Élhetőbbé vált a kis hajdú-bihari falu

Háromszáznegyven családnak és 900 lakosnak ad otthont a Debrecentől 45, Berettyóújfalutól és Biharkeresztestől 12-12 kilométerre fekvő Gáborján. Polgármestere Mező Gyula, aki immár a második ötéves ciklusát tölti a falu élén.

Hajdú-Biharban nincs olyan település, ahol ne lennének sajátosságok vagy különlegességek. Sokszor az is támpontot ad egy lakóhelyről, hogy hány temploma van, és helyben lakik-e a pap. Mert ahová csak hetente vagy havonta egyszer jár máshonnan, ott nemcsak a felekezet van hanyatlóban, hanem a település is.

Lesz bölcsődéjük

– Gáborjánban van egy református templom, amelynek gyönyörű, kazettás mennyezetét 2003-ban újítottuk fel. A tiszteletes is itt lakik. Az adventista gyülekezeti házba hetente többször jön ki a lelkipásztor Berettyóújfaluból. Mindkét felekezet nyaranta 1-1 hetes gyerektáboroztatást szervez – mutat rá a polgármester az egyház nem elhanyagolható szerepére.

Aztán kitér az orvosi rendelőre, ahol a Szentpéterszegről átjáró dr. Csepei Szimóna két éve látja el a teendőket a község legendás doktora, Kincses Béla után, aki 52 évig gyógyította a betegeket első és egyetlen munkahelyén. Ő ma is Gáborjánban él, díszpolgár, és nem véletlenül övezi köztisztelet.

– Van óvodánk 51 gyermekkel, négy óvónővel és két dajkával. Tavaly újítottuk fel az épületet, sőt a berendezési tárgyakat is kicseréltük. Hosszú idő után jövőre újra lesz bölcsődénk, amelynek építését tavasszal kezdjük el és szeptemberre be is akarjuk fejezni. Négy alsó tagozatos osztályban 43-an tanulnak. A felsősök többsége iskolabusszal jár Esztárba, mások Újfaluba – tér ki a legfiatalabb korosztályra Mező Gyula, aki büszke arra, hogy megfiatalodott a település, amelynek lélekszáma az elmúlt három évben hatvan fővel gyarapodva ismét eléri a 2014-es kilencszáz főt.

– Ennek az az oka – folytatja –, hogy sokkal élhetőbbé vált a falu. Bár itt is növekedtek némileg az ingatlanárak, de még mindig jóval olcsóbbak, mint például Berettyóújfaluban. Nálunk nagyon bevált a közmunkaprogram, amely öt éve 179 fővel indult, de ma már csak mintegy ötven, többségében nyugdíj előtt álló asszonyt foglalkoztat. Az emberek ugyanis időközben elhelyezkedtek a környékbeli mezőgazdasági vállalkozásoknál vagy az építőiparban, és sokan részt vettek az autópálya-építésben is.

„Nagyon örülünk, hogy idén szeptemberben a falunktól kétszáz méterre felavatták az autópálya lehajtóját, így Debrecen immár mindössze húsz percnyire van tőlünk, ezáltal új lehetőségeket kínálva az itt élőknek.”

A község egyediségei

– Van egy 2 ezer 500-as állományú fácánneveldénk, amely ellátásához tíz hektáron szemestakarmányt termelünk, mellette kertészeti növényeket is. A seprűkészítő, kosárfonó, szőnyegszövő és száraztésztagyártó műhelyeink is segítenek a foglalkoztatásban.

Amit a kosárfonásról mond, valóban különleges! – Karácsonyra minden háztartás ajándékkosarat kap, benne a közmunkások által előállított termékekkel – dicsekszik. – Háromszáznegyven családnak adunk ízléses, szövetbéléses kosarat, amibe kis szőttest, száraztésztát, savanyúságot, almát, édességet teszünk. Többnyire olyan finomságokat, amiket mi készítünk, termelünk meg, vagy a szomszéd falubeliekkel „barterezve” elcserélünk. Emellett a családok kapnak még 30 kiló burgonyát, öt kiló hagymát és valamennyi készpénzt is. A szociálistűzifa-osztáshoz most hordjuk össze a fát. A kosárfonóink sok megrendelést kapnak máshonnan is. Hajdúnánásról például 150 kosarat rendeltek, de volt olyan debreceni cég, amelyik százat.

„A település kulturális életében a legnagyobb szerepet a hattagú citerazenekar tölti be, amely kizárólag hölgyekből áll. Nagyon sokat segítenek nekem, többek között a határszéli, partiumi testvértelepülésünkkel, Szentjobbal való kapcsolattartásban is, ahol évente többször is fellépnek”

– fejezi ki elismerését, majd felesége, Mezőné Nagy Gabriella veszi át tőle a szót.

– Karakas Iván bácsi hozta létre 1952-ben a Gáborjáni Népi Együttest, amely később, 1972 és 1993 között már Inci-Finci néven szerepelt. Ezután Gáborjáni Ifjúsági Hagyományőrző Népzenei Együttesnek hívták 1997-ig. Aztán következett egy 17 éves szünet, mígnem beneveztünk a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett Kapunyitogató programba. Első fellépésünk 2014. június 6-án volt, mindössze egyhetes felkészüléssel a hátunk mögött.

Az immár Gáborjáni Hagyományőrző Népzenei Együttes néven ismert társulat szóvivője, Sándorné Bunyik Andrea felsorolja a tagok nevét és foglalkozását is, majd ő folytatja. – Mondhatjuk, hogy a citerázást már mindannyian megszerettük gyermekkorunkban. Elnökünk, Harangi Sándorné, továbbá Dorogi Anikó és Szabó-Kovács Ida tanárnő, Mezőné rendezvényszervező, míg Fábián Erika és jómagam házi gondozók vagyunk – említette Sándorné, aki nagyon büszke arra, hogy három fia és egy lánya közül mind a négy futballozik. Sőt kislánya, a 14 éves Andrea már kitűnően citerázik, őrizve a családi hagyományokat.

Megtudtuk, hogy az elmúlt két évben 19, majd 23 fellépésük volt, de a járványveszély miatt ez a szám idénre sajnos ötre csökkent. Sok nótát tudnak, ismerik a bihari, sárréti, szatmári, jászsági dalokat. Hetente egyszer gyakorolnak, bár keddig kicsit többször is megtették, mivel aznap este demofilmet forgattak fellépésükről. Ezt a nyolcperces felvételt elküldik Egerbe, és szeretné a társulat hétvégén megvédeni arany minősítését, amit négy éve, a Palóc-gálán már kivívott magának.

Csubák Zoltán

Borítókép: készül a videófelvétel a nagy megmérettetésre. A citerazenekar bízik az arany minősítésben