Egyelőre hozzá kell szoknunk a heves esők okozta elöntésekhez

Debrecenben kétféle csatornarendszer létezik. A régebbi, ami nagyrészt a város nyugati részén található, úgynevezett egyesített csatornahálózat, együtt szállítja a szennyvizet és a csapadékot. A keleti városrészben – főként a nyolcvanas évek közepétől – külön rendszer létesült a szennyvíznek, a csapadék pedig részben másik csőrendszerben, valamint nyílt árkokon át távozik, és vannak még olyan településrészek is, ahol nincs megoldva az elvezetése, egyszerűen elfolyik, elszivárog – tudtuk meg Ányos Józseftől, a Debreceni Vízmű Zrt. (DV) vezérigazgatójától.

Elmondta, az egyesített rendszer csatornái 50-60 évesek, építésükkor az akkori viszonyokra méretezték őket, kétévenkénti egyszeri elöntést feltételezve. Majd rámutatott:

A klimatikus viszonyok változása és a város beépítettsége miatt egyre nagyobb mennyiségű csapadékvizet kellene elvezetni úgy, hogy a mind több aszfaltozott felület jelentősen rontotta a beszivárgás lehetőségét, növelte a közvetlen lefolyást. A csatornáink nem erre készültek.

– Az alapvető gond, hogy nem tud a csapadék a földbe szivárogni. A keleti városrészen sokáig sok helyen nem volt aszfaltút, és jól megfigyelhetően, bár sár volt, de a föld beszívta, hosszabb időre visszatartotta a csapadékot – idézte fel.

A tapasztalatok szerint a legkritikusabb terület ebből a szempontból a keleti és délnyugati városrész, az aszfaltozottság miatt a belváros, valamint a nyugati rész lakótelepei (köztük az Újkert, ahol július 27-én egy óra alatt 52 milliméter eső jött le). Problémás a Csapókert és az Epreskert, ahol annak idején az volt az elsődleges feladat, hogy legyen szilárd útburkolat, s mivel kétsávos utak készültek, sok keskeny utcában kerítéstől kerítésig ér az aszfalt. Helyenként nyílt árok sem fér, illetve ami van, az gyakran eltömődik.

– Nem debreceni sajátosság, hanem magyarországi hiányosság, hogy 30-40 év óta nem készült átfogó tanulmány a települések csapadékvíz-gazdálkodására vonatkozólag. Az nyilván illúzió, hogy átépítsük a csatornarendszert nagyobbra – magyarázta Ányos József, hozzátéve, hogy ez Debrecenben azért sem működne, mert a Tócó-patak az egyetlen természetes élővizes befogadó, de olyan kicsi az esése, hogy a hirtelen belevezetett sok víztől csak kiöntene.

Megoldást jelenthetne visszatartani a vizet, hogy ne egyszerre próbáljon elfolyni.

– Ez a zöldfelületek növelésével, alattuk víztározók kialakításával lenne lehetséges, ráadásul a csapadékvizet később öntözésre lehetne használni – mondta. Mint kifejtette, erre vannak jó nemzetközi példák, és néhány már itthon is. A DV rendelkezik kész tanulmánytervekkel; csapadékvíz tározó tavakat létesítenének például Józsa és Debrecen között, a Tócóskerti lakóteleptől délre. A beruházás azonban igen költségigényes, egyelőre nem látszik a megvalósulás.

– Valamennyit segítene az is, ha a város „félbemaradt” csapadékvíz elvezetési programja befejeződne. Az ISPA projekt egyik elemeként a nyugati városrészen a már említett egyesített csatornarendszer szétválasztására megépült egy új szennyvíz-csatorna a Böszörmény út külső végétől a Derék utca végéig. Az volt a cél, hogy minden kommunális szennyvizet erre átkössünk, és a régi egyesített csatorna csak a csapadékvíz elvezetést szolgálja. Utóbbi kivezetése is elkészült a Tócó-patakba, a lakótelep déli oldalán. Mivel azonban sok ingatlantulajdonossal nem sikerült a telephelyén belül szétválasztatni a két rendszert (általában a nagyobb, állami fenntartású intézményekben, a magánszemélyek és az önkormányzat nagyrészt elvégezte ezt), a régi csatorna tartalmát nem lehet a Tócó-patakba önteni, mert van benne szennyvíz is! – magyarázta a vezérigazgató.

– Mindez azért is problémás, mert az egyesített csatorna a szennyvíztelepbe van bekötve. Amikor a városlakók július 27-én a Füredi úton tengelyig érő vízben közlekedtek, akkor nálunk a telepen kiöntött a szennyvíz, mert a tárolónk ennyi csapadékvizet nem képes befogadni. A következő napokra a biológiai tisztítási folyamatunk is felborult, mert felhígult a szennyvíz, illetve a tisztítást végző baktériumok egy része kimosódott belőle. Nekünk is az lenne az érdekünk, hogy minél kevesebb csapadékvíz kerüljön be a telepünkre. Ha szétválaszthatnánk, az esővíz mehetne közvetlenül a Tócó-patakba – hangsúlyozta.

Azt is elmondta, bár a szennyvíztelepen van egy záportározó, az említett napon negyed óra alatt megtelt. Ha kiönt, az a telepről nem jut ki, de számos problémát okoz: meg kell várni, míg levonul a víz, majd felmosni a kiömlött szennyvíziszapot, és fertőtleníteni.

– A környezetvédelmi hatóság a Tócó-patak vízminőség védelme érdekében néhány éve megemeltette velünk a záporkiömlők bukóél magasságát. Korábban esős időszakban ezeken a kiömlőkön a csapadék jelentős része ki tudott folyni a Tócóba, de ez szennyvízzel kevert víz volt, ezért szigorított a hatóság, így viszont nagy esőnél is alig működnek a kiömlők. Nemigen segítettek a sok csapadék levezetésében július 27-én sem – jegyezte meg Ányos József.

A csapadék- és szennyvíz különválasztását azért is mondta fontosnak, mert utóbbi kiszámíthatóan, egyenletesen keletkezik. Ahol csak ezt kell elvezetni, ott 200 milliméter átmérőjű vezeték elégséges. De ha arra kell méretezni, hogy csapadékvizet is elvigyen a cső, akkor 600 milliméteres átmérő kell. – A keleti városrészben az átlagos, jellemző csatornaátmérő 200-300 milliméter, a Szoboszlói úton, ahol több főgyűjtő is találkozik, két méter átmérőjű csatorna is van. És még ez is tud teljesen telítődni hirtelen nagy esőnél, amikor árhullámot kell levezetnie. A hálózat percenként 80 liter víz elvezetésére készült, július 27-én 200 liter/perc terhelést kapott – mutatott rá.

Azt is megjegyezte, hogy a csapadékvíz elvezetése a Debreceni Vízmű részéről ingyenes szolgáltatás, nincs mód beépíteni az áraikba.

Szőke Tímea

A Debreceni Vízmű Zrt. a megyében mintegy 40 településen szolgáltat, ezért Ányos József némi vidéki kitekintést is tudott adni. – Az elmúlt években alapvetően választott rendszerű csatornák épültek szerte a megyében, kifejezetten a kommunális szennyvizek továbbítására. Jelentős pályázati források felhasználásával a nyílt árkos csapadékvíz elvezető rendszerek is komoly mértékben fejlődtek, relatíve jó a karbantartottságuk, így ott az elöntési kockázat mérsékelt. Mondhatni, ez debreceni, a nagyvárosias beépítettséggel együtt járó probléma – hangsúlyozta.

A természetben, a gyepes zöldfelülettel borított területeken a lehulló esőnek mindössze 2 százaléka, ami nem szivárog be a talajba, a többit a növényzet felveszi. Erdős részeken ez az arány 14 százalék, városi környezetben pedig, ahol a felület nagy része le van aszfaltozva, a csapadék 98-100 százalékát el kellene vezetni! Ráadásul, a természetes területeken a vizet a növények visszatartják, késleltetve folyik le, de a betonon azonnal és minden víz távozni akar.

Borítókép: A Tócó-patak eső után