Itthon sokkal biztonságosabb az élet

A fiatal pár hét évig dolgozott Angliában, de már az elején biztosak voltak benne, hogy a közös jövőt itthon, és vidéken képzelik el.

A húszas éveik végén járó Hlinka Editet és Hetyei Rolandot tíz évvel ezelőtt sodorta egymás mellé az élet. Már az érettségit követően érezték, őket egymásnak teremtette a sors, ezért közös jövőt álmodtak maguknak. Szépen meg is terveztek mindent. Dolgozni kezdtek, de hamar kiderült, hogy ha komolyan is gondolják, amit megálmodtak, nagyot kell lépni. Így aztán döntöttek, és belevágtak. 2012. augusztus 1-jén elrepültek Angliába.

Keményen kellett dolgozni

Nem várta őket ott senki és semmi, tehát nem kis bátorság kellett hozzá, de megtették. Kerestek és találtak is lakást, munkát, mindezek mellé megfelelő fizetést, amiből meg tudtak élni, és még félre is tudtak tenni, hogy megalapozzák a tervezett közös jövőt. Mindketten takarítással kezdték, majd Edit egy gyümölcs- és csokoládégyárban dolgozott, Roland pedig egyik helyről lépegetett a másik felé, hogy hó végén minél több maradjon a családi kasszában. Meg is tett érte mindent. Ma kamionsofőrként járja Angliát. – Odakint lehet jól keresni, de nagyon keményen kell dolgozni érte, a megélhetés pedig egyáltalán nem olcsó. Terveztük többször, hogy visszajövünk, de mindig adódott egy kedvezőbb kereseti lehetőség, amit még szerettünk volna kihasználni – magyarázta a helyzetet Roland. A fiatalok hezitálását mintegy másfél évvel ezelőtt Marci döntötte el, aki a szülők közös akaratára ugyan, de mégis váratlanul köszöntött be életükbe.

Itthon akart szülni

– Mindenképpen itthon akartam megszülni Marcit. Sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam Magyarországon, mint kint, ahol én csak egy bevándorló voltam. Meg aztán nálunk sokkal alaposabb és rendszeresebb a terhesgondozás, mint Angliában – fejtette ki véleményét Edit. A babával persze lakni is kellett valahol, ezért aztán megkezdődött a keresgélés. Edit itthon munkálkodott, Roland még Angliában volt. A világhálón tartották a kapcsolatot. Mindenképpen vidéken szerettek volna letelepedni. Edit a „miértre” határozottan fogalmazta meg közös véleményüket. – Mindketten falun nőttünk fel. Azt szerettük volna, hogy Marcinak is a mienkhez hasonló gyerekkora legyen, ne panelben nőjön fel. Hogy akkor mehessen ki homokozni, amikor szeretne, hogy nagyobb biztonságban legyen egy kisebb közösségben, ahol ha végigmegy az utcán, mindenki tudja, ki az a Hetyei Marcell.

„Meg aztán, magyar ember éljen a hazájában! Hadd tudja a gyerek, hogy milyen az igazi család. Úgy vagyunk teljesek, ha nemcsak a szülők, de a nagyszülők és a többi rokon is részese lehet az életének”

– mondta Edit.

Nyíracsádon találtak otthonra

Roland Nyíracsádon született, Edit is környékbeli, így természetesen házat is itt néztek. A hirdetésre Roland talált rá az interneten. Elküldte párjának, Edit elment, megnézte, és azonnal beleszeretett. – A házon volt még alakítanivaló, de szinte már láttam a kényelmes szobákat, a szép nagy nappalit, a hatalmas udvaron a játszadozó gyereket is – mondta nevetve. A kétszintes ház vásárlásához nem akartak kölcsönt felvenni, nem is volt rá szükség, hisz ezért dolgoztak hét évig. Sőt, még belülről is fel tudták újítani, saját ízlésükre formálni. A külső rész burkolása, a terasz, az udvar rendbetétele még hátra van, most erre gyűjtenek. Terveznek második babát is, de csak akkor, ha már az apuka is itthon lesz, és részese lehet a babavárás és érkezés minden pillanatának.

– Szeretném, ha a gyermekem mindennapi életének is részese lehetnék. Erre még most nincs lehetőség, ezért hamarosan ők jönnek ki hozzám, szeretnénk az egész nyarat együtt tölteni – mondta Roland, aki azt is elárulta, hogy csodálatos érzés apukának lenni. A fiatalok nagyon örülnek a közös otthonnak, de az igazi boldogságot mégis a hat hónapos Marcell jelenti számukra.

– Marcival nyert értelmet az életünk. Mintha eddig minden üres lett volna. Most érdemes igazán felkelni, érdemes még fáradtnak lenni is. Amikor először elkezdett gagyarászni, éppen fürdettük. Ott voltunk mind a ketten és potyogott a könnyünk a boldogságtól – mesélte őszintén Edit, aki azt is megfogalmazta, hogy már az elején érezték, túlságosan erősek a gyökerek, amik magyar földhöz kötik őket, ezért biztosak voltak benne, hogy csak az „alapokat” rakják le a szigetországban, de a „falat” már Magyarországon szeretnék felhúzni.

Kedves Zilahi Enikő