, amely nemcsak célba ér, hanem dobogóra is jut.

Nem születik senki sem „építészmérnöknek”, nem élhetjük úgy az életünket, hogy folyamatosan építkezünk, majd rombolunk. Ezen cselekvésekkel pazaroljuk el a legtöbb időt, élményt, valamint hátat fordítunk az őszinte, érzelemdús emberi kapcsolatoknak.

Ha megromlik egy kapcsolat, az nem feltétlenül rossz jel, hiszen ha így érzünk, akkor tudjuk, hogy egyszer voltunk a csúcson is. Innentől kezdve pedig a mi döntésünk, hogy mit szeretnénk. Belecsöppenni egy új kalandba, ahol az a bizonyos rózsaszín köd ismét körülleng minket, vagy elfelejteni a mókuskereket, és végre szembenézni a valósággal, majd kiállni amellett, akit igazán szerettünk, szeretünk és szerethetünk újra.

- Nagy Emese -