A határok újrarajzolása a megyét sem kímélte

A trianoni békeszerződés aláírása Debrecenre és térségére is nagy hatással volt. Az elcsatolt területek gazdasági és társadalmi értelemben is komoly károkat jelentettek. Az új határok meghúzásában több tényező játszott szerepet.

– Az első világháborúban a későbbi győztes antanthatalmak minden eszközt igyekeztek megragadni annak érdekében, hogy ellenfeleiket, a központi hatalmakat – köztük az Osztrák-Magyar Monarchiát – legyőzzék. Ennek a nemcsak katonai, hanem politikai küzdelemnek is része volt az, hogy Romániát maguk mellé állítsák, ami 1916-ban sikerült is. Az akkori román állam csak igen nagy területi ígéretek fejében volt hajlandó ezt megtenni, ezek az igények 1916-ban nyilvánosságra is kerültek a bukaresti szerződésben. Nekik ígérték a Bánát területét, a történelmi Erdélyt, a Partiumot, sőt, a Tiszántúl keleti sávját is. Nagyjából a Vásárosnamény-Debrecen-Hódmezővásárhely-Szeged vonalon húzódott volna a háború után Magyarország és Románia határa a szerződés szerint – beszélt a Napló kérésére Püski Levente egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Modernkori Magyar Történeti nem önálló Tanszékének professzora a több mint száz évvel ezelőtti történésekről.

Az úgynevezett előzetes megállapodás szerint Debrecen nem került volna Romániához, határváros lett volna.

Képlékeny határok

A másik olyan tényező, ami a régióra hatással volt, nem más, minthogy 1918-ban az antant vezetői részéről megszületett az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolására irányuló döntés.

– Az új elképzelés szerint a Monarchia helyét új államokkal kell betölteni, ezek a kis szövetséges államok lennének a legbiztosabb támaszai az új európai hatalmi rendnek a kelet-közép-európai térségben. Ez már előrevetítette azt, hogy Romániának lehetősége lesz arra, hogy a háborút követően érvényesítse a bukaresti szerződésben leírtakat – részletezte a professzor. Hozzátette: – Van egy harmadik része is a történetnek, ugyanis az, hogy ténylegesen hol húzzák meg a határvonalat, később dőlt el, 1919-ben. Ma már ismert a mechanizmus: 1919. január végén hívták össze Párizsban a békekonferenciát, mely eldöntötte a határkérdést – mondta Püski Levente.

A párizsi békekonferencián az, hogy Debrecen Románia része lesz-e, nem volt kérdés.

Bármennyire is voltak ilyen jellegű félelmek Magyarországon, hivatalosan ilyen igény nem fogalmazódott meg. Ami kérdés volt, az viszont az, hogy teljesítsék-e a román igényeket maximális mértékben, vagy sem.

– A francia diplomácia igyekezett a bukaresti szerződéshez minél közelebbi határvonalat meghúzni Románia javára, a másik oldalt az amerikai delegáció képviselte, amely úgy gondolta, hogy a partiumi területsávot elsősorban etnikai okokból kifolyólag nem célszerű Romániának átengedni. Ebből a vitából végül a francia álláspont győzedelmeskedett, a nagyvárosok: Szatmárnémeti, Nagyvárad, Arad Romániához kerültek. Bihar vármegyét kettészakították, de Hajdú vármegye és ezzel együtt Debrecen városa is Magyarországhoz tartozik továbbra is. Amikor 1920 januárjában a magyar állam képviselői megkapta a tervezett határ vonalát, az lényegében ezt az 1919 tavaszán kialakított koncepciót követte – ismertette az egyetemi tanár.

Gazdasági következmények

Debrecen számára az új határ kijelölésének egyértelműen negatív hatásai voltak.

Bár akkoriban voltak olyan hangok, melyek Nagyvárad elcsatolását úgy élték meg, hogy Debrecen vetélytárs nélkül marad, az újabb kutatások megállapították, hogy ez nem egészen így van, hiszen a városok korábban nem riválisai, inkább kiegészítői voltak egymásnak. A területvesztések azonban Debrecen számára gazdasági téren mindenképpen súlyosan hatottak.

– Debrecen ipara, gazdasága túlmutatott a város és Hajdú vármegye hatókörén. Nagyon sok ipari tevékenység esetén a határmegvonás következtében Debrecen piacokat veszített el Északkelet-Magyarországon, a partiumi térségben, sőt, Bihar vármegye esetében is. Korábban Érmelléken jelentős volt a szőlő- és bortermelés, az ehhez szükséges hordógyártás döntő részben Debrecenben összpontosult, ez elveszett. Debrecennek jelentős malomipara volt, ez 1920 után kapacitás-feleslegekkel küzdött, mert a határon túlról már nem lehetett Debrecenbe szállítani gabonát őrlésre, de a húsfeldolgozás és a mezőgazdasági gépgyártás is megsínylette a területvesztést – beszélt a gazdasági következményekről Püski Levente.

Menekültáradat

Nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok nem fenntarthatóak a határ újrarajzolása után. Ezen túlmenően egy fontos társadalmi következménnyel is számolni kellett: a román uralom kezébe került területekről igen jelentős, több százezres menekültáradat indult el Magyarország irányába.

– Debrecen városának szembe kellett néznie 1920 után a menekültkérdéssel. Az erdélyi térségből nagyon sok magyar jött át az anyaországba, róluk valamilyen formában gondoskodni kellett. A menekültkérdés egyrészt egy akkut, aktuális feladatot jelentett, segélyekkel, sürgős elhelyezésekkel próbálták valamilyen módon az egzisztenciális létalapjukat biztosítani, hosszabb távon pedig megpróbálták őket valamilyen módon elhelyezni, állást találni a számukra. Tudjuk jól, hogy Debrecen városa, ha nem is túlságosan nagy számban, de alkalmazott a helyi közigazgatásban olyanokat, akik Romániából menekültek át – mutatott rá a professzor.

A század elején jelentős építkezések, infrastrukturális fejlesztések zajlottak Debrecenben, előbb a háború miatt, majd Trianon következtében ezek a beruházások leálltak egy időre. Hosszú éveken keresztül arra sem lehetett gondolni, hogy a Debreceni Egyetemen indult fejlesztést folytassák, erre majd csak jóval később került sor.

Nagyvárad elcsatolásával Debrecen maradt a régió egyetlen számottevő kulturális központja.

– A város központi szerepét gazdasági és kulturális téren sem volt olyan könnyű teljesíteni, mert eredendően a vasútvonalak döntően kelet-nyugat irányúak voltak és nem észak-dél irányúak. A kettévágott Bihar vármegyének azon részét, amely Magyarországhoz került, elég nehéz volt Debrecenhez kapcsolni gazdasági és kulturális értelemben. Ehhez kellettek volna a megfelelő észak-déli kötődések, amelyek nem léteztek – hangsúlyozta Püski Levente.

A román megszállás sem segített

1919 tavaszán az egész térség a román haderő megszállása alá került, ennek nagyon súlyos negatív következményei voltak.

– A megszállás nem volt békés, sem a vármegye, sem Debrecen esetében. Aktív politikai, katonai ellenállásra nem került sor, a román haderő ezt nagyon drasztikusan megtorolta volna. A lakosság ilyennel nem is próbálkozott, már csak azért sem, mert volt még egy feszültségforrás, amivel szembe kellett nézniük: 1919. március 21-én rendszerváltásra került sor Magyarországon, a Tanácsköztársaság nagyon erős negatív ellenérzéseket váltott ki Debrecenben. Ebből kifolyólag a román haderőt bizonyos fokig a kommunista uralom alól felszabadítóként is lehetett fogadni – ismertette Püski Levente egyetemi tanár. Hozzátette: – A megszállás következményeként a román haderő sarcolni próbálta a helyi lakosságot, ha kívánságaik nem teljesültek, erőszakra vetemedtek. Az utóbbi Debrecenre kevésbé volt jellemző, a források 1-13 kivégzett személyről szólnak. Főleg a külterületi lakosság szenvedett, ők voltak jobban kiszolgáltatva – hangsúlyozta a professzor.

Elhurcolt vezetők

Az 1919. április 23-i román megszállás után a helyi vezetőség is porondra került.

– A románok a hagyományos közigazgatási struktúrát állították vissza. Nagyrészt a régi vezetőket vették elő, korábban a Tanácsköztársaság vezetése nagyarányú túszszedéseket hajtott végre Debrecenben is, 54 embert hurcoltak el, köztük Debrecen polgármesterét. Később ők visszakerültek, de eleinte Magos György vette át Debrecen irányítását, aztán szeptember 30-án került vissza a helyére Márk Endre, a régi polgármester – idézte fel a történeseket az egyetemi tanár. Hozzátette: – A román katonai vezetés teljes lojalitást és alávetettséget várt el a város vezetőitől. Utóbbiak ennek alapvetően próbáltak megfelelni, miután 1920 márciusában kivonult a román hadsereg, ismét a magyar állam fennhatósága érvényesült. Nagyon sok politikai konfliktus keletkezett abból, hogy bizonyos politikai erők megpróbálták számon kérni a régi vezetőkön azt, hogyan viselkedtek a román megszállás időszakában, egyes vádak szerint ugyanis túlságosan lojálisak voltak feléjük. Ennek kapcsán például Baltazár Dezső püspök is nagyon sok támadást kapott – részletezte Püski Levente.

Az elrabolt gyermekei sorsát sirató nemzet

Debrecen közössége nem akarta és nem is tudta elfelejteni Trianon negatív hatásait.

Trianon valahol a két világháború közötti időszakban beépült a korabeli Debrecen esetében is a köztudatba.

– Rendszeresen tartottak rendezvényeket ezzel kapcsolatban, a Trianon-megemlékezésnek a csúcspontját az jelentette, hogy egy szobrot állítottak fel a későbbiekben. A Bem téren található Magyar Fájdalom szobrának keletkezése több nevezetes momentuma jegyez. Az egyik ilyen az, hogy a szobor felállítását egy angol sajtómágnás, Lord Rothermere finanszírozta, aki a magyar revíziós politika, a Trianon-ellenes nemzetközi propaganda egy élharcosa volt a két világháború közötti időszakban. A szobor további különlegessége az, hogy egy francia szobrászt kértek fel ennek a tervezésére, Émile Guillaume-ot. 1933-ban avatták fel a szobrot, országos méltóságok és vezetők is megjelentek ezen az ünnepségen – ismertette Püski Levente egyetemi tanár.

A talapzaton az alábbi szöveg olvasható:

„Ez a szobor a trianoni szerződés által elrabolt gyermekei sorsát sirató Magyarország fájdalmát jelképezi.”

Kiss Dóra

Borítókép: A Magyar Fájdalom szobra a debreceni Bem téren