A sakál lassan hazánkat is meghódítja

Hajdú-Bihar megyében a 2018/2019-es vadászati évben 193 aranysakált lőttek ki az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai szerint. Miközben a sakálállomány valószínűleg nálunk is nő, vadászoktól úgy tudjuk, kóbor kutyákkal is keveredhettek a sakálok.

– Vadon élő állatok valóban keveredhetnek közel rokon háziállatokkal. Ez az aranysakál és kóbor kutyák esetén sem kizárható, bár kicsi az esélye. Ugyanakkor ránézésre nem lehet megmondani, hogy ilyen hibridet látunk, ezt csak genetikai vizsgálattal lehet biztosan igazolni. Az sem perdöntő, ha nagyobb termetű sakált lát valaki, mert a kanok akár 15 kilogrammosra is nőhetnek. Meg kell jegyezni, ha vadon élő állat háziállattal keveredik, előbbi tulajdonságai vélhetően dominánsabbak lesznek az utódnál, külsőre is sokkal inkább a vadon élőre fog hasonlítani a hibrid – magyarázta érdeklődésünkre dr. Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vezetője.

Újra megjelent

Elmondta, a keveredésre jó példa a vadmacska: az egyébként védett faj hazai állománya mára 80 százalékban vadmacska-házimacska hibridekből áll. Ezek az egyedek szaporodóképesek – tekintve a két faj közeli rokonságát. Az 1993. évi természetvédelmi szabályozás alapján a hibrid egyed is védett, ha az egyik szülője az, mint ahogy a vadmacska esetében, amely jelenleg is természetvédelmi oltalom alatt áll. Mindez azért probléma, mert fontos lenne, hogy a vadmacskák genetikai tisztaságát megőrizzük. Ugyanakkor a kóbor háziállatok kilövése szigorúan szabályozott, e téren eléggé meg van kötve a vadgazdálkodók keze – jegyezte meg a tanszékvezető.

– Az aranysakál szerepel a magyar Vörös Könyvben (1989), mint ami egyszer már eltűnt, sőt kipusztult hazánkból. Az 1990-es évek második felétől indult egy áttörés, amikor egyre-másra jelentek meg újra példányok, elsősorban Délnyugat-Magyarországon, majd a Dunántúl egyre nagyobb területén.

„Mára csaknem mindenütt jelen van a faj, még az Északi-középhegységben is felbukkant.”

Egyszerűen új élőhelyet használ ki; természetes ellenség híján, kiváló alkalmazkodóképességével szinte expanziósan terjeszkedik. Bőven talál táplálékot: rágcsálókat, madarakat, apróvadat, azaz fácánt, mezei nyulat, őzgidát, vaddisznó malacait, süldőket. A nádas, sásos, zsombékos, sűrű bokros területek pedig nagyon jó búvóhelyet jelentenek számára – fejtette ki Juhász Lajos az állomány jelenlegi helyzete kapcsán. Hozzátette: a legtöbb aranysakál a Dél-Dunántúlon, Baranya, Somogy és Tolna megyében él. Somogyban egy vadász eddig egyedül több száz példányt ejtett el, ami igen nagyszámú populációt feltételez.

Mi is segítjük

„Terjedéséhez mi, emberek is hozzájárulunk, mégpedig az illegális hulladéklerakással, nem megfelelően kezelt dögkutakkal. Az aranysakál ugyanis nem veti meg a dögöt, így amellett, hogy az állati tetemeket elfogyasztja, a szemetünkben talált szerves maradék is táplálék lehet számára”

– mutatott rá. – A sakál­állomány táplálékkínálatát az afrikai sertéspestis következménye is növelheti: az ország egyes régióiban az elhullott vaddisznótetemek bizonyosan további táplálékot is jelenthettek.

– Szívesen fogja meg az apró rágcsálókat, legnagyobb számban a mezei pockot, ezzel problémát nem okoz. De a mezei nyulak, fácán, más földön fészkelő védett madarak állományának csökkenése a megnövekedett aranysakálok számlájára is írható egyes területeken. Bár nem olyan merész, mint a róka, előfordulhat, hogy települések külső részein lévő portákon, állattartó telepeken beoson a baromfiudvarba, és onnan zsákmányt szerez, akár napos bárányt, vagy ennél nagyobb háziállat fiatal utódát elviheti. A Balkánon, ahol régóta elterjedt, a baromfiudvarok látogatása rendszeresen előfordul – részletezte a szakember. – Kérdéses a szintén földön fészkelő túzok és a sakál viszonya: előbbi kiemelten védett fajunk, s a néhány héttel ezelőtti számlálás több mint 2 ezer egyedet mutat országos szinten, ami gyarapodás a korábbi 1300-1400-as populáció­hoz képest. Ezért talán még nem akkora a probléma, mint sejtettük – jegyezte meg.

Van még tere

– Vadászatára nincs semmilyen korlátozás. Hazánkban még az északi-északkeleti országrészen találhat magának további életteret.

„Azt szoktuk mondani, ahol farkas van, ott nincs sakál, és ahol sakál van, ott kevés a róka.”

Ezek ugyanis versengenek az élőhelyért és a táplálékért, és az erősebb ki- vagy legalábbis visszaszorítja a gyengébbet. Nálunk az aranysakálnak csak a farkas lehetne a természetes ellensége, ezért a Zempléni-hegységben, az Aggteleki-karszton vagy a Bükkben – ahol újra megjelentek a farkasok –, valószínűleg nem lesz tartósan jelen. Úgy vélem, az Alföld északi részén van még esély a populáció növekedésére, vagy akár az Északi-középhegység déli előterében; a Mátraalján, Bükkalján. A Dunántúlon már elég jelentős populációi vannak, két évtizede állandósult, gyökeret vert állományok, sok egyeddel. A legtöbb Somogy, Tolna, Baranya megyékben; hogy ott meddig nőhet a számuk, nehéz megjósolni. Itt, az Alföldön még növekedhet a sakálok állománya, főként az összefüggő nádasok, halastavak környékén, melyek jó búvóhelyet jelentenek számára – összegzett Juhász Lajos.

Az embereket elkerüli

A szakember felidézett egy néhány hete Magyarországon történt szokatlan esetet, amikor egy aranysakál vadászat során megölt egy magyar vizslát. Torkon ragadta, ahogyan a ragadozóknál szokás, és olyan súlyosan megsebesítette, hogy a kutya elpusztult.

– Az aranysakál méretben a farkas és a róka között van, a vizslánál nagyobb, erőteljesebb, így végezhetett a kutyával. De ez a viselkedés nem jellemző rá. Váratlan volt a támadása, valószínűleg meglapult, a kutya kiszagolta, a sakál pedig védekezett – adott magyarázatot Juhász Lajos.

Azt is elmondta, bár alapvetően félénk állat, viselkedése függ attól, milyen környezetben él. Többnyire éjjel aktív faj, ahol előfordul, a sajátos üvöltése felveri e terület csendjét. Ahol nem háborgatják, ott akár nappal is szem elé kerül, és kevésbé óvatos. – Én magam láttam néhány éve a Duna-deltában, ahogy a bozótból előjött, és tőlünk, emberektől 15 méterre kényelmesen sétált tova – tette hozzá a tanszékvezető.

Hangsúlyozta:

az emberre nem veszélyes, fél tőlünk, kerül minket!

Mivel érzékszervei nagyon jók, messziről észreveszi, ha közeledünk, ráadásul főként éjjel aktív; nagyon kicsi a valószínűsége, hogy valahol belefutunk. Itt, megyénkben esetleg a Hortobágy területén, bokros, nádas részeken, az Erdőspusztákon találkozhatunk vele, felriaszthatjuk rejtekéből. Ilyenkor ne tegyünk semmit, csak várjuk meg, míg elmenekül! Ne engedjük utána a kutyánkat, mert könnyen lehet, hogy kedvencünk jár rosszul!

Szőke Tímea