Péntek lesz a napja

2021.04.08. 19:23

A Külső városrészeken is elindul a szelektív hulladékgyűjtés

Debrecenben újabb területeket vonnak be a házhoz menő sárga zsákokkal és kukákkal történő szelektív hulladékgyűjtésbe.

Fotó: Kiss Annamarie

Pénteken gyűjtik be az elkülönített hulladékot Kismacson, Nagymacson, Ondódon, Szepesen, Bánkon, Dombostanyán, Nagycserén és Halápon.

– 2008-ban elsőként Józsán vezették be a szelektív hulladékgyűjtést, majd 2012 óta rengeteget tett a város a szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséért és meghonosításáért – fogalmazott Kósa Lajos csütörtök délután Kismacson. Az országgyűlési képviselő kiemelte, ez látszik az eredményeken is, hiszen 2012-ben még 250 tonnányi szelektív hulladékot gyűjtöttek, míg 2020-ban már 4 ezer tonna felett. – A szeletív hulladékgyűjtésnek értelme, hogy mindent, amit újra lehet hasznosítani, vagy valamilyen módon feldolgozni, azt ne kelljen elhelyezni a városi hulladéklerakóban. Hiszen egyrészt egyre nő a szeméthegy, másrészt pedig a városnak európai uniós szabály szerint komoly lerakási illetéket kell fizetni, minden lerakott tonna után most már 12 ezer forintot – tudatta Kósa Lajos.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő | Fotó: Kiss Annamarie

A szelektív hulladékszállítást a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. (DHK) végzi, ők viszik el a kukákat és a zsákokat is, valamint a DHK munkatársai pótolják vissza a zsákokat.

Katona Erzsébet önkormányzati képviselő elmondta, péntektől a külső városrészeken 1247 háztartást vonnak be Debrecenben a szelektív hulladékgyűjtésbe, a 21-es körzet vonatkozásában Kismacson, Nagymacson és Ondódon összesen 665 háztartást. – A hulladékgazdálkodó munkatársai egy héttel ezelőtt kiosztották a szórólapokat mindenféle tudnivalóval, illetve két darab zsákot kapott mindenki – tudatta. Hasznos tanácsként megjegyezte, aki nagyobb kommunális hulladékgyűjtőt rendelt korábban, annak most érdemes kisebbre lecsökkentenie, hiszen így a díja kevesebb lesz.

Katona Erzsébet önkormányzati képviselő | Fotó: Kiss Annamarie

– Pénteken reggel hat órától lehet kitenni a zsákokat, ha kevés a két darab, lehet kérni az autón lévő munkatársaktól, vagy a központban. Májusra várhatóan megérkeznek a díjtalanul igényelhető sárga fedelű kukák, érdemes lesz ezeket igénybe venni – mondta. Katona Erzsébet felhívta a figyelmet arra, hogy a háztartási hulladékok körülbelül fele újrahasznosítható, ezért örvendetes lenne, ha minél többen gyűjtenék szelektíven azt. Megjegyezte, a városrészen április 16-án indul meg a tavaszi nagytakarítási akció.

Tárkányi Balázs négy éve lakik Kismacson, az ott lakók nevében elmondta, örülnek ennek a lehetőségnek. – A lakóközösség tagjai már nagyon várták ezt. A hulladékgyűjtő szigeteken irdatlan állapotok voltak, mindenféle szemetet lepakoltak itt bármiféle koordináció nélkül. Abban bízunk, ha a szelektív hulladékgyűjtésnek lesz egy kerete, rendeződik ez az állapot a sziget körül – mondta a helyi lakos.

Üveget továbbra sem lehet a zsákokba rakni, azokat változatlanul a szelektív hulladékgyűjtő szigeten lehet elhelyezni.

KD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában