Percek alatt lekerült a bunda: jó célt szolgál az újvárosi birkasztriptíz

A változékony időjárás, a néhány nap alatt beköszöntő szinte nyárias meleg nemcsak az emberi szervezetet terheli meg, hanem az állatokét is. Éppen ezért itt volt az ideje, hogy a hétvége folyamán valamennyi merinó juh ledobja a „bundáját”, természetesen csakis a birkanyírók szakszerű közreműködésével.

Néptáncos fiatalok

Balmazújvároson már szinte hagyománnyá vált, hogy minden év májusában egy verseny keretében bemutassák az érdeklődőknek, milyen technikákkal lehet megszabadítani a birkákat a „nagykabátjuktól”. Az eddigiekhez hasonlóan a birkanyírók ollókat és gépeket ragadva kezükbe segítették útjukon a juhokat, hogy a nyári forróságban ne hátráltassa őket a dús gyapjuk. Eddig megszokott volt, hogy egy-egy tanya ad otthont a rendezvénynek, de az esőzések miatt idén a juhok mentek a résztvevők és a nyírók helyébe, mégpedig a Rákóczi Olvasó Népkör hátsó udvarára, ahova szép számmal érkeztek szurkolók és családtagok. A XI. juh­nyíró versenyt néptáncos fiatalok nyitották meg, akik irigylésre méltóan ropták a táncot már kora délután, ezzel megadva a kezdeti jó hangulatot.

Igazi borbélyok

Aki azért látogatott el a megmérettetésre, hogy jól szórakozzon, és valami újat tanuljon népünk tradícióiról, az bizonyára nem csalódott. Igaz, a helyszíni feltételek nem engedték, hogy a versenyzők egyszerre kezdjék el megkopaszítani a merinókat, viszont ez egy cseppet sem vett vissza a hajrából. Nemcsak a mezőváros juhnyírói tartották a frontot, Hajdúdorogról is érkeztek borbélyok, akiknek bár gépeik és technikáik eltérnek a balmazújvárosi férfiakétól, de az állatok iránti szeretetük nem különbözik.

Szinte mindnyájan évek óta segítik a juhokat azzal, hogy minden nyáron „levetkőztetik” őket, hiszen ez az életben maradásuk egyik fő feltétele, a júliusi, augusztusi forróságot legtöbbjük nem bírná másként elviselni. Így ez a verseny egyszerre szól a kikapcsolódásról, valamint az állatok iránti tiszteletről, szeretetről is.

Kifutóra velük…

Az eseményen számtalan ismerős arc feltűnt, ami csak igazolja, hogy ezek a napok valódi közösségépítéssel bírnak. Miközben a friss pogácsát kínálgatták a szervezők, és hűsítő italokat szolgáltak fel a nagy melegben, elkezdődött a juhok megkopaszítása, egymás után csoportokban, egyszerre hárman vágtak neki a megpróbáltatásnak. Voltak, akik az ollót csattogtatták, de többen gépüket izzították, hogy a lehető legjobb idő alatt el tudják engedni a nyárias frizurára nyírt juhokat. Két-két merinót kaptak az ellenfelek, hogy lehetőségük legyen megmutatni ügyességüket, valamint szakértelmüket. Az elvárás az volt, hogy minél szebben, gyorsabban nyírják meg a jószágokat, hogy azok végül a kifutón is megállják a helyüket. Gyerekek és felnőttek egyszerre drukkoltak a versenyzőknek, neveket harsogtak, miközben a nyírók megbirkóztak egyidejűleg a feladatukkal és a juhokkal is.

Számos kisiskolás először volt szemtanúja a birkanyírásnak, így ők tátott szájjal figyelték az eseményeket, és persze élvezték, hogy testközelben lehetnek az eddig csak a mesében látott állatokkal. Máté eleinte szégyenlős volt, de mikor egy juh elszabadult, ő azon nyomban felszabadult. – Soha nem voltam még hasonló versenyen, de szerettem volna eljönni apával, mert sokat mesélt a birkanyírásról. Elnézve a versenyzőket, egyszer belőlem is birkanyíró lesz, mert szeretnék olyan erős lenni, mint ők – mondta a nyolc­éves kisfiú.

Technika, gyorsaság

Percek alatt lekerült a bunda, igaz, az ollóval való megkopaszítás több időt vett igénybe, de a négylábúak láthatóan jól bírták a gyűrődést, és örülhettek, hogy a melegben maguk mögött hagyhatják a „köntöst”. A gépi nyíróknak nem kellett három perc sem, a fésű úgy haladt a gyapjúban, mint kés a vajban, öröm volt nézni a technikát és a hozzáértést. Nagy Gyula régi motorosnak számít a szakmában, fiatalos lendületével évről évre lehengerli a nézősereget. Úgy fogja lábai között az izmos állatokat, mintha azok pihekönnyű, engedelmes jószágok lennének, holott sokszor meggyűlik a nyírók baja az önfejű négylábúakkal.

„Nem egyszerű szakmáról beszélünk. Aki nem szereti az állatokat, annak nem is ajánlanám, hogy kipróbálja a mesterséget. Arról nem is beszélve, hogy kemény fizikai megpróbáltatásról beszélhetünk, az állóképességünkre van a legnagyobb szükségünk, és egy jó derék sem hátrány”

– árulta el.

– Az állatok máshogyan gondolkodnak, mint az emberek, bármikor rúghatnak, ha engedjük, elfuthatnak, éppen ezért hatalmas türelem szükséges hozzájuk. Már idejét sem tudom, hogy mikor kezdtem a nyírást, mikor vettem először nyírógépet a kezembe, de egy biztos: soha nem tudnám elfelejteni a mesterséget – tette hozzá a birkanyíró, aki idén ismét elnyerte a legjobbnak járó kupát és dicsőséget.

A juhok a nap végére fellélegezhettek, újra van egy évük arra, hogy megnövesszék gyapjukat, de addig is élvezhetik azt a könnyedséget és felüdülést, amit a nyíróknak köszönhetnek. A négylábúak fáradtan, de újult külsővel nyugovóra térhettek, míg a versenyzők és látogatók táncra perdülhettek, és reggelig mulathattak a Rákóczi Olvasó Népkör báltermében.

- Nagy Emese -