Kossuth Kör, tüntetés, sortűz, forradalmi bizottmány, ellenállás, megtorlás

A Kossuth Kör 1956 nyarának elején alakult meg Debrecenben, (szellemi vezetője Für Lajos egyetemi tanársegéd volt) de a poznani események után betiltották, majd engedélyezték. A Kör első és utolsó vitája 1948 óta az első nyilvános politikai fórum volt Debrecenben. Munkások, értelmiségiek, egyetemi hallgatók töltötték meg a Régi Vármegyeháza nagytermét. Éles, rendszerellenes felszólalások hangzottak el. A Néplap hatalmas cikkben számolt be a vitáról, és túlzás nélkül mondhatjuk, forradalmasította a várost, a közvéleményt. 2016-ban megjelent Filep Tibor Március leheletű október – Az 1956-os forradalom előzményei Debrecenben című könyve a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyveket, az elhangzott hozzászólásokat is közölte. A megyei pártbizottság 1957-ben elemezte a forradalmi eseményeket, úgy ítélték meg, hogy a vitafórum az ellenforradalom nyitánya volt.

A MEFESZ október 16-án alakult meg Szegeden, és elfogadták a 16 pontból álló politikai programot. Debrecenben a szegedi MEFESZ küldötteinek a kezdeményezésére 22-én délután, majd este lényegében megalakultak a MEFESZ debreceni szervezetei. Egy Pestről érkezett telefonértesítés hatására 22-én már megkezdődött a másnapra tervezett tüntetés szervezése. A 23-i nap eseményeiről írtak számos tévedést tartalmaztak, a pontokat 9-10 óra között fogalmazták a Kossuth Egyetemen fiatal tanársegédek és hallgatók. 10 óra tájban már az egyetem elé érkeztek az DATE és az Orvostudományi Egyetem diákjai is. Miután felolvasták a frissen megfogalmazott debreceni 20 pontot, úgy határoztak, hogy a megyei pártbizottság elé vonulnak, és követelik, hogy a megyei lap, a Néplap rendkívüli kiadásában hozza nyilvánosságra az egyetemisták követeléseit. A városi és megyei kommunista vezetők rövid vita után elfogadták a javaslatot, és azonnal megkezdődött a követelések különkiadás nyomtatása a Bajcsy-Zsilinszky utcai nyomdában, (Noha AVH-s katonák ott voltak a Perényi utcai pártszékház alagsorában, és a parancsnok Simon AVH-s őrnagy lövetni akart!)

Ekkortájt csatlakoztak a tüntetéshez a középiskolás fiatalok és a polgárok. A diákság vezetői úgy határoztak, csatlakozásra hívják a munkásokat. Az ekkor már többezres tömeg három részre oszlott. A tüntetők nagy része a MÁV Járműjavítóhoz ment, a kapuk zárva voltak, de megfújták a gyárkürtöt, és a munkások kiáramlottak a kapu elé, s együtt indultak a fiatalokkal a belváros felé. Itt verték le az egyik épület homlokzatáról a vörös csillagot. A másik csoport a Nyugati utcára a Magyar Gördülőcsapágy Művekhez vonult, ahol éppen munkásgyűlést tartottak, és azonnal a csatlakozás mellett döntöttek, egységesen elindultak a városközpont felé. A mozgásba lendült tömeg harmadik része visszament az egyetemre, hogy előkészítse a tervezett politikai nagygyűlést.

Nem értem, miért, a forradalmi bizottmány megalakulásáról alig esik szó mostanában Debrecenben, pedig az a forradalom helyi hatalomátvételét, a debreceni forradalmi megmozdulások győztes csatáját jelentette. Diadal volt, és érthetetlen, hogy miért nem említik meg a demokratikus úton megválasztott forradalmi vezetők nevét, például Für Lajos, Dede László, Csorba László, Nagy Gábor, Vas Imre stb. S vajon miért nem esik szó a bizottmány elfogadott és a reggeli órákban a Néplapban közzétett programjáról?

A vidéki eseményekről

A megye minden városában, falvaiban létrejöttek a forradalom közhatalmi szervezetei. Nem tudom, miért hallgatják el újabban, hogy a megyei lakosság élelmiszerszállítmányokat indított Budapestre. Arról is szólni kellett volna, hogy október 27-től kezdve egyetemisták, katonák és munkások teherautókkal indultak a falvakba, ismertették a debreceni eseményeket, mindenütt voltak felvonulások, és megválasztották a települések forradalmi szervezeteinek vezetőit, amelyek döntéseket hoztak. Megszervezték a nemzetőrséget, saját helyi programot fogalmaztak meg.

A megtorlásról röviden.

A három nagy per helyett helyesebb több vádlottas pereket mondani, ugyanis a forradalmi vezetőket, munkástanács-vezetőket – Vass Imre, Dede Lászó, Mensáros László, Szávai (Szovik Endre), Mervó Zoltán, Krasznai Barnabás stb. – külön perekben ítélték el, Összesen 98 embert ítéltek börtönbüntetésre, közel 70-et internáltak és több száz embert. a munkástanácsok vezetőit börtönbe zárták, internálták, fegyelmivel elbocsátották. Sokakat megvertek. A forradalom aktív résztvevői életük végéig másodrendű állampolgárként élték életüket, s még nem említettük az egyetemi, főiskolai fegyelmi eljárásokat.

Debrecenben a helyi vezetők közül senkit sem ítéltek halálra, de a város két szülöttét az országos eseményekben való részvételért kivégezték. Szilágyi Józsefet, aki Nagy Imre titkára volt, és Iván Kovács Lászlót, a Corvin köz első parancsnokát.

A november 4-i szovjet támadással kapcsolatban helyesen jegyzik meg, hogy a városban magyar katonai ellenállás nem volt. De a Kossuth-laktanyát körbezárták a támadó szovjet tankok. Hosszú ideig lőtték tankágyúkkal, gépfegyverekkel, és ott négy magyar katona hősi halált halt. A sebesültek száma megközelítette a húszat. A Postapalotára tankágyuk tüze zúdult, előkerültek a már szétlőtt épület fotói.

Meg kell említenem, hogy a posta egyik dolgozója, Guthi József a szovjet fegyverek áldozata lett. Fehér zászlót lobogtatott. jelezni akarta, hogy itt már nincsenek katonák, viszont lángra lobbant az udvaron lévő benzinkút. Géppisztolysorozat terítette le. Emlékét titkolták. A helyi és a kádári propaganda éveken át sulykolta, hogy magyar katonák lőttek a szabadságot újra elhozó tankokra! Sajnálatos, hogy amikor nagy vita után emléktáblát helyeztek el 2016-ban a Postapalota falára, arra nem írták rá a posta mártírjának a nevét!

Az áldozatokra nevük említésével is emlékezni illene. A megtorlást nem szabad lenne bagatellizálni, például egy szó sem esett a munkástanácsokról, a decemberi sztrájkokról pedig a munkások voltak azok, akik még decemberben is picinyke fényt gyújtottak a sötétségbe hajló Európában. Egy adott kor történelmét az emberek formálják. Meg kell említenem azt, hogy az 1956-os Kossuth utcai két halálos áldozat emléktáblája, a kopjafa mellett a POFOSZ kialakított egy szép ’56-os parcellát, a debreceni áldozatok, valamint a megtorlás során kivégzett debreceni származású mártírok emlékére. A történelmet emberek élik meg, formálják meg. Tetteik mellett emlékük addig él, amíg tudjuk, kik voltak, mi volt a nevük, és mit tettek.

Végezetül. Közismert ma már, hogy 1956. október 23-án időrendben Debrecenben dördült el az első sortűz. De arról nem esik szó, hogy ennek tulajdonképpen az a történelmi jelentősége, hogy fegyvertelen tömegbe lőttek a hatalom ÁVH-s katonái. Ugyanis a kádári hatalom és pártirodalom éveken keresztül az hangoztatta, bizonygatta, hogy a felvonulók nyitottak tüzet Budapest több pontján és vidéken, a karhatalom önvédelemből a munkáshatalom védelmében lőtt. Az 1956-os Magyar Forradalom Hajdú Bihari Kutató Csoportjának tagjai – Valuch Tibor, Filep Tibor – találtak arra bizonyítékokat, hogy az esti órákban eldördülő lövéseket az ÁVH katonái adták le, a tüntetők fegyvertelenek voltak. Ezt a tényt éppen egy Debrecenben rendezett konferencián jelentette be M. Kiss Sándor történész, s vált közismertté az 1956-os szakirodalomban, történetírásban.

Az, hogy Debrecennek milyen jelentős vagy nem jelentős politikai szerepe volt a forradalomban, felesleges lenne más városok forradalmi mozgalmaival összevetni. Szegednek, Győrnek, Miskolcnak, Diósgyőrnek mindenesetre nagyobb volt. A Debreceni Forradalmi Bizottmány viszont fontos 4 pontos programmal indult a forradalom második hetében a Nagy Imre-kormányhoz Budapestre, követelve többek között a Varsói Szerződésből való kilépést, és mindvégig – ez a katonák érdeme – megőrizte a forradalom renoméját és nyugalmát. Több figyelmet érdemelne a november 4. utáni kormánnyal való szembenállás, a decemberi átütő erejű sztrájk.

Filep Tibor