Egy másik világban élnek, amely csak az övék

Az elmúlt egy évben az álomesküvők megvalósítása szó szerint csak ábránd maradt a legtöbb szerelmespár életében. Jelenleg mindannyiunknak az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban tudjuk elviselni a karanténidőszakot, és minél kevesebb embert bántsunk meg a környezetünkben. Az elkövetkezendő két hét sem lesz egyszerű, viszont ha a családok, a szerelmesek összetartanak, számíthatnak egymásra, akkor nincs lehetetlen – legalábbis Bordásné Móré Dóri és férje, Bordás Ádám így vélekednek, mert akármennyire is hihetetlen, a balmazújvárosi fiatal házaspár nem csak negatívumként élte meg a karanténidőszakot, sőt, számukra a világtól való elvonulás azt jelenti: végre együtt lehet a család.

Hagyományok szerelmesei

A magyar hagyományokat tisztelő házaspár a pandémia előtt sem élt hétköznapi életet – legalábbis a 21. században kevés olyan huszonhat évesről hallani, aki a tanyavilágban érzi otthon magát, ám ők egy percre sem cserélnék el nagyvárosi emberekkel az életvitelüket. 2019-ben összekötötték az életüket, megszületett kisfiuk, Bordás János, aki beleszületett a csaknem önfenntartó életmódba. A Hajdú-bihari Napló felkereste a családot; szívesen nyilatkoztak mindennapjaikról, illetve az esküvőjükről, amit soha nem fognak elfelejteni.

A szerelmesek Balmazújvárosban keltek egybe, mely a férj szülővárosa is egyben, ahol nevelkedett. A csikósként ismert fiatalember a hétköznapokban posztómellényt visel – ez az esküvőjükön sem volt másképp. Felesége megjegyezte: mindig is régi vágású férfi volt, ami számára már a kezdetektől nagyon imponált. A nádudvari származású fiatal nő esküvői ruhája sem volt megszokott: térdig érő szoknya, kalocsai hímzett öv, vállkendő, csipkefelső – amit egyébként édesanyjával együtt készített a nagy napra. – Talán kimondhatjuk: nagyon kevés olyan család van jelenleg hazánkban, amelyek annyira ragaszkodnának a régi hagyományokhoz, ahogyan azt mi tesszük – de mi ettől vagyunk azok, akik, és ami nem mellékes, így vagyunk boldogok. Férjem hároméves korától az édesapja mellett van, aki immáron számadó csikós, így ő szinte belenevelkedett abba, hogy a természet, illetve a jószágok veszik körül. A szüleim is neveltek otthon állatokat, néptáncra jártam, így tőlem sem állt távol ez a fajta hagyományos életmód. A tanulmányaimat Debrecenben végeztem, de többször éreztem, hogy szükségem van egy kis visszavonulásra, akkor mindig Hortobágyra vágyott a szívem – nyilatkozta a Naplónak a huszonhat éves nő.

A házaspár tavaly októberben költözött egy tanya jellegű portára, ahol igazán otthon érzik magukat, és úgy vélik, megtalálták a számításukat. Nagyon sok jószágot nevelnek, végzik a napi teendőket és emellett nem feledkeznek meg a barátaikról és a családtagjaikról sem.

„Szükségünk van arra, hogy közel legyünk a természethez, és valamiféle kapcsolódásunk legyen az anyafölddel – nekünk ez adja meg a nyugalmat, nem a városi nyüzsgés.”

– Boldogok vagyunk, hogy a kisfiunk jószágok között, a friss levegőn nőhet fel, felnőttként pedig majd eldönti, mit is szeretne a jövőben csinálni, addig is megadjuk számára azt, ami szerintünk a legfontosabb: szeretet, törődés. A karanténidőszak nincs ránk drasztikus hatással, nem borította fel az életünket, ugyanazt csináljuk, amit eddig: végezzük az itthoni teendőket, ellátjuk az állatokat és neveljük a gyermekünket. Megpróbálunk minél többet a szabadban lenni, még télen is, hiszen vallom: nincs rossz idő, csak rossz öltözet – fogalmazott.

Kell a személyes tér

A fiatal nő elmondása szerint egy olyan világban élnek, amely csak az övéké, és arra ösztönöz másokat is, hogy a jelenlegi helyzetben találják meg a saját számításukat, világukat. – Fontosnak tartom egy kapcsolatban vagy akár egy házasságban, hogy mindkét félnek meglegyen a saját privát szférája – ebben az időszakban még inkább szükségük van az embereknek az elvonulásra, az énidőre. A családdal együtt töltött időt pedig nem büntetésként, hanem ajándékként kell megélnünk – mondta.

Nagy Emese