Korhűen mentik meg az ódon halápi fogadót

Lehangoló állapotban bújik meg sajnos a Halápi csárda a vadhajtások között a Hármashegyaljára vezető útnál, a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetben.

A népies klasszicista stílusú, tornácos, masszív épületegyüttes 1778-ban (más forrás szerint 1731-ben) épült meg, Köhler György tervei szerint a mai 48-as főút mellett, a korábbi marhahajtó és sóútnál. Amikor még anno nádfedeles volt, egyszer le is égett, és azóta cseréptetős.

Konyhát is építenének

Napjainkban nevezetes túraútvonalak is futnak a fogadónál, és innen lehet eljutni a Hármashegyaljai-tóhoz, a Zsuzsi-végállomáshoz és a csillagdához is.

Ezek miatt is elszomorító, hogy a patinás csárda évek óta nem működik, és egyre rosszabb az állaga.

A Napló megkereste a létesítmény tulajdonosát, Szász Sándort, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a csárdát 10 éve vásárolták meg azért, hogy korhű állapotában állítsák helyre, és autentikus csárdaként üzemeltessék. Elkészültek a tervek és az engedélyek, az időközben fellépő anyagi nehézségek miatt ezidáig elmaradt a beruházás. A tervükről, azonban nem tettek le – hangsúlyozta a cégvezető.

Mint megtudtuk, szándékuk szerint egy-két év alatt elindítják az újabb építési eljárást, azt követően pedig a felújítást. Reményeik szerint a közeli jövőben turisztikai fejlesztést szolgáló pályázatra is lehetőség nyílik. A cégvezető beszélt arról is, hogy a konyha működtetéséhez új épületet kell építeniük, mivel a csárda épületében a szabályok tiltják. A csárda melletti, csaknem kéthektáros területen pihenőparkot, lombkorona-ösvényt is kialakítanának.

Menekülőalagutak

Találtunk olyan leírást, amely szerint Kazinczy Ferenc is megszállt a fogadóban, és igen elismerően írt róla aztán. A cégtulajdonos (akinek megvan a csárda eredeti tervrajza is) úgy tudja, hogy Petőfi Sándor is vendégeskedett a csárdában. Annak idején a vendéglő mellett 1500 marhát is tudtak állomásoztatni néhány napra azon a területen, ahol ma is legelő van. És legendák keringenek arról is, hogy a csárda pincéjéből két alagút is kivezetett a csárda melletti erdőben lévő – feltehetően a tatárjárás idején épített – földvárba, a betyárok menekülése érdekében. Az egyik 50, a másik 150 méter hosszú volt.

A szájhagyomány szerint még maga Rózsa Sándor is járt egy alkalommal a csárdában, a fokosát a mennyezet gerendájába vágta, és leült inni.

Aki mostanában bekukucskál az ingatlanra, a szívfacsaró helyzet ellenére is láthatja, hogy milyen lehetett a hangulat, amikor élet töltötte meg a fogadót. A falak erősek, még áll pár kinti asztal és pad is, bent pedig nyári hőségben is kellemes a klíma. Remélhetőleg tehát hamarosan a régi törött cégtábla helyére is új kerülhet, és ínycsiklandó pecsenyeillatok, frissítő italok és vidám kirándulók tölthetik meg a csodás környezetben fekvő, műemléki vendéglőt!

Vass Attila

Templomos falu volt

A halápi csárda az államosítások után tsz-tulajdonba került. Ebben az időszakban boltot alakítottak ki benne, megmaradt a fogadórész (ami ezek után már inkább kocsmának volt nevezhető), és létrehoztak benne egy takarmányboltot is. Az épület végében tejcsarnok is működött, onnan hordták be mindennap a tejet Debrecenbe. Akkoriban sok tehén volt a környező tanyákon, így az esti és reggeli forgalom nagy volt a csárdában: igazi kereskedelmi központ volt.

A környék a Hajdúsági Tájvédelmi Körzethez tartozik, és egy pecsételő állomás is van a csárda mellett. Az Erdőspusztákhoz tartozó Haláp egyébként az Árpád-korban még templomos falu volt, amit 1360 körül a Debreceni nevű család birtokolt. Lakói azonban a török időkben elmenekültek, és a falu elnéptelenedett. A cívisváros 1854-ben vásárolta meg.