Debrecen mint kulturális ökoszisztéma

A kálvinista Róma, cívisváros, a szabadság fővárosa. Megannyi, méltán kiérdemelt jelzővel büszkélkedhet Debrecen városa. Hogy miben különbözik hazánk többi településétől Hajdú-Bihar megyeszékhelye? Gyöngy Péter művelődésszervező a Naplónak adott interjújában városunk sajátosságairól, egyediségéről beszélt.

Ön szerint melyek a cívisváros legkiemelkedőbb értékei?

Debrecen legnagyobb kulturális értéke saját műveltségének egysége. Debrecen mint kulturális ökoszisztéma sajátos, parasztpolgári létéből adódóan soha nem szakadt el sem saját földjétől, sem régiója kulturális, gazdasági és természeti vérkeringésétől. Ez az egyedülálló minőség a cívisváros, a magyar mezővárosnak valami különös helyi alakulata szükségképpen alakult ki.

„Debrecen saját életében fel tudta vonultatni azt a teljességet, ami hosszú távon nélkülözhetetlen a város életben maradásához és fejlődéséhez.”

Mindezt úgy, hogy életben, mozgásban tartásához környezetével cselekvő, kölcsönös, önfenntartó és nem egyoldalú, parazita-elszívó viszonyban állt. A mai, válságos időkben ezt a képességet újra felfedezzük, egyre nagyobb értéknek tekintjük.

A mezővárosok közül miben kiemelkedő Debrecen?

Debrecent a magyar mezővárosok közül az teszi leginkább különlegessé, hogy hogy úgy tudta jelentős vásártartó, kultúrateremtő- és megtartó, iskolavárosi szerepkörét évszázadokon át fenntartani, hogy közben a népi műveltség központjaként is szolgált. Megteremtette többek között a sajátos debreceni kerámiát, a gyöngyös-bogláros pártát, a debreceni cseréppipát, a debreceni kisbundát és cifraszűrt. A magyar mezőváros lényegi ismérve, hogy a magyar értékek őrzőjeként a népi műveltség és a nemzeti értékek egysége, ökológiája valósul meg benne. Így nem lehet tehát szembeállítani a népit az urbánussal, hiszen modellértékű történeti képződményünk, a mezőváros debreceni változata a cívisváros ötvözi a két minőséget. Bár ma Debrecent tekintjük a cívisvárosnak, sok magyar mezőváros tartotta magát annak, erről a Magyar Néprajzi Lexikonban leírtak is tanúskodnak. Jelentős cívisváros volt Nagykőrös, Kecskemét és Hódmezővásárhely, de ide sorolható tágabb értelemben minden jelentősebb mezővárosunk, mely a cívisség fentebbi kritériumainak megfelelt.

Miként vált cívisváros a fenntartható városi lét alternatív modelljévé?

Mára a fenntartható fejlődés eszméje is jelentős változáson ment át, és egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi és regionális önfenntartó rendszerek. Paradigmaváltásról beszélünk, a globalizált világ, benne a magyar társadalommal, s benne a mi helyi-városi társadalmunk is szembesült az állandósuló erőforrás-válsággal, így felértékelődnek az optimalizált erőforrás-igényű megoldások a jövőtervezésben és a társadalomfejlesztésben egyaránt. Az élhetőség-fenntarthatóság követelménye visszavezet a természetesség alapelvéhez, melyet bármennyire szerettünk volna, nem sikerült meghaladni a természeti lényegünk átalakítására tett szüntelen társadalmi kísérletek során.

Elmondható, hogy a kölcsönösség ebből a szempontból is kulcsa a jövőnek?

A cívis létnek is alapvető ismérve a saját környezetével kialakított szerves viszonyrendszer, mely nem az erőforrások egyirányú leszívására épül, hanem a hosszú távon is fenntartható kulturális-gazdasági ökoszisztémára.

„Ebben a viszonyrendszerben város és vidéke szimbiózisban él egymással, erre a berendezkedésre a leglátványosabb történelmi példát Debrecen és a Hortobágy kapcsolata szolgáltatja.”

A régi cívis példa ma is aktuálissá, élhetővé tehető, ha a jövő paradigmájaként kezeljük a fenntartható környezeti rendszerekben való gondolkodást. Létezik olyan sajátosan magyar szerves fejlődési minta, mely sok évszázada megvalósította a fenntarthatóság mindennapos gyakorlatát.

SZD