Merülés

2019.05.30. 18:00

A lélek tudományának képviselői találkoznak

400 résztvevő, 45 szimpózium, 74 szekcióelőadás – „Összetart a sokszínűség” mottóval rendezi meg a Magyar Pszichológiai Társaság 28. Országos Tudományos Nagygyűlését a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézete.

Fotó: Potyók Izabella

„A lélek működése körül már az ókorban is annyi elmélet, hipotézis és talány volt, mint manapság; s jól mutatja ezt a sokszínűséget a jelen konferencia mottója és programja is”

– fogalmazott dr. Takács Levente, a BTK oktatási dékánhelyettese az esemény megnyitóján a DE Aulában csütörtökön. Takács Levente köszöntőjében kiemelte, idén negyvenöt esztendős az a pszichológusképzés, amely nemcsak a kar egyik erőssége mind tudományosan, mind hallgatói létszám tekintetében, hanem országosan is kiemelkedő jelentőségű képzőhely, hiszen Budapest után a debreceni a második a Magyarországon egykor útjára indított pszichológusképzések sorában.

A megnyitón ünnepélyes keretek között vette át a társaság által újonnan alapított Életmű díjat Szakács Ferenc gyógypedagógus, klinikai pszichológus, kutató, aki hosszú éveken keresztül a Debreceni Egyetem oktatója is volt. A Nagygyűlést megnyitó első plenáris előadásban Szakács Ferenc Mérei Ferencre emlékezett.

PtkI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában