Szabó Károly még egy mély kútból is visszatért

Vannak emberek, akik átélnek olyan helyzeteket, amikor veszélyben van az életük. Akinek sikerül ép bőrrel megúsznia, az általában hálát ad Istennek, az őrangyalának, a jó sorsnak, vagy a szerencsének. Ki-ki meggyőződése és hite szerint. Egy biztos, az ilyen eseteket senki nem felejti el, bármeddig él is. A csökmői Szabó Károly márciusban lesz 89 éves, és mint mondja, ötször volt életveszélyben. Egyszer gyerekkorában az eperfáról esett le, kétszer ifjan motorbalesete volt, majd idősebb korában elütötték, de a legemlékezetesebb, amikor egy kút mélyére zuhant.

Mintha föld nyelte volna el

Szabó Károly élete nagy részét Budapesten töltötte, csak időskorára tért vissza a szülőfalujába. Sok balesetet, nehéz élethelyzetet átélt hosszú élete során, de van egy mindenekfölött álló esete, ami 1961-ben történt. Az akkor 30 éves fiatalember egy gyárban dolgozott, mellette méhészkedett. Éppen Csömörön voltak a méhei az akáctermelés idején, amikor egy munkatársa révén lehetőséget kapott, hogy elvigye a kis szorgosokat a Börzsönybe. Az említett kolléga édesapjának volt ott egy nyaralója. Egy barátját kérte meg, hogy munka után, este 9 óra tájban segítsen neki elszállítani a méheket Csömörről Börzsönyligetre. Éjféltájban érkeztek meg a hegyen lévő nyaralóba, telehold idején. Az ismeretlen telken csak a közvilágítás, a holdvilág és egy öngyújtó szolgáltatta a világosságot. A két fiatalember nézelődni kezdett, hátha találnak valamit, amit alátehetnek a kaptárnak, amikor történetünk hőse egyszer csak eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Mint utólag kiderült, valóban ez történt, mivel 22 méter mélységbe zuhant akkor. Senki sem szólt ugyanis nekik, hogy a nyaraló udvarán van egy használaton kívüli, befedetlen, káva nélküli kút.

A lélekjelenléte segítette ki

Szabó Károlyra mindig is jellemző volt, hogy a lélekjelenlétét olyan esetekben is sikerült megőriznie, amikor a legtöbben pánikba esnének. Ekkor is hamar felmérte a helyzetét. Nagy előnye volt, hogy gyerekkorában apró termete miatt mindig őt küldték le az ásott kútjukba, amikor beleszakadt a vödör. Tudta tehát, hogy milyen egy kút belseje. Szerencséjére pár méternyi víz is volt a mélyben, s mivel úszni tudott, feljött a felszínre. Hegyvidék lévén, kövekből volt kirakva a kút oldala, amit a két kezét széttárva tapogatott ki. A cipőjét ledobta, mert mezítláb könnyebben tudott kapaszkodni a köveken. A hátát megvetette, és gondolkodni kezdett. Közben a barátja kétségbe esetten kereste. Amikor meghallotta lentről a hangot, azt sem tudta, mitévő legyen. De a kútból jött az utasítás. Szabó Károly ugyanis emlékezett, hogy látott ott egy faoszlopot a közelben. Kérte hát a társát, hogy azt nyújtsa le neki, mivel ő már addigra felaraszolt, ameddig csak tudott. Első sokkjából feleszmélve, azt is észrevette, hogy az öngyújtó mindvégig a kezében maradt, és hihetetlen módon még működött is. Mondta a barátjának, hogy óvatosan tartsa a rudat, nehogy ő is beleessen. A kút fenn tölcsérhez hasonlított, így meg tudta vetni magát a segítségnyújtó is. Nagy nehezen, hosszas küszködés után, hajnalban ért a felszínre a szerencsétlenül járt férfi, cipő és sapka nélkül, mert azok lenn maradtak a kútban. Ám, ami a legfontosabb, sértetlenül. Mindössze a két kisujját ütötte meg. Ezek után a barátok reggelre még dolgozni is bementek a gyárba, ahol a többiek mit sem sejtettek arról, milyen stresszes órák állnak a hátuk mögött.

Karcsi bácsi elmondta, hogy az öngyújtót megtartotta kabalának. Amikor pedig később elvitte oda a családját, hogy megmutassa honnan menekült meg, a felesége rosszul lett. A nyaraló tulajdonosát, egy kispesti plébánost, nagyon bántotta a lelkiismeret, hogy nem figyelmeztette a látogatókat a veszélyes kútra. Ő valószínűleg a jó Istennek adott hálát, hogy nem halállal vagy súlyos sérüléssel végződött ez a sztori. Mások, akik hallottak róla, azt mondták, Szabó Károlynak nagyon éber az őrangyala. Ezt később is többször megtapasztalta. S bár sok-sok mesélni valója gyűlt össze a közel kilencven éven keresztül, ő mégis ezt a kutas históriát tartja a legjelentősebbnek, hiszen ezt a legtöbb ember nem élte volna túl.

Kiss Andrea