növelik a keretet

2020.09.15. 16:52

Jövőre több pénz jut a civil szervezetek támogatására

Az idei 7,7 milliárd forint helyett jövőre 9,3 milliárd forintot fognak szétosztani.

A Civilek a Fiatalokért Egyesület, mint a Hajdú-Bihar Megyei Civil Központ címbirtokosa kedd délután tartotta a „CIVIL INFO – NEA 2021” című tájékoztató rendezvényét, ahol a civil szervezeteket érintő pályázati lehetőségekről és újdonságokról számoltak be a Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság munkatársai.

„A mai találkozó hasznossága maga a tartalma lesz. Első kézből kap információt az a civil szervezet, melynek tagjai most is jelen vannak. Sokszor mi is táplálkozunk az itt hallottakból a megyei önkormányzatnál, és jó információkat tudunk átadni az érdeklődő civil szervezeteknek”

– méltatta a rendezvény fontosságát Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke.

Puskás István, Debrecen alpolgármestere köszöntőjében egy Debrecen történelméről szóló tanulmányt említett meg, mely a város 19. századi képével foglalkozott. Felelevenítette, hogy a korabeli sajtóban állandóan visszatérő megjegyzés volt az, hogy Debrecenből hiányzik a civil élet.

Fotó: Kiss Annamarie

– Ha egy akkori újságíró ellátogatna a mai Debrecenbe, egy teljesen más várost találna ebből a szempontból is, hiszen ma százával működnek civil szervezetek. Mintaszerűnek nevezhető az, ahogyan Debrecen lakossága civil szerveződéseiben éli a kulturális, civil és szociális életét – hangsúlyozta az alpolgármester. Puskás István arra is kitért, hogy az önkormányzat igyekszik lehetőségei szerint partnere lenni a civil szervezeteknek.

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a hamarosan nyíló Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázataira hívta fel a figyelmet, melyeket október 12-én hirdetnek meg, s egy hónapig lehet a pályázatokat beadni.

„Alapvetően a pályázati rendszerben sok minden nem változott, ami fontos, hogy a keretösszegek jelentősen megemelkedtek. Az idei 7,7 milliárd forint helyett jövőre 9,3 milliárd forintot fogunk tudni szétosztani az ismert kollégiumi rendszerben.”

– Az is egy fontos változás, hogy az egyszerűsített pályázatok keretén belül immáron nem 200 ezer, hanem 300 ezer forint a megpályázható összeg. A keretet eddig mindig úgy határoztuk meg, hogy bőven lefedte az országos igényeket – ismertette Szalay-Bobrovniczky Vince. Mint elmondta, Hajdú-Bihar megyében 3063 civil szervezet van, közülük s legutóbb lezárult tenderben 513-an pályáztak, ez közel 17 százalékos pályázati aktivitást jelent.

Fotó: Kiss Annamarie

– Az idei évben minden járványhelyzet dacára sikerült a Magyar Falu Programból kihasítanunk egy 5 milliárd forintos keretet a Falusi Civil Alapba. Bízunk benne, hogy ez a keret meglesz jövőre is. Nem tudjuk, hogy a magyar költségvetés akkor milyen állapotban lesz, most nincsen jóban, de reméljük, hogy folyamatosan javul, főleg ha az életet – még úgy is, hogy minden szabályt betartunk – mégiscsak működtetni tudjuk. Ez az öt milliárd forint hasznosan egészíti a közel 10 milliárdot, amit a NEA-n keresztül tudunk a civilek számára biztosítani – mondta a helyettes államtitkár. Kiemelte, az így rendelkezésre álló közel 15 milliárd forint tízzel több, mint amikor két évvel ezelőtt elkezdték a munkát.

KD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában