Debrecen zöld koronája – a klímaváltozás a homoki tölgyeseket is érzékenyen érinti

Évtizedek óta vissza-visszatérő kérdés, hogy mi lesz a debreceni Nagyerdőben őshonos kocsányos tölgyesek sorsa. Átvészelik-e a klímaváltozás hatásait, vagy szép lassan eltűnnek, és a helyükbe más, tájidegen fafajok lépnek? Most még akár 200 éves hatalmas tölgyfákat is megcsodálhatnak a kirándulók, de vajon megadatik-e ez a következő generációknak is? Juhász Lajost, a Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.

Mikor került szorosabb kapcsolatba a munkájában a Nagyerdővel?

Több mint harminc éve, 1990. szeptember elseje óta dolgozom a Nyírerdő Zrt.-nél, illetve a cég jogelődjénél. A Nagyerdő ügye 1997-ben „talált meg”, amikor a részvénytársaság műszaki vezérigazgató-helyettese voltam. Később, 2002 és 2010 között a debreceni erdészetet közvetlenül is irányíthattam, így a szakmai munkát, beleértve az erdőkezelési feladatokat is, naprakészen követhettem. A Nagyerdő már akkor is az érdeklődés középpontjában szerepelt; tisztában voltam azzal, hogy Debrecen erdőszerető lakói tulajdonképpen az ott végzett erdőkezelési munka szakmai színvonalán mérték le a Nyírerdő Zrt. tevékenységét. Olyan volt, mintha egy kirakatban dolgoztunk volna, és természetesen voltak, akik elfogadták a munkánkat, de olyanok is akadtak, akik nemtetszésüknek adtak hangot.

Emlékszem, hogy már abban az időben is sokan aggódtak az öreg tölgyesekért. Milyen állapotban volt annak idején a Nagyerdő?

Nehéz volt elfogadni, hogy már akkor is voltak olyan erdőrészletek, amelyeket ki kellett termelnünk, mert a fő fafajuk – döntően kocsányos tölgyek – kiszáradtak. Ezeknek az állományoknak a felújításával elértük, hogy az erdő megújult, és nem adtunk további teret az özönnövények terjedésének, amelyek az elmúlt időszak szárazabb időjárása miatt is komoly problémát jelentenek. Egyre több helyen jelennek meg olyan lágy és fás szárú növények, amelyek a Nagyerdőben nem kívánatosak. A képződött természetes lékekben a zöldjuhar, a kései meggy és a bálványfa azonnal átveszi az uralkodó szerepet. Kezelnünk kell, hogy ezeknek a magforrásoknak a dominanciája megszűnjön.

Hány évesek lehetnek most a legidősebb fák?

A Nagyerdő állományának csaknem tíz százaléka 100 évesnél idősebb, egy kisebb rész pedig már csaknem 200 éves, de elszórtan előfordulnak ennél korosabb kocsányostölgy-egyedek is az erdőben. Az idős tölgyesek a laikus szemlélő számára is kedvezőtlen egészségi állapotot mutatnak. Az állományrészek kiszáradtak, egyes törzsek csúcsszáradtak, és jelentős az elszáradt koronarészek leszakadása is. Tekintélyes mennyiségű idős tölgy törzse már megdőlt, leborult, ami egyértelműen azt üzeni a szakembereknek, hogy a rekonstrukciós munkákat el kell indítani. Persze tisztában vagyunk a holt fa természetvédelmi jelentőségével. Fontos lenne elkerülni, hogy ne egyszerre kelljen az összeomló tölgyesek helyzetét kezelni. Olyan szemlélettel kell terveznünk a felújítást, ami a természetvédelmi elvárásoknak és az erdőt látogatóknak is megfelel. Ez nagyon nehéz feladat.

Aki gyakran jár a Nagyerdőben, időnként egy-egy olyan területet, erdőrészt is láthat, ahonnan kitermelték az összes fát…

Ez azért van, mert úgynevezett erdőszerkezet-átalakításokat is végzünk. Ezeket a nem őshonos fafajú erdőrészleteket átalakítjuk, kitermeljük a tájidegen fajokat, a helyükre pedig a Nagyerdőre jellemző kocsányos tölgyet, esetleg fehér nyárt ültetünk, a kívánatos elegyfafajokkal együtt. A kocsányos tölgy rendkívül lassan fejlődik, és sok idő kell ahhoz, hogy a Nagyerdőben sétálók, futók lássák, hogy egy új erdőciklus kezd kialakulni. Az összeomló tölgyállományrészek jelenlegi legbiztosabb felújítási módja egyébként a teljes talaj-előkészítésre alapozott, helyben gyűjtött makk vetése. A helyi gyűjtés azért fontos, mert ennek a makknak a genetikája valamennyire alkalmazkodhatott a szárazabb termőhelyi feltételekhez. Korábban a tuskózás nélküli, úgynevezett hagyásfás technológiát is alkalmaztuk, de a klímaváltozás miatt ez ma már kevésbé sikeres, mint amennyire tíz-tizenöt évvel ezelőtt volt.

„Tudom, hogy a Nagyerdőért aggódóknak a legmegfelelőbb felújítási mód a természetes lékekre alapozott, úgynevezett szálaló vágás lehetne, de az eddigi kísérleti lékeink sikeressége nem meggyőző, ezért üzemszerű gyakorlattá nem tehető.”

Sokan a Nagyerdőnek azt a park­erdei részt tekintik csupán, ahol az állatkert, a vidámpark és mondjuk, a stadion van. Mekkora valójában az „igazi” Nagyerdő?

Legtöbben tényleg a belső parkerdei részre gondolnak, amely a debreceni önkormányzat kezelésében van. A Nagyerdő ennél sokkal nagyobb, a város északi oldalán elhelyezkedő zárt erdőtömb, számos védett értékes növény- és állatfajjal. Gyakran emlegetik Debrecen tüdejeként vagy zöld koronájaként. 1882-ben még 1360 hektár volt, jelenleg 1092 hektár, és a teljes területe védett.

A szakembernek mi az, amiben leginkább tetten érhető, hogy nagy a baj, és gyorsan cselekedni kell, különben még nagyobb veszélybe kerülnek a tölgyesek?

A kocsányos tölgy számára a kulcskérdés a kellő mélységben levő talajvíz biztosítása. Az optimális két-két és fél méter helyett viszont a talajvízszint jelenleg nyolc-tíz méter mélyen van, ami nem teszi lehetővé a Nagy­erdő tölgyeseinek vitális fenntartását. Ezt a problémát nagyon jól mutatja a kidőlő tölgymatuzsálemek tányérszerű sekély gyökérzete, ellentétben a tanultakkal, amely szerint a tölgyeknek mélyre ható karógyökerük van. A fa így próbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, hiszen már csak a felszíni talajrétegben talál némi vízforrást. A szárazabb, melegebb ökológiai viszonyokra utal egyébként az ezüsthárs nagyerdei terjedése is.

A megoldást most mindenki az újjáéledő Civaqua-programtól várja. A beruházás részeként a Keleti-főcsatorna vize a Nagyerdőbe is eljutna. Ez valóban megfelelő válasz lehet a klímaváltozás kihívásaira?

A program ennek a folyamatnak az ellensúlyozásában segít majd, hiszen ha nem érkezik megfelelő mennyiségű csapadék, akkor csak az ökológiai vízpótlás lehet a megoldás. Rendszeresen meghívást kapunk azokra a megbeszélésekre, amelyeken a tervek egyeztetése zajlik.

„A Nagyerdő vízpótlása a Civaqua-program második ütemének lesz a része. A beruházás keretében kialakítanak egy víztározót a Nagyerdő északi-északkeleti részén, és ez a tározó egy drénvezeték-hálózaton keresztül biztosítja majd a szükséges éltető vizet.”

A területen egyébként régen létezett három nyílt vízfelület is, ezeknek az újbóli kialakítása szintén nagyon kedvező lenne az élővilág számára. A Nyírerdő Zrt. ezért azt javasolja, hogy a projekt szakemberei vizsgálják meg ennek a lehetőségét is. Jó lenne, ha a Nagyerdő fái között ezen a három helyen újra megcsillanhatna egy kis vízfelület, ez a mikroklímára is jótékonyan hatna.

Említette, hogy annak idején, már a ’90-es évek végén komoly figyelem kísérte az erdészek Nagyerdőt érintő munkáját. Ma, amikor jó értelemben véve trendi lett a környezettudatosság, a természetvédelem, még inkább igaz lehet ez…

Persze, a ránk irányuló figyelem érzékelhetően még nagyobb lett. A Nagyerdő rekonstrukciós munkái egy alföldi erdész számára komoly kihívást és nagy felelősséget jelentenek. Ugyanakkor az itt dolgozók pályájának szakmai csúcsa is ez lehet. Megnyugtató, hogy olyan erdészek dolgoznak nálunk, akik elkötelezettek a homoki tölgyesek megőrzésében. Abban biztos vagyok, hogy mi leszünk az utolsók, akik feladják ezt a küldetést. Mindent megteszünk, hogy a Nagyerdő meghatározó fafaja továbbra is a kocsányos tölgy legyen. Saját, az erdőhöz kötődő munkámban is ezt tartom a vezérelvnek.

Takács Tibor / Cívishír.hu