Új Nap – Új Remények

2019.10.03. 14:03

Adománygyűjtő séta indul szombat hajnalban Debrecenben

Szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen csatlakozna a Fény Felé Alapítvány jó ügyéhez.

Fotó: Fény Felé Alapítvány

A Fény Felé Alapítvány hajnali sétára várja minden bátor, kihívásokat kedvelő ismerősét és támogatóját, aki szombat hajnalban – ahelyett hogy másik oldalára fordul meleg ágyikójában – elkíséri Berziné Járomi Mónika adománygyűjtő követet, (világ-, Európa- és Paralimpiai bajnok, ötszörös világcsúcstartó úszó) a Debreceni Nagytemplomtól a Nagyerdei Stadionig.

A jó ügy nagykövete
Fotó: Fény Felé Alapítvány

Az esemény célja, hogy Zsolti és tizenegy társa számára megépülhessen a Fény Felé Kincsesláda Ház Debrecenben, a Deák Ferenc utca 6. szám alatt, és a fogyatékkal élő fiatalok megkezdhessék önálló életüket – írja közleményében a Fény Felé Alapítvány.

A Fény Felé Alapítvány húsz éve munkálkodik azon, hogy a hazai fogyatékkal élők számára helyet teremtsen olyan kiscsoportos lakóotthonokban, ahol kis segítséggel önálló életet élhetnek, munkát vállalhatnak, és ezáltal jövedelemhez juthatnak, amelyet saját ellátásukra tudnak fordítani.

A Fény Felé lakóotthon mellett Debrecenben, a Deák Ferenc utca 6. szám alatt már épül a Kincsesláda Ház, ahol hamarosan megkezdi működését egy szociális intézmény, amely tizenkét fogyatékkal élő fiatalnak biztosít támogatott lakhatást. A sétán minden regisztrált résztvevő egy darab „téglajegyet” kap ajándékba. A kis levendula zsákocskát az alapítvány napközis ellátottjai készítették bizonyítékul, hogy nemcsak kapni, hanem adni is tudnak.

Az „Új Nap – Új Remények” egy új közösségi adománygyűjtő esemény, melynek központi eleme egy éjszaka végén induló és napfelkeltekor véget érő közös séta. A hajnali séta fő résztvevői olyan adománygyűjtő követek, akik az eseményen való részvételükkel egy-egy általuk választott jó ügy javára gyűjtenek adományokat saját ismeretségi körükben.

Az esemény koncepciója, szellemisége két gondolat köré épül: az éjszakát követő hajnal, napfelkelte, amely a jövőbe vetett reményt, optimizmust jelképezi, valamint a közös séta, amely az egyének és szervezetek közötti együttműködést mintázza.

A hajnali séta tervezett dátuma 2019. október 5. (szombat). Helyszínei: Budapest, Székesfehérvár, Eger, Debrecen Veszprém és Pécs. A debreceni séta tervezett útvonala a Nagytemplomtól a Nagyerdei Stadionig húzódik. A tervezett indulási időpont 5 óra 30 perc, a napfelkelte időpontja 6 óra 48 perc, a program napfelkelte után egy közös reggelivel zárul.

Regisztrálni péntek 21 óráig a [email protected] e-mail címen lehet.

Borítókép: Már épül a Kincsesláda Ház

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában