Valóban megérdemlem?

Évekig nem értettem az édesanyám pillantásait: miért néz rám olyan furcsán a boltban, amikor tele van mindkét kezem? Persze mindeközben az eladónők csipkedték a mosolytól ragyogó arcomat, ami miatt joggal érezhettem: ez bizony jár nekem!

Nos, mára megértettem, hogy egyáltalán nem jár, sőt minden egyes finomságot, amit a bevásárlóközpontok fachjain látunk: ki kell érdemelni! Ha ezt akkoriban tudom, talán sokkal jobban megízlelem a finom falatokat, és nem tömöm magamba egymás után a kedvenc édességeim. Ma már kapiskálom, hogy mi is az az érték, de még van hová fejlődnöm. Ha nem is háromszor, de legalább már néha kétszer is meggondolom, hogy mit teszek a kosaramba. És nem azért, mert félek, hogy felesleges, hanem azért, mert eszembe jut: másnak nagyobb szüksége van rá, mégsem akasztja le a fogasról.

Nem vonom meg magamtól azt, ami boldoggá tesz – ha így tennék, mi értelme lenne élni? Sokkal jobbnak találom, ha a céljaim változnak, és az odavezető úton jóval fontosabb dolgok fognak örömet szerezni, mint most. De addig is: gyorsan felbontom a csokoládém, és lassan elmajszolom.

Nagy Emese