Hagyományok és babonák egész sora kötődik az eljegyzéshez

Hozzám jössz feleségül? Három rövid szó ugyan, de talán az egyik legmaradandóbb kérdés egy lány életében. A tökéletes pillanat, amit egy férfi okozhat választottjának, főleg így Valentin-napon. Az eljegyzés lényege, hogy a pár ország-világ előtt felvállalja: komolyak egymás iránti szándékaik, együtt tervezik életüket, egyfajta kölcsönös megállapodás, amelyben kifejezésre jut a házasságkötés szándéka.

– Egyes helyeken az eljegyzés nagyobb jelentőségű is volt, mint az esküvő. Úgy értelmezték, mint két család magánjellegű szerződéskötését. A kézfogás és az ebből eredő kézfogó elnevezés ennek a szerződésnek a megpecsételését jelképezi. Ez eredetileg pénzbeli juttatással is járt, amelyet a vőlegény családja fizetett a menyasszonynak, innen is ered az eladósorba kerülés kifejezése is. A pénzt idővel felváltotta a tárgyi adomány, a vőlegény a szövetség megerősítése érdekében arany-, ezüsttárgyakat adhatott, gyakran karkötőt vagy gyűrűt – vezetett vissza a múltbéli eljegyzési szokásokhoz Marinka Melinda az MTA–DE Néprajzi Kutatócsoport tudományos munkatársa. Kiemelte: az eljegyzés kölcsönös fogadalomtétel, amelyet a felek írásban és szóban is megtehettek. A megállapodást valamilyen értékkel megerősítették, adott esetben ez volt a jel, régebbi magyar kifejezés szerint a jegy, amelyből ered az eljegyzés elnevezés.

Dédmamáink, nagymamáink, sőt még anyukáink sem nagyon „ismerték” az eljegyzési gyűrűt. Ők már a jegygyűrűért álltak sorba az ékszerésznél.

– Főúri körökben a 15. századig elsősorban csak a menyasszony kapott gyűrűt, ezt követően már találunk feljegyzéseket a vőlegény gyűrűjére vonatkozóan. A mindkét fél számára adományozott gyűrű tehát Európában a 16. században terjedt el. A 16–17. században a főúri családoknál a több generáción keresztül örökölt gyűrű adományozása volt divat, később az új gyűrű készíttetését preferálták inkább. A paraszti társadalomban ez a jegyajándék hosszú időn keresztül jegykendő vagy jegyruha volt, majd a 19. századtól kezd el itt is terjedni a gyűrű ajándékozása, de nem válik általánossá, majd csak a 20. század folyamán – fogalmazott Melinda, hangsúlyozva: ma már az eljegyzésről másként vélekedünk, s a házasságkötés életkori behatárolása is eltolódik.

Az eljegyzés elköteleződést jelentett, a népi kultúrából pedig ismerünk olyan szokást, amely az eladósorba került lányok megszégyenítésével járt, ha nem keltek el.

– Farsangi időszak végén a pártában maradt lányokat vénlánycsúfolókkal szégyenítették meg, ezt elkerülendően mindenképp fontos volt a megházasodás elérése egy-egy faluközösségen belül – tudtuk meg Marinka Melindától.

Kikérni, vagy mégsem?

Vannak, akik úgy gondolják, hogy 10-20 éves együttélés után házasodnak össze, de még ekkor is fontosnak tartják az apától való kikérést. Vannak, akik pedig nem tulajdonítanak ennek nagyobb jelentőséget. – Az egyéni indíttatástól nagymértékben függ a hagyományok betartása. Olyan esetet is láthatunk, amikor a fiú eljegyzi a lányt egy romantikus séta, kirándulás vagy vacsora alkalmával, majd ezt követően együtt mennek a családhoz bejelenteni, illetve esetlegesen az apa áldását kérni a frigyre. A magyar hagyományban a lánykérés célja volt a lány házasságra való hajlandóságának felderítése és a lányos ház, család megtekintése. A házasulandó férfi és szülei képviseletében, esetleg velük együtt is, többen mehettek kérők – ismertette a néprajzkutató.

Nagy Dóra

Jegygyűrűs babonák

Mint ismerjük, a gyűrű a véget nem érő házastársi hűséget jelképezi, viszont a jegygyűrű viselésének elterjedésével hiedelem is kapcsolódott hozzá.

– Talán napjainkig is fennmaradó elgondolás, miszerint más nem húzhatja le a menyasszony ujjáról a gyűrűt, és ha már ő maga le is húzta, az más ujjára nem kerülhet. Sőt a gyűrű kölcsönadása elviszi a szerencséjüket. A menyasszony gyűrűje ugyanakkor a jövőre utaló hiedelmekben is él, mivel a karikagyűrű segítségével megjósolhatjuk a születendő gyermekek nemét – avatta be a gyűrűhöz kapcsolódó babonákba a Naplót Marinka Melinda.