A cél a színvonalas működés fenntartása – a DRHE új rektorával beszélgettünk

Baráth Béla Levente augusztus elsejétől tölti be a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektori pozícióját. A lelkipásztori és egyetemi tanári pályájáról, az elkövetkező három év terveiről, az oktatási intézmény Debrecenben, illetve Magyarországon betöltött szerepéről beszélt a Naplónak.

Hogyan került kapcsolatba az egyházzal?

Egyházi kötődésemet gyermekként családi hátterem és neveltetésem alapozta meg. A ’80-as évek Magyarországán felnövő fiatalként fontos tájékozódási pontot jelentett számomra, hogy egyik nagyapám és két dédapám is református lelkész volt. Teológiai tanulmányaim során már egyértelműen a személyes elköteleződés és azok a tapasztalatok motiváltak, melyeket a középiskolát követő időszakban éltem át. Például, amikor előfelvételis teológus hallgatóként behívtak kötelező katonai szolgálatra. Az 1989/90-es tanévben és a következő nyári időszakban, három hónapos kiképzés után, nyolc hónapig Budapesten, a Központi Katonai Kórház baleseti sebészetén dolgoztam. Így egyfajta civil szolgálatot teljesítő sorkatonaként a fővárosban közvetlenül jelen lehettem a rendszerváltozás több döntő eseményénél. Ahogy a magyar társadalom és az egyházi élet egésze számára, úgy számomra is új lehetőségeket rejtő világ nyílt ki ekkor. Esetemben ez a nyitás szorosan összekapcsolódott az egyházi szolgálatra készüléssel. Később teológus hallgatóként is sok érdekes személyiséggel, tanulmányi és gyülekezeti közösséggel, emberi élethelyzetek sokaságával találkoztam. Nemcsak tanulmányaim helyszínén a Debreceni Református Kollégiumban, hanem az ehhez kapcsolódó hazai és külföldi utazások, cserediákként eltöltött hónapok során is.

Az 1997-es lelkésszé szentelésétől, hogyan jutott el az oktatói pályáig?

A történelem iránti érdeklődés végigkísérte tanulmányi pályámat, ezt leginkább talán igényes gimnáziumi tanáraim alapozták meg. Debrecenben a teológiai akadémián – akkor még így hívták a mai Debreceni Református Hittudományi Egyetemet –, már speciális vallás-, teológia- és egyháztörténeti irányban foglalkoztam történeti tanulmányokkal. Ez vezetett oda, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán is felvettem kapcsolódó tárgyakat, majd felvételiztem és beiratkoztam a történelem szakra. Így aztán évekig párhuzamosan haladtak a lelkipásztori és a középiskolai tanári pályára készülés fázisai. Segédlelkészként a DRHE egyháztörténeti tanszékén már óraadói feladatokkal is megbíztak. A münsteri egyetemen folytatott ösztöndíjas tanulmányaim ugyancsak e tárgykörre koncentráltak. Ismereteim így, a református kollégiumok egyik jellegzetes pedagógiai hagyománya szerint, a tanítva tanulás során mélyültek. 1997 után, az állami felsőoktatásban meghatározott rend szerint következtek a tudományos kutatói és az egyetemi oktatói pálya meghatározott elemei, a tanársegédségtől az egyetemi tanárságig.

Az elmúlt három évben tudományos rektorhelyettesi pozíciót töltött be. Rektorként milyen feladatokat, célokat tűzött ki maga elé a következő rektori ciklusra?

„Célom általánosságban az egyetem színvonalas működésének fenntartása. Az egyetemi élet két meghatározó eleméhez, az oktatáshoz és a kutatáshoz kapcsolódó feladatkörök, személyi feltételek, infrastruktúra biztosítása és lehetőségek szerinti fejlesztése.”

Ehhez a 2023-ig szóló egyetemi intézményfejlesztési tervünk egészen konkrét víziókat és célkitűzéseket rögzít. Az ebben foglaltak között vannak olyanok, amelyek eddigi tevékenységi körömhöz szorosabban kapcsolódnak, de ettől függetlenül az intézmény profilját meghatározó minden részterület komplex fejlesztésére törekszem. Olyan oktatási és kutatási műhelymunka ösztönzésére, mely megfelel a Debreceni Református Kollégium 482 éves felsőoktatási hagyományainak és az előttünk álló kihívásoknak.

Országos viszonylatban hol van a térképen a DRHE? Akár az egyház világában, akár az oktatási színtéren?

Megítélésem szerint a Magyarországon folyó hittudományi és felsőfokú hitéleti képzést adó intézmények sorában – úgy az oktatás minőségét, mint a hallgatói létszámadatokat tekintve – az egyik legstabilabb pontot jelenti. Ezt igazolja a közelmúltban lezárult szak- és doktori iskolai akkreditációnk eredménye. Azt is minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ezen a képzési területen intézményünk nemcsak országos, de nemzetközi szinten is értékes szerepet tölt be. Tanítóképzésünk kapcsán, a hallgatók számát és a képzés versenyeredményekkel igazolt színvonalát tekintve is a kelet-magyarországi regionális meghatározó szerepet kell kiemelnem. A maga speciális képzési területeire vonatkoztatva egyetemünk tevékenysége mindenképpen jelentősnek nevezhető úgy a város, mint a tágabb környezete szempontjából.

Mit jelent egy ilyen meghatározó intézmény vezető pozícióját betölteni?

Ha a közvetlenül előttünk álló hároméves ciklus kihívásait és benne a rektor kötelezettségeit nézem, akkor részfeladatok sokaságát és az ezekkel járó felelősséget jelenti. A kérdés lényegét tekintve mégis akkor adok helyes választ, ha a megbízáshoz ettől távolabbról közelítek. Ha valaki belép egyetemünk központi telephelyére, a Debreceni Református Kollégium épületébe, bizonyára megérinti az egyedi történelmi miliő. Ez az épített örökség egy általános rekonstrukció után, boltíveivel, széles folyosóival, magas, világos beltereivel, úgy jeleníti meg számunkra a múltat, hogy egyszerre nagyon élhetőnek és modern­nek is érezzük. A Református Kollégium eszenciáját, mégsem az épület, hanem a keretei között zajló oktatás, a tanárok és diákok egymásra ható lelki és tanulmányi közössége adja. Szép klasszicista iskolaépületünkhöz hasonlóan én ezt is egy tágas teret adó, folyamatos megújulásra ösztönző, dinamizáló örökségnek látom.

„Hiszen egy olyan intézmény, amely lelkészek, vallástanárok, tanítók, tehát gyerekekkel, fiatalokkal hangsúlyosan foglalkozó szakemberek képzésére vállalkozik, egyben a jövő társadalmának formálásával is foglalkozik. Ebbe az örökségbe bekapcsolódni, ehhez alkotó módon hozzájárulni számomra önmagában is kivételes teendőt jelent.”

Kiss Dóra