ismét együtt

2020.07.04. 13:15

Hatalmas kihívás volt a Fény Felé Alapítványnak a járvány időszaka, de sikeresen helyt álltak

Három hónap karantén után újra megnyitottak a Fény Felé Alapítvány szociális intézményei.

Fotó: Matey István

– A Fény Felé lakóotthonokban kijárási és látogatási tilalmat rendelt el a kormány. Napközink épületében nem láthattuk el a fogyatékossággal élő ellátottakat. Nagyon nehezen tudtuk átvészelni az elmúlt időszakot, nem voltunk rá felkészülve. De sikeresen megszerveztük az otthonukban történő digitális szociális munkát. A fejlesztő és akkreditált munkavégzés zöme otthon történt segítőink segítségével. Hatalmas kihívás volt számunkra, de szerencsére meg tudtuk úgy oldani, hogy senkit sem kellett elbocsátani, és nem mentünk tönkre – mondta el a Napló érdeklődésére dr. Sullerné Márta, az alapítvány elnöke.

Fotó: Matey István

Égető szükség volt a napközire

Hangsúlyozta, hallatlan nagy szükség volt a napközi megnyitására, mert ott különösen azok a fiatalok vannak, akiknek a szüleik dolgoznak. A karantén idején azonban sokaknak ott kellett hagyniuk a munkahelyeiket, hogy a gyermekeikkel lehessenek. A napközi teljes létszámmal „üzemel”, naponta 35-40 fogyatékossággal élő személyt fogadnak. – Beindult a levendulaszüret, a kutya- és táncterápia is. Az ellátottjaink jelentős része munkaszerződéssel is rendelkezik, így nekik fizetést is tudunk biztosítani – mondta.

Fotó: Matey István

 

– A karantén ideje alatt sem tétlenkedtek szakembereink, 3500 darabnál is több szájmaszkot varrtak és vasaltak egészségkárosodott dolgozóink, amivel mi is hozzájárultunk, ahhoz hogy a fertőzés minél alacsonyabb számban üsse fel a fejét Magyarországon. Sikerült átverekednünk az alapítvány támogatott lakhatásműködési engedélyeit, így 24 fogyatékossággal élő számára nyújthatunk bentlakásos szociális ellátást a Függetlenség és a Deák Ferenc utcán lévő házainkban. Utóbbi augusztusban kezdheti el a működését. A nappali ellátást nyújtó intézményünkben bővítettük a férőhelyeinket, 56 fő számára tudjuk a Harmat utcai épületünkben a fejlesztést, gondozást, ápolást biztosítani – tette hozzá.

Vass Kata

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában