A reformáció emléknapja ma is sokak ünnepe Debrecenben

A reformáció emléknapja kapcsán kerestük fel Gáborjáni Szabó Botondot, a tiszántúli egyházkerület gyűjteményi igazgatóját, aki a Debreceni Református Kollégium megtekintése közben az egyetemes keresztyénség gondjaival kezdte mondandóját, egy Nobel-díjas angolszász író (T. S. Eliot) súlyos mondatával: – „Nem hiszem, hogy Európa kultúrája túl tudná élni a keresztyén hit eltűnését.” Ma már sajnos milliók értik ezt a mondatot, százszor többen, mint a múlt században, amikor leírták. A 2011-es népszámláláskor Debrecen lakosságának mindössze 43,8 százalék jelezte felekezeti hovatartozását. Közülük 56,4 százalék református, 25,3 százalék katolikus, 11,6 százalék görögkatolikus – mondta a Naplónak. A cívisvárosban tehát ma is sokak ünnepe október 31-e, mert a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon szögezte Luther Márton a wittenbergi vár­templom kapujára 95 tételét. A vallási megújulástól elválaszthatatlan, hogy Debrecen gazdaságilag és kulturálisan nagy vonzáskörű településsé lett. Egy nemzedék alatt az ország legnépesebb és leggazdagabb (legtöbb adót fizető) városává nőtt, messze megelőzve korábbi vetélytársait.

– Míg a középkor erkölcse minden rossz gyökerét a pénzben látta, a kereskedőt tolvajnak és csalónak tekintették, Melius püspök jogosnak mondta az 5 százalék körüli tisztességes kamatot, és erkölcsi elégtételt adott a kereskedőknek, akik a városba érkeztek. Nemegyszer prédikált „az igaz Isten szerint való kereskedés” becsületes módjáról – hangsúlyozta Gáborjáni Szabó Botond.

A reformáció alapelvei

– A reformáció a keresztyénség megújításának a szándékából született egy forrongó korban. A 16. század lángoló vallásosságában a legizgatóbb egzisztenciális kérdések közé tartozott a túlvilági lét, ezért is okozott földindulást, amikor Luther kimondta: az üdvösség pénzért nem vásárolható meg. Mert a reformáció hitvallási alapelvei szerint a bűnös ember egyedül hit által, Isten kegyelméből, a Szentírás alapján és a Jézus Krisztus érdeméből üdvözülhet. (Azaz Sola Fide! Sola Gratia! Sola Scriptura! Solus Christus!) – fogalmazott a gyűjteményi igazgató.

Hozzátette, a vallási megújulás a bibliafordítások, a nemzeti nyelvű liturgia, a kátétanítás és az iskoláztatás révén is a nemzeti kultúrák virágzását hozta magával, idővel a Tiszántúlon is annyi iskola volt, ahány egyházközség. A gyűjteményi igazgató hangsúlyozza, hogy napjainkban sokan a reformátusság etnikai összetételének tulajdonítják a „kálvinizmus mint magyar vallás” 18. századi közhelyét, amely a 19. századra valóban melldöngetéssé fajulhatott. Tévesen, mert hiteles források szerint az anyanyelven oktatott vallási tantárgyak miatt nevezte „minden religión való község a kálvinistákét magyar vallásnak”. Ezzel szemben a mise nyelve a II. Vatikáni Zsinatig (1962–1965) a latin volt, és az anyanyelvű bibliafordítások tanulmányozásához századokon át pápai engedély kellett. Az a tény, hogy a protestantizmus erénynek tekintette a Biblia olvasását, ugyanakkor magas szinten művelte a bibliakritika tudományát, jelentős hatással volt sok protestáns személyiségre.

Közszereplők, személyiségek

– Iskoláinkra jellemző lehet, hogy a neveléstörténeti források gyakrabban szólnak a jó tanár szerepéről, mint átgondolt iskolai rendszerekről. Itt a kreativitásnak és a folytonos európai kapcsolatnak rendkívüli jelentősége volt. 1848 előtt a Kollégium minden professzora Nyugat-Európában tanult. Zseniális pedagógusaink közül Karácsony Sándort említem, aki szerint „az iskola egy abnormális hely, mert ott az kérdez, aki tudja a választ, és az válaszol, aki nem tudja” – mondta Gáborjáni Szabó Botond.

A vallási megújulás a kultúrára és a közéletre is erős hatással volt. Ekkoriban bontakozott ki a teológiai műfajok virágzásán túl a magyar költészet, a magyar dráma, majd széppróza is. Az első magyar színművek tipikus főszereplői a házasságról (cölibátusról) vitázó papok voltak. Kollégiumunk diákja, Kölcsey Ferenc Himnuszának több szakaszában utal 16. századi reformátori munkákra, a kor nemzeti önvizsgálatára. („Hajh, de bűneink miatt...”)

A gyűjteményi igazgató szerint irodalmi alkotások sora igazolja, hogy a protestáns gályarabok példája nemzedékeken át erősítette a meg­győződéshez való hűség belső parancsát, az egyéni és a közösségi érdekekért való kiállás bátorságát. Kálvin Institutiója teológiailag is megalapozta a zsarnokkal való szembefordulás lehetőségét, mert Isten időnként szabadítót küld (mint hajdan Mózest). Ebből következik, hogy Bocskait, ugyanúgy „Magyarok Mózesének” nevezték református lelkészek, mint később Kossuthot – emelte ki a Kollégium imatermében, az Oratóriumban. Vezetőnk itt említi, hogy Tisza Kálmán az 1848 utáni Habsburg abszolutizmus idején egy debreceni egyházi gyűlésen olyan erővel állt ki a protestáns autonómia mellett, hogy egyenes útja vezetett a miniszterelnökséghez. Fia, Tisza István élete árán is igazolta hitelveit: „A keresztyén ember Isten akaratában megnyugodva tölti be rendeltetését, küzdi meg életharcát, s fogadja, mit reá mér a sors.”

A protestáns múlt és jövő

A reformáció a Szentírást állította a középpontba, a munka isteni hivatását hirdette, míg a világiak bevonásával történő (zsinat-presbiteri) egyházkormányzás a demokratikus társadalmi gyakorlat egyik mintájává lett. A reformátorok nyomot hagytak a nyugati civilizáción. Visszatérve Eliot intésére: Európa identitása, képzőművészete, jogalkotása és mentalitása a keresztyénségben gyökerezik, ettől elszakadva deformálódhat az, amit európaiságnak tekintünk. A jövő? A keresztyéneknek biztos ígéretük van: „Isten igéje örökké megmarad.”

VK