Szomorú mementó

Balmazújvárosnak is volt egy gettónak kijelölt, magas deszkapalánkkal elkerített része. 1944 tavaszán átmenetileg ide száműzték a zsidónak minősített helyi, tiszacsegei és egyeki szerencsétlen, ártatlan embereket, hogy aztán az egykori nagy falu főutcáján csendőrökkel a vasútra kísérve végállomásuk valamelyik koncentrációs tábor legyen. Nem sokkal később aztán másmilyen táborok felé robogott innen a vonat, a környékről úgyszintén Balmazújvárosba összegyűjtött, majd „egy kis robotra” a Szovjetunióba deportált emberek sokaságával. Rájuk nemrég emlékeztünk városunkban.

A helyi gettónak kijelölt terület a település ma is mély fekvésű, egykor mocsaras részén volt. Ide nyúlott a mi ősi ingatlanunk hátsó kertje is, aminek kerítését így a gettó mintegy két méter magas palánkja adta. A régi-régi telekkönyvi bejegyzés szerint telkünk jelentős része is mocsárként van megjelölve. Kisgyerekként, 1952–53-ban én még láttam a deszkapalánk megmaradt részeit. Emlékszem rá, hogy apám és később a gettó helyén lakó szomszéd is bontott le a deszkákból. Mi az udvarunk rozoga kéménykerítésének kijavítására használtuk fel azokat.

Az egykori palánk oszlopai maradtak meg legtovább a helyükön, mígnem nagy részük kirohadt. Több évtizede már annak, hogy nekiláttam tűzrevalónak felhasogatni, felaprítani ezeket az akácfa oszlopokat. Már a legutolsót is kettéhasítottam, amikor valamiféle belső késztetést éreztem arra, hogy mementóként, ebbéli mivoltában meghagyjam.

Csige József László, Balmazújváros

Borítókép: Emléktábla Balmazújvárosban