A közösséget szolgálja egy életen át

– Igazi jegyzőközösségi „vezér” sohasem akartam lenni. Azért sem, mert bőven voltak közöttünk nálam erre rátermettebbek. A hatékonyság, mint alap kritérium viszont motivált, mert a közigazgatási teljesítményben is igazodnunk kell a világ előttünk járó részéhez. Szóval vállaltam az országos jegyző szövetség kebelében javaslatomra létrehozott „hivatalfejlesztési-informatikai bizottság” vezetői szerepét, amit közel 20 évig csináltam is – beszélt szakmai pályafutásáról a Naplónak adott interjújában Vincze Ferenc nyugalmazott címzetes főjegyző, akitől azt is megtudtuk, hogy Erdélyben merre szeretett kirándulni.

A város önkormányzatiságát a kezdetektől szolgáló első közszolgaként számára megtiszteltetés volt, hogy ennek a szuper adottságú városnak a működéséért, fejlesztéséért dolgozhatott. A minap kordokumentumnak is tekinthető visszaemlékezés kötetekkel lepte meg családját, barátait, városát, a magyar önkormányzatokat. Munkája hatszáz oldalas önvallomás, visszaemlékezés, és számtalan dokumentum tükre életének, emlékeinek, a rendszerváltó Magyarország önkormányzatisága elmúlt negyedszázadának is. Közigazgatás vezetői emlék­iratként összefoglalja Hajdúszoboszló önkormányzatiságának negyedszázados történetét.

Munkája helytörténelmi források sokaságát nyújtja át a kincses városról a következő nemzedéknek. Gyermekkori álma, hogy történész lesz, visszakacsint írásaiból?

Történész, később meg diplomata szerettem volna lenni, mert a múlt dolgai és a jelen eseményei, a politika mindig érdekelt, gyermekkoromtól kezdve. Felnőttként rögzült bennem, hogy aki a múltba tekint, a jövőbe is lát, nélküle a jelent és a távolabbi célokat jól megtervezni nem lehet. Különösen érdekes világ a hajdúság, a reformáció, de a görögkatolicizmus története is. Szoboszló múltjának jellegzetességeit szinte minden előadásomban, cikkemben emlegettem. Így a lovashajdúk letelepítését, a Szejdi-dúlást (ami számomra „a magyar Thermopülai”), de a méltatlanul mellőzött, „törökössé” címkézett Thököly Imre személyét, tetteit is. Alapállásommal függ össze, hogy fejlesztés-szervezési ténykedésemmel én a „hajdú” Szoboszlót igyekeztem megjeleníteni és ezáltal a mai világban és közönségnek értékként eladhatóvá tenni.

Magánéletében családtagjaival világjáróként is ismert. Erdély, Székely- és Csángóföld az ön szíve csücske. Sok emberi, baráti kapcsolatot tudott ott kialakítani?

A környező országokba járogatást még gyerekként, egyszerű emberekként élő szüleimmel kezdtem. Többször jártam a Felvidékre és Erdélybe, aztán tovább a moldvai csángókhoz, turistaként, egyre több, tartós baráti kapcsolatot kialakítva. Mondogatom, hogy én (a valamikori nagy) „Magyarországon belül szeretek külföldre menni”, mert Szoboszlón kívül ott érzem legjobban magam. Gyönyörködöm a táj szépségében, csodálom és segíteni igyekszem a nehéz körülmények között is magyarnak megmaradt népességet. Megismertem a románság kultúráját is, közöttük is vannak jó barátaim. Nekik azt szoktam mondani: „voltunk mi, vagytok ti, lesz majd valaki – de, hogy így lehessen, hát férjünk el egymás mellett, nem „helyett”! A természetjárás, kultúrával, emberekkel ismerkedés mellet igyekszem támogatni az ottani embereket, egyházi és civil közösségeiket, menedzselni a tehetségeket. Önként ugrottam karácsonykor, itt hagyva „csapot-papot” az 1989-es forradalomkor, segélyszállítmányokat vinni, kalauzolni Erdélybe. Közreműködtem városunk ottani testvér- és egyéb partnertelepülési kapcsolatainak kialakításában, működtetésében. Hajdúszoboszlót fürdőjéről mindenki ismeri, miért ne juthassanak el ide kint nehéz körülmények között élő, de valamiben tehetséges, maradandót alkotó fiatalok. Ez nekem is nagy örömet okoz, mert a csillogó gyerekszemeknél nincs plasztikusabb hála és köszönet.

Regényes életút van ön mögött. Hivatásában etalon jegyzőként jegyezték az önkormányzati világban. Hogyan értékeli jegyzőközösségi szerepét a közigazgatásban?

Igazi jegyzőközösségi „vezér” sohasem akartam lenni. Azért sem, mert bőven voltak közöttünk nálam erre rátermettebbek. A hatékonyság, mint alapkritérium viszont motivált, mert a közigazgatási teljesítményben is igazodnunk kell a világ előttünk járó részéhez. Szóval vállaltam az országos jegyző szövetség kebelében javaslatomra létrehozott „hivatalfejlesztési-informatikai bizottság” vezetői szerepét, amit közel 20 évig csináltam is. Tetszik, nem tetszik, a korszerű infokommunikációs technológia tevékenységünk eredményességének fokozásához mással pótolhatatlanként alkalmazandó eszközök! Ezt sulykoltam az önkormányzati világban, szóban-írásban, két szakkönyvvel is, meg egy, a jegyző kollégáknak – érthető nyelven, nem „informatikusul” – készített stratégiai ajánlással. Milyen eredménnyel? Kevéssel, mert „e-Ferinek” becéztek, ami az „eszement”-et takarta, csak később és nem mindenkinél váltotta ezt fel az „ésszerű”. Pedig az informatikai alkalmazásfejlesztés nem cél, csak nélkülözhetetlen eszköz szolgáltatásaink színvonalának emeléséhez, ráadásul igazgatásszervezés nélkül nem is lökhető csak úgy oda a hivataloknak. Ennek megszokott módszerein kívül terjedni kezdett a kényszerpályás folyamatszabályozást hozó ISO-szabványoknak megfelelő minőségirányítás. Régi és új módszerek bevetésével folyamatos újításra volt szükségünk, de ebben csak néhány, a kor parancsát megértő és azt teljesíteni igyekvő település buzgólkodott, széles körre nem vált jellemzővé.

A közigazgatási korszerűsítési törekvések idején informatikai alkalmazásfejlesztéssel foglalkozott. Jogi informatikus jegyzőként sok ismeretségre tett szert országszerte. Hajdúszoboszló és megyénk milyen előnyökhöz jutott ezekből a fejlesztésekből?

A jogi informatikus másoddiplomám azt jelenti, hogy idejekorán, az 1990-es évek elején lett fogalmam arról, hogy mi az informatika, miként állítható a helyi önkormányzati közigazgatás szolgálatába. Informatikussá azonban nem váltam, kellettek hát az ilyen partnerek, leginkább a debreceni e-Közig. Zrt. Először csak szövegeltünk terveinkről, majd európai uniós tagságunkkal erre a célra is megnyíltak a pályázati lehetőségek. Partnercégünkkel bele is vágtunk, és megyénkből 21 csatlakozó településsel, több mint 600 millió forint elnyert támogatással, 12 százalékos önerővel kifejlesztettük az „ IKeR – Integrált Kistérségi e-közigazgatási Rendszert” és az „ADATSZTÁR” adatkezelő-információ szolgáltató szoftvert. Kistérségi társulásunk ezért 2009-ben megkapta a Miniszterelnöki Hivatal „e-Közigazgatási Díj”-át.

Önkormányzatuk negyedszázadáról Jegyző-könyvet írt. Csak tanulságul, emlékeztetőként vagy majdani forrásmunkaként az önkormányzati élet kutatói számára?

Amikor jegyző lettem és a közelmúltból adatokat kerestem, alig találtam valamit. Én nem akarok ilyen helyzetet előidézni, hogy szinte régészt kelljen bevetni. Könyvem egyik indítéka éppen ez, az objektív alapú kötet ezért is lett ilyen bő lére eresztve, hogy aki keres, sok mindent könnyen megtaláljon benne. Tehát forrásmunkaként szolgálónak tekintem, azért is, mert az alátámasztó, további tényeket, információ­kat tartalmazó háttérdokumentumokat „hozzá dobozolva” átadom majd helyi múzeumunknak. Számomra negyedszázados jegyzőségem legfőbb tanulsága az, hogy kivételes szerencsém volt a valódi helyi hatalom kiépítésében – kicsit országos szinten is – részt venni, ami megelégedésemre szolgál.

Péter Imre