egyedülálló kutatási program

2019.11.07. 14:33

„Az élet a vasért és az oxigénért való küzdelem!”

A szakmai rendezvényen 10 előadás hangzik el és 22 posztert vitatnak meg a résztvevők.

Fotó: Nagy Dóra

Hatékonyabb diagnosztikai módszereket és gyógyító eljárásokat eredményezhet Debreceni Egyetem egyedülálló kutatási programja, az Ironheart – hangzott el a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón. Az Ironheart, az az a Szív- és Érkutatási Kiválóságközpont célja, hogy új laboratóriumi módszereket és kardiovaszkuláris gyógyszerjelölteket vezessenek be a klinikai gyakorlatba. A csütörtöki konferencián elsősorban a harmadik év eredményeit mutatták be. Az intézmény egyedülálló kutatási programja 2016-ban kezdődött és 2020. december 31-ig tart.

Megoldást kínál

Csernoch Lászlótól, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettesétől a sajtótájékoztatón megtudtuk, a fejlődő világunkban a szív – és érrendszeri betegségek, a rákos megbetegedések mellett a vezető halál ok. – Ez nagyban köszönhető a társadalom mozgásformáinak, illetve a táplálkozási szokásoknak. Minden olyan kutatás, ami az ezzel kapcsolatos problémákat orvosolja és vizsgálja, s esetleg megoldást kínál, az a nemzetközi és természetesen a hazai kutatások élvonalába tartozik – mondta el, beszéde végén pedig megköszönte a fáradságos munkát a 11 összeállt csapatnak, valamint mindazoknak, akik dolgoznak a megoldásokon.

Van remény

Prof. Dr. Balla György beszédében úgy fogalmazott, hogy az élet a vasért és az oxigénért való küzdelem, s a csapat azon dolgozik, hogy ez a küzdelem az ember számára előnyösen végződjön. Hozzátette, az 1,2 milliárd forintos pályázati finanszírozás új gyógyszerek és diagnosztikai eljárások fejlesztését is lehetővé teszi.

– Amikor egy fertőzést kapunk akkor a szervezet elhívja a baktérium elől a vasat, és ezt eldugja, hogy meggyógyuljunk – mutatott rá a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, a program vezetője. A tizenegy kutatócsoportban mintegy 130 szakember vesz részt.

– A mai világban csak a sikerekről beszélünk, de ennek a csapatnak a sikertelenség ad erőt, hiszen azért kutatnak, hogy azt megoldják – fogalmazott dr. Balla György. Majd kifejtette, hogy a konferencián reméli, sok kérdésre kapnak választ, s még több fog születni. – Van remény, hogy mind a magas vérnyomásban, mind aritmiában, szívelégtelenségben, érelmeszesedésben, valamint koraszülött kérdésekben választ találjunk, hiszen a tudomány arról is szól, ami nincs megoldva – hangsúlyozta az igazgató.

Nagy Dóra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában