Bezárták a kocsmáját, ezért portásnak állt a Loki egykori labdarúgója

Horváth Miklós neve mindenki számára ismerősen cseng Debrecenben, aki megfordult már egyszer futballpályán. Az öreg vagy a fiatal? – csak ez a kérdés merülhet fel, ugyanis apa és fia egyaránt futballberkekben szerzett nevet magának. Idősebb Horváth Miklós immár nyugdíjas edzőként élvez tiszteletet volt tanítványai körében, az ifjabbik pedig a pályán bűvölte a labdát, vagyis „csontozta” az ellenfelet, ahogy volt csapattársai ugratják. A DVSC-ben az NB I.-ig vitte, majd a Kabán és Tiszavasváriban volt oszlopos tagja az NB II.-es együtteseknek. Ezúttal az ő kocsmájáért szól a fohász.

Együtt söröznek

A labdarúgói pályafutása után vendéglátósnak, azaz kocsmárosnak álló ifjabb Horváth Miklós korábban éveken át a Bihari utcai Nyak­olaj presszót üzemeltette, néhány éve pedig a Dorottya presszó gazdája. Legendás kocsmáról van szó, a Dorottya utca és a Kishegyesi út találkozásánál fekszik, klasszikus sarki csehó, amilyenből már egyre kevesebb van Debrecenben. A deres hajú törzsvendégek szerint a rendszerváltás idején, majd utána néhány évig akkora forgalmat bonyolított, hogy ketten sem győzték a pultban, a sor vége pedig a kilógott az utcára. Megfordult benne a társadalom valamennyi „rétege”, komcsi és rendszerváltó, rendőrfőnök, melós és értelmiségi, de leginkább futballista. Ma már csendesebb a hangulat, a tolerancia tombol, a Dorottyában képes együtt sörözni gyurcsányista és orbánista, fradista és lokista, továbbá közös megegyezés tárgyát képezi az, hogy aki már abbahagyta a futballt, az – kivétel nélkül – nagyon jó játékos volt.

A presszó nem esik áldozatául a koronavírusnak, egészen biztosan kinyit – ígéri Horváth Miklós, aki azonban a párjával együtt nehéz újrakezdésre számít. A kisvállalkozásoknak szánt kamatmentes hitel nem jöhet szóba, mert csak makulátlan mérlegű cégeknek adják.

„Mi a hitelfelvételhez támasztott kritériumoknak nem tudunk megfelelni, mivel a 2019-es évnek nyereségesnek kell lennie, tudomásom szerint ez az egyik feltétel”

– mondta Miklós, aki már az első hullám idején munkanélkülinek jelentkezett. Nyáron visszatért az élet, de az sem volt Kánaán – a novemberi országzár óta csak a lélekölő várakozás van, semmi más. A tartalékok közben kiégtek. – Nemrég jutottam el oda, hogy már nem lehet tovább várni, munkát kellett keresnem: a Tüdőklinikán portásként dolgozom. Ez főállás, tisztességes, bejelentett munka, mellette tudom majd üzemeltetni a kocsmát is, ha végre elmúlik a járvány. Jó volt otthon ülni, az elmúlt húsz évet kipihentem, de azért nem adnak pénzt – mondta.

Harc a vírussal

Horváth sporttárs duplán szenvedett, a koronavírus elvette a munkáját, majd megfertőzte a testét.

– Azzal kezdődött decemberben, hogy megfáztam, belázasodtam. Ittam teát, szedtem vitaminokat, különösebben nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki.

„Két hétig nyomtam az ágyat, de a szaglásom nem ment el, ezért nem gyanakodtam a koronavírusra. Amikor jobban lettem, akkor kezdett fájni a mellkasom, és egyáltalán nem tudtam nagyobb levegőt venni.”

– Előfordult, hogy éjszaka sétálgattam a lakásban, nem mertem aludni, mert attól tartottam, hogy ha elalszom, nem kapok majd levegőt, és meghalok. A párom, Andi már ki akarta hívni a mentőt, de nem engedtem neki, mondtam, hogy inkább itt halok meg! Aztán amikor a mellkasi fájdalom is elmúlt, beadtam a derekam, hogy röntgenezzenek meg. Közölték, kétoldali tüdőgyulladásom volt, amit a Covid–19 okozott, de már túl vagyok rajta. Két hétig mégis szednem kellett a gyógyszert – mesélte el Miklós a decemberi kálváriáját, hozzátéve, hogy érdekes módon a vele egy lakásban élők, egy szobában alvók közül senki sem kapta el a koronavírust.

Termelt ellenanyagot

– Kimutatták a véremből, annyi ellenanyagot termelt a testem, hogy teljesen fölösleges oltásra jelentkeznem. Ez mindenképpen nyugtat, most már felszabadultnak érzem magam. Csak a kocsmai hangulat hiányzik, azt bevallom. Olyan régen vannak zárva a vendéglátóhelyek, hogy már az italozástól is elszoktam. Időnként lemegyek a presszóba, és hazaviszek néhány üveg italt, ha már nem tudom eladni a vendégeknek. Megiszom én otthon, inkább kárba menjen, mint pocsékba! Egy nagy hordó söröm így is pocsékba ment, nem sokkal azelőtt vertem csapra, hogy bezártak, de le van ejtve. Csak lenne már végre nyitás! Arra a napra kitalálunk valami bográcsos finomságot! – tekintett a jövőbe Horváth Miklós, aki reméli, hogy hamarosan visszakapjuk az életünket.

Cs. Bereczki Attila