Kánikula, erotika

Debrecen – Mindenki meséi: fiktív történetek és egyéb írások a Hajdú Online-on, Ungvári Zsuzsannától.

Az apró mokkáskanállal lassan kavarom a forró kávét az apró csészében. Az ajtófélfának dőlve bámulok ki a hátsó kertbe, ahol a nyár közepi kánikula szikkadtra szárított minden növényt. Nem locsoltam idén, minek? Úgyis elbontjuk a kis hátsó melléképületet. A családdal már régóta terveztük, hogy végre megcsináltatjuk hátul az udvart. Parkosítani akarunk, és egy kisebbfajta medence is jó lenne.

A melléképületet már ledúrták, a maradék törmelék eltakarításán dolgozik most a kert végében Tomi. Őt bámulom a forró eszpresszóval a kezemben. Megkínáltam az imént, de nem kért, csak egy kis hideg vizet.

Hoztam hát ki neki a hűtőből, jéghideg szénsavasat egy másfél literes palackkal. Ebben a pillanatban emeli a szájához, lassan kortyol, felém sem néz, pedig tudja, hogy percek óta fixírozom. Hátrahajtott fejjel iszik, miközben egy kevés víz mellé csorog, lefolyik az állán, végig a nyakán, le a mellkasán… Szinte ide látom a napbarnított, tökéletesen sima bőrét, ahogy lúdbőrös lesz, mert a jegesre hűtött ásványvíz csíkja eléri a mellbimbóját.

Pont, mint egy ásványvízreklám. A pólóját már egy órája levette, félmeztelenül, abban a csuda kis feszülős szakadt farmerben hordja a törmeléket. Felpakolja a talicskára, a talicskával pedig kiviszi a ház elé a konténerbe, majd délután jön érte az IFA.

Micsoda izmok… Csupa por és izzadság a felsőteste, ami kirajzol minden muszklit rajta. Istenem, akárhányszor elhalad itt mellettem a talicskával... Mindig beleremegek…

Felsóhajtok, ami elég kellemetlen, biztos meghallotta. Zavaromban gyorsan a kávémba kortyolok.

- Bassza meg! – kiáltok, aztán észbe kapok. – Forró a kávé – vigyorgok szerencsétlenül Tomi felé, aki felhúzott szemöldökkel bámul rám, nem érti, miért szentségelek.

- Ez meg hideg – neveti, és felém lóbálja a palackot.

- Biztos nem kér egy kávét? - kiáltom oda neki.

- Hogy én is megégessem a számat? - válaszol rá nevetve. Elindul felém. Lassan jön, ahogy velem szemben lépked, bakancsával fölveri a port. A mellizmai eszméletlenül feszülnek. Felkapja a korábban hanyagul a kiskerítésre dobott pólóját, s miközben egyre közeledik, törölgetni kezdi vele magáról a port és az izzadságot.

Mintha lassított felvételt néznék. Tomi finom porfelhőben közeledik, közben tekintetét végig az enyémbe fúrja, a nap iszonyúan tűz, pont szembe süt, amitől hunyorgok, vagy csak a por miatt? Vagy emiatt, az elképesztően vonzó, huszonéves pasas miatt? Szédülök, le kellene ülnöm, de nem akarok, mert Tomi mindjárt ideér elém és… és olyan érzésem van, hogy majd ha ideér, hozzám hajol, megcsókol, felkap az ölébe, bevisz a hálószobába és…

Megteheti. Nem fogok ellenkezni. Nincs itthon a család. Csak én vagyok itt Tomival, aki napok óta egyedül dolgozik, mert az a másik, az a hogyishívják, Zoli? Na, az lemondta. Egyedül vagyunk, úgyhogy… Nem tudja meg senki, a mi titkunk marad, és ki tudja? Akár lehet belőle folytatás…

Az első percek óta szemezünk, évődünk egymással. Hogy is mondják ezt? Flört. Igen, flörtölünk. Ideje szintet lépni, Tomi. Gyere csak… atyaég, micsoda pasi…

A fiú közben elér a házig, most feljön a teraszra a három lépcsőfokon. Mit jön, szökell…

Megáll előttem. Magas és izmos. Gyönyörű… Lehunyom a szemeim. Magamba szippantom az illatát… Izzadtsággal kevert finom férfikölni és a por elegyét érzem, ami számomra most olyan kívánatos kombináció, hogy mindjárt rávetem magam.

De nem tehetem. Azért mégis legyen már bennem tartás! Kezdeményezzen csak ő! Kinyitom a szemem. Közvetlenül előttem áll. Én még mindig az ajtóban, a félfának támaszkodva. Kezemben a csésze, benne a kávé, meg sem ittam. Hiszen a szerelemtől vagyok ittas, nem kell a kávé. Nem kívánom. Őt annál inkább.

Tomi lassan felém hajol. Érzem a leheletét a fülcimpámon, miközben a fülembe beszél. Kár, hogy nem suttog, az izgalmasabb lenne, de nem kell suttognia, tudja, hogy nincs itthon senki. Egész közel hajol, egyik kezét a vállamra teszi, és úgy mondja: - Bemehetek a fürdőszobába?

Mosolyog. Olyan huncut mosolya van, mindjárt leesik rólam a bugyi.

- Persze – rebegem. Utánad majd én is… - kacsintok rá, amitől még szélesebben mosolyog.

Milyen figyelmes. Lezuhanyozik előtte. Pedig bánnám is én, hogy koszos lesz az ágynemű, ha már össze fogjuk gyűrni. Napok óta erre várunk, hogy megtörténjen végre. Nyilvánvaló, hogy nem akar koszosan, izzadtan nekem esni. Milyen édes…

Gyorsan beteszem a csészém a mosogatóba, aztán az előszobába sietek, megnézem magam a nagytükörben. Szép vagy – kacsintok magamra, és kigombolom a felső gombom. A nappaliba megyek, a kanapéra vetem magam. Igyekszem szexi pózba elrendezni a testem, hogy a fürdőből kilépő félistent még jobban elkápráztassam. Siess, Tomi – gondolom magamban, már nem bírom soká…

Egy perc múlva úgy érzem magam, mint akit leforráztak, amikor hallom a kulcsot fordulni a zárban.

- Hahóóó! Megjöttem! – Vali kiáltja az előszobából. – Hahóó! Mondom, megjöttem – lép vigyorogva a nappaliba. Nem hallottad? – vigyorog.

- De. Hallottam – vágom oda neki.

- Miért vagy morcos, mi a baj? – kérdezi és leül mellém. Ebben a pillanatban kilép Tomi a mosdóból.

- Kezét csókolom – mondja zavartan Valinak -, bekérezkedtem a mosdóba. Ahogy beszéltük, négyre kész leszek, akkor jön Zoli az IFA-val, és elvisszük a maradék törmeléket.

- Tökéletes – mosolyog rá Vali, amitől én halálosan féltékeny leszek.

- Chhh… - meg is eresztek egy hangos, nemtetsző cüccögést. Vali úgy csinál, mintha meg sem hallaná.

- Nagyon meleg van odakint – csiviteli Vali. Ugye nem voltál kint egész nap a napon, Mamikám? – néz rám bűbájosan, de én meg tudnám fojtani.

- Nem kell felügyelned a munkálatokat Mama – negédesen gügyögi nekem, mint egy gyereknek - mondtam már, Tamás meg tud csinálni mindent. Egy hét múlva betöltöd a kilencvenet, nem kellene napszúrás miatt kórházban szenvedned a szülinapodon, ahelyett, hogy itthon ünnepelnénk! – simogatja meg az arcomat az álnok.

Azért sem mosolygok vissza.

A francba, Tomi… nem kellenek nekünk ellenségek, ha az embernek ilyen dédunokája van!

A szerző további fiktív írásai ide kattintva olvashatók el.