szalmonellafertőzés

2019.09.25. 14:39

Több mint negyven gyereket hazaengedtek a debreceni kórházakból

A szalmonellafertőzésben megbetegedett hajdúsámsoni iskolások közül egyre többen hagyhatják el a debreceni gyermekklinikát és a Kenézy egyetemi kórházat – közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

M. Tóth Ildikó tájékoztatása szerint a baktérium okozta tünetek miatt az elmúlt hat napban több mint 80 beteg érkezett a két intézménybe. Hétfő óta több mint negyvenen térhettek haza és csökkenő tendenciát mutat az új betegek száma is: hétfőn hat, kedden pedig négy gyermeket vettek fel.

A kórházi ellátás alatt állók közül senki sincs súlyos, életveszélyes állapotban – jelezte a sajtófőnök.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte korábban a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

MTI

Korábbi cikkeink a témában:

Bezárták a sámsoni iskola konyháját

Rendkívüli szülői értekezlet, folyamatos fertőtlenítés a sámsoni iskolában

Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését

Hatvan gyereket kezelnek szalmonella-gyanúval

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában